Szubjektív

31. szám 2001. december

Mennyből az angyal...
Idén hamar beköszöntött a tél. A húsvéti nyúl maradványai még nem tűntek el a tányérról, amikor betoppant a Télapó. Piros csizmájában és kabátjában, hófehér szakállával.

Élet a burkon kívül 2.
Biztos van, aki nem tudja, hogy a 9. évfolyamnak szociális témahete volt, amelynek keretében különböző sérült embereket látogattunk meg: vakokat, siketeket, mozgássérülteket és értelmi fogyatékosokat.

Néhány szó a városmajori kiállításról
Bár én magam nem voltam jelen ezen a kiállításon, mégis szeretnék írni erről az eseményről, hiszen nem kevés ember munkája volt abban, hogy ennyi szép dolog kerülhetett ki a Városmajori Gimnáziumba (Alternatív iskolák bemutatkozása, 2001. október 28-29.).

Ebibál
Idén is lezajlott a hetedikesek részére rendezett ebibál. Már hetekkel a buli előtt minden csibe lázasan készülődött az előadásokra.

Az iskola szelleme: Rezső
Gondolkoztatok már azon, hogy amikor eltűnik, eltörik, megrongálódik valami az iskolában, akkor senki nem tud róla semmit? Talán azért, mert tényleg nem is tudnak semmit, mert nem is ember volt az elkövető.

A Bázis
Vért, könnyeket és verejtéket ígért Churchill annak idején az angoloknak, és most – mindannyiunk örömére – a magyarok is megkaphatják ugyanezt. Csütörtök éjjelenként a TV2-n.

Tündérmese Párizsban…
…nagyjából ezzel a két szóval lehetne leírni a már hónapok óta várva várt filmet, a Moulin Rouge-t.

Ilyet se látott még a világ
A Harry Potter és a Bölcsek Köve című amerikai film J. K. Rowling bestsellere nyomán készült, és minden bizonnyal bekerül a legnépszerűbb filmek közé

Harry Potter és a Bölcsek Köve
Kétségtelen, hogy ez lesz az a film, amelyet a jövőben a legtöbben fognak megnézni, hála a Harry Potter könyvek népszerűségének.

A szajré
Öregedő mester ifjú tanítványával készül az utolsó nagy dobásra a visszavonulás előtt. Jó alapsztori. Milliószor láttunk már hasonlót. Mitől lenne ez más?

Teremtés
... És az aranyhajú Éva figyelmezett a kígyó szavára, és a rákövetkező napra a tiltott fa gyümölcséből befőttet csinált Ádámnak...

Jóbarátok
Monica és Chandler azon veszekednek, mi legyen az ebéd. Rachel éppen az egyik munkatársával flörtöl. Ross az egyik tanítványával köt házasságot. Phoebe-nek előkerül a harmadik ikertestvére, és kiönti a lelkét egy mókusnak, aki valójában nem mókus, hanem a saját nagymamája, és végül (de nem utolsósorban) Joey az “Életünk napjai” című szappanoperában egy nő szerepét kapja meg...

Röhögjünk együtt a reklámokon…
Talán eddig jogosan kérhették számon lapunkon a magvas kultúra, az irodalom hiányát. Ám mostantól minden megváltozik. Hiszen kit érdekelnek a reklámok akkor, amikor a magyar költészet egén új csillag fénylik fel, amely elhomályosít minden eddigit.

Szappanoperák
A szappanopera a nagymamák és az otthon döglő tinédzserek kedvenc szórakozása. Most már egyre több csatornán lehet nézni a rengeteg részes, csöpögős sorozatokat.

Megalapozatlan előítéletek
Előítéletes megbotránkozást vált ki az idősebbekből az elektronikus alapú zenék progresszív hangzása és jelenléte. Nagyon gyakori az előítéletes állásfoglalás, mely alulértékeli és gyakran egyenesen értéktelennek nyilvánítja az újkor még nehezen emészthető zenei fejleményeit.

Szolgálnak és védenek – rendőrviccek

Lugosi Viktória: Ajvé
Ez a könyv egy hétéves zsidó kislány szemszögéből íródott. A történet még a kommunizmus idejében játszódik, szereplői pedig tökéletes másai azon zsidó embereknek, akik abban a korban éltek.

Reggeli terem-labdarúgó bajnokság
Idén is megrendezésre került a reggeli teremlabdarúgó bajnokság. Az évfolyamok háromfős csapatokat indítottak, amik többfordulós körmeccseken mérkőznek meg egymással.

Ők most nyaralnak…
…ugyanis nekik akkor nem volt megállás, amikor mi (legalábbis a többség) nyaraltunk. A Forma 1 rajongók számára valószínűleg világos, hogy kikről is lehet szó. Arról a 22 sportolóról, akik a világ leggyorsabb autóiban versenyeznek kéthetente.