Szubjektív

Tartalom

30. szám 2001. október

AKG-s témahetek augusztusban


Honfoglalás témahét

Ezen a héten mi voltunk a hon, tehát Budapest elfoglalói

1. nap

Reggel mindenkinek korán kellett kelnie, hogy elérjük a vonatot. Először a viszontlátás örömét (bánatát) éltük át, majd meglepetten vettük észre egymáson a változásokat. Néhány embernek csak a haja hossza, de volt, akinek még a hajszíne is megváltozott. Majd felszálltunk a vonatra, és annyit és olyan hangosan beszéltünk, hogy az utasok szemrehányó pillantásokat vetettek ránk. Ezután buszra szálltunk, és végül elértük végső úticélunkat, Nyíregyháza-sóstót. A kicsomagolás és a szobaelfoglalás után először előadást hallgattunk, aztán megettük első vacsoránkat. Este még egy előadás volt, de ekkor már mindenki félig aludt, s ezt hatalmas ásításokkal jeleztük tanárainknak. Fél tizenegykor volt a takarodó, ekkor elmentünk “aludni”.

2. nap

A reggel egy nem túl jó reggelivel kezdődött, majd kézműves foglalkozáson vettünk részt. Természetesen az ilyet mindenki végigbeszéli és -neveti, különösen a nyár után. Sokféle dolgot lehetett csinálni, mégis az ékszerkészítést választották a legtöbben. Aztán vacsorázni mentünk, és az éhségünkben kénytelenek voltunk megenni a menzai kaját. Ezután szabadfoglalkozás volt, aztán elmentünk a szobánkba.

3. nap

Ezen a napon buszozni voltunk, és sok érdekes dolgot láttunk. Nyíregyházán egy ABC-ben megvettük a túléléshez szükséges táplálékokat, mivel a tábori büfé színvonala nem volt túl magas. Amikor visszaértünk előadás volt, majd szabadidő, vacsi, pihizés.

4. nap

A nap izgalmakkal teli várakozással telt el, és persze a próbákkal, mert egy-egy darabbal kellett készülnie a csibéknek. Aztán végre elérkezett a várva várt este. Minden csoport és csibe bemutatta produkcióját. A Bárd csibe árnyjátékot készített, a Hubay csibénél füleket vágtak, a Korom csibe előadása igen emlékezetes volt, a PJ csibe darabja izgalmas darabot mutatott be, és végül a Laffer csibe előadásában megjelent Kölcsey, Petőfi, sőt, még Orbán Viktor is Kovi személyében, akiket a jó öreg időellenőr, Luca utasított vissza az időben. Ezek után tábortűz köré ültünk, majd minden porcikánk átvette a dalok hangulatát. Amit sokan hiányoltak, az a buli volt.

5. nap

Délelőtt aki akart, elment fürdeni. Néhány lány meg én nem mentünk, és az az őrült ötletünk támadt, hogy felmásszunk a tetőre. Fenn jó volt a kilátás, a magnóból zenét hallgattunk. Mikor a legjobban éreztük magunkat, Dodó hirtelen, fojtott hangon felkiáltott: Észrevettek!!! A hír jéghideg zuhanyként ért bennünket. Amilyen gyorsan csak tudtunk, ereszkedtünk lefele a létrán, de már késő volt. A lejárat jobb oldalán Hubay tanárnő, bal oldalán PJ vetett ránk halálos pillantást. Laffi aztán megpróbálta elmagyarázni, hogy miért nem lett volna szabad ezt tennünk. Aztán összepakoltunk és hazautaztunk. Az utolsó pár percben Bárd Ági elmondta, hogy sikeresen elfoglaltuk a hont, Budapestet.

Daubner Anna
(Varga Zorka jegyzetei alapán)


Pálháza, 2001, immár kilencedikesekként

Pálháza: a helyszín
2001: a dátum
Kilencedikesek: ezek mi vagyunk.

Idén a terepgyakorlatunk helyet cserélt a történelem témahéttel, ezért indultunk terepgyakorlatra, még meglehetősen nyári szüneti hangulatban, augusztus utolsó vasárnapján. Mindenki jó hangulatban érkezett a Keleti-pályaudvarra, amelynek 8. vágányáról egy Intercityvel robogtunk el Sátoraljaújhely felé. A szállásunk nem volt egy nagy szám, de tisztaság volt és volt melegvíz. (A kaja minősége vitatható.) Meglátogattuk a hollóházi porcelángyárat, kisvasutaztunk, túráztunk és voltunk az aggteleki cseppkőbarlangban is. Az elmaradhatatlan előadásokból elég kevés jutott erre a hétre. Csütörtökön már indultunk is haza, Marsi Zoli és Békési Zsolt pedig egy másik terepgyakorlatra. Visszafelé már nem volt olyan kényelmes a vonatunk, mint oda, de azért ott is jó volt a hangulat, csakúgy, mint egész héten.

Bősz Anett


Tizedikes nyitótábor

A tizedik évfolyam a szlovák határ közelében lévő Bér faluba tett ötnapos kirándulást. A természettudományi témahéttel egybekötött nyitótábort egy kis túlzással szafariban töltötte az osztály, malacokkal, lovakkal, majmokkal, struccokkal és még egyéb különféle állatokkal laktak együtt. A témahéten részt vett a Marsi Zoltán - Békési Zsolt duó is, akik kirándulásokkal és tudományos előadásokkal szórakoztatták a társaságot. A hetet egy témazáró dolgozat zárta le.

Havas Tamás, Reich Gábor