29. szám 2001. május
A művészet ma
Csak halvány elképzeléseim vannak arról, hogyan telhettek a régebbi korok átlagembereinek napjai. Egy dolgot azonban szinte mindig bizonyosságnak vettem: az ő életükben sokkal meghatározóbb volt a művészet, mint ma.
A
modern korban a művészet egyre inkább kiszorult az emberek mindennapjaiból.
Vannak, akik ezért a televíziót okolják, amit azért tartok hibás
elképzelésnek, mert létezik filmművészet is, csak éppen nincs igény rá.
Ezért nem lehet sem a tévét, sem a rohanó világot hibáztatni, mert az
alapvető ok az emberek mentalitásának megváltozása. Az érdektelenség a
régi művészetekkel, és az előítéletek a modern művészetekkel szemben.
Amikor kimondják a szót: modern művészet, egy galériát látok magam előtt.
Az első teremben festmények állnak. Úgy tűnik, mintha a kockák és vonalak
káoszát egy kissé tehetségtelen óvodás vetette volna vászonra. A második
teremben szintén képeket látok. Ezeken azonban annyi átgondoltság sem
látszik, mint az előzőkön. Lerí róluk, hogy a gyártó csupán vett
egy-két doboz festéket, és „művészi" rendezetlenségben, nagy
foltokban ráfröcskölte a képre. A harmadik teremben szobrok állnak.
Pontosabban mondva meghatározhatatlan alakú fémtömegek, amelyek alá
néhány cédulát bigygyesztettek, olyan hangzatos címekkel mint: Káosz; Az
elme szüleményei; Torony; Torony II.
A
negyedik és egyben utolsó, az alkotás terme. Itt szinte minden művészeti
ág megtalálható. Láthatunk idomított gorillákat, akik förmedvényeiket
pingálják; festőket, akik állati vért fröcskölnek a vászonra, vagy
éppen mérgükben ráborítják a festéket. Ez utóbbiak néhány percig
dühödten nézegetik a képet, majd boldog mosollyal kirakják a második
terembe. Láthatunk szobrászokat, akik kohóik mellett ülnek, majd mikor egy
darab fém megolvadt, hideg vízbe dobják, ahol az anyag különböző
értelmetlen formákat vesz fel. És végül láthatjuk a modern kor íróit.
Mindegyikük egy őrült mellett ül, azonban nehéz találni olyan író-bolond
párt, amelyikben lenne egy normális tag. A harmónia teljes: a bolondok a
valóságtól elszakadva, összefüggéstelenül ordítoznak, míg az írók,
költők szorgalmasan jegyzetelnek, s a nap végére kész is a könyv. Végre
kiléphetünk a galériából. Feltűnő, hogy egyetlen zenésszel sem
találkozhattunk. Ennek egyszerű oka van: őket a gyárakban kell keresni, ahol
a zeneipar csillagai világítanak mesterséges fényben.
Valószínűleg ehhez hasonló kép él a többi mai átlagember fejében is a művészetről. És ha létezik is az értékes művészet igazgyöngye a sötétlő tengerben, nem vagyunk elég bátrak, elvesztettük a gyöngyhalászok kitartását, így talán sosem fogjuk megtalálni, s a művészetnek az elkövetkező korokban sem lesz meghatározó szerepe.