Szubjektív

Tartalom

31. szám 2001. december

Jóbarátok

Monica és Chandler azon veszekednek, mi legyen az ebéd. Rachel éppen az egyik munkatársával flörtöl. Ross az egyik tanítványával köt házasságot. Phoebe-nek előkerül a harmadik ikertestvére, és kiönti a lelkét egy mókusnak, aki valójában nem mókus, hanem a saját nagymamája, és végül (de nem utolsósorban) Joey az “Életünk napjai” című szappanoperában egy nő szerepét kapja meg. Majd este mindenki beül egy kávéra a Central Perkbe és megbeszélik a nap eseményeit. Valahogy így nézhet ki a Jóbarátok sztárjainak egy napja, akik részenként 750 000 dollárt zsebelnek be.

Rachelt – aki egy vonzó, ám szerelmi életét illetően elég szerencsétlen lány (aki ráadásul a Ralph Lauren divatcégnél dolgozik) – Jennifer Aniston alakítja.

Chandler szerepét – aki egy munkájában elég sikeres fiatalember és egyben Monica Geller férje – Matthew Perry kapta. Sajnos a valódi életben gyógyszer- és alkoholfüggő. Ezt abból is észrevehettük, hogy ő az egyik részben még sovány szépfiú, ám egykettőre olyan nagy lesz, mint egy ház. Ezzel szemben Monica (Courteney Cox Arquette) úgy nyilatkozott, hogy be sem engednék a stúdióba, ha nem nézne ki úgy, mint egy anorexiás. Monica testvére szerepében Rosst, illetve David Schwimmert ismerhetjük meg. Az ő életét nem övezik botrányok, és egyre több mozifilmben találkozhatunk vele.

Joey, vagyis Matt Le Blanc, a New York-i partik kedvelt vendége. Folyton manökenekkel mutatkozik, és a filmbéli Joeynál sokkal elismertebb a filmesek körében.

Lisa Kudrow – aki a sorozatban a totál lökött, ám a légynek sem ártó Phoebe-t játssza – francia férjével nagy békességben neveli egy szem gyermekét.

Ez a sorozat szerte a világon nagy sikert aratott lenyűgöző humorával. Majdnem minden részben újabb filmsztár bukkan föl. Láthattuk már Julia Robertset, Jean Claude Van Damme-ot, Charlie Sheent, Tom Sellecket, Robin Williamset, Bruce Willist, és még sok mindenkit. Minden szezon leforgatása után felröppen a hír, hogy vége a sorozatnak, de már a nyolcadik éve együtt vannak. A szereplők a magánéletükben is jó barátok, de lassan kiöregszenek ebből a New York-i bohém életformából.

Itt, Magyarországon már vagy 7 éve sugározzák az HBO-n, de egy ideje a régi részeket is ismét láthatjuk a TV2-n. A szinkronszínészek hangja majdnem ugyanolyan, mint a színészek eredeti hangja. Egyelőre nem várhatunk hangcserét, mivel a szinkronstúdióban ugyanúgy élvezik a felvételeket, mint a nézők a kész részeket a kanapén, a tévé előtt. Bár már hallottam dolgokról, hogy mik történnek a stúdióban egy felvételkor, mikor mindenki elég ideges, és nyúzott állapotban van…

Feltűnt már valakinek, hogy az EstFM-en ismerős hang szól bele a mikrofonba a “Büntető mozi délutánban”? Vagy hogy a Kitekat reklámban az egyik macska Chandler hangján beszél? Természetesen a szinkronszínészek máshol is hallatják a hangjukat, nem csak a Jóbarátokban.

Még annyit megjegyeznék, hogy ha valaki tudja, hogy Rachelnek kitől van gyereke a sorozatban, akkor írjon a Szubjektív postaládájába, és mi felfedjük a többiek előtt is a rejtélyt!

Tardos Hanna