Szubjektív

Tartalom

31. szám 2001. december

Ilyet se látott még a világ

A Harry Potter és a Bölcsek Köve című amerikai film J. K. Rowling bestsellere nyomán készült, és minden bizonnyal bekerül a legnépszerűbb filmek közé, s akár a Csillagok háborúját is lekörözheti, amire több mint egymillióan voltak kíváncsiak. Észak-Amerikában az első hétvégén 93,5 millió dollár bevételt hozott az amerikaiaknak, és ebből jócskán jutott Rowling konyhájára is. Ám ez nem meglepő, hiszen Amerikában a negyedik kötet megjelenésekor már hosszú sorok álltak a könyvesboltok előtt.

Hurrá! Már november 22-e óta lehet jegyeket kapni a filmre Magyarországon, noha csak december 13-án került a mozikba. Budapesten csak három moziban lehet megnézni, de minden nagyobb városban és megyeszékhelyen is megvan az embernek az a lehetősége, hogy Harry Potterel és a barátaival töltsön majd három órát. Szerintem inkább rémes, hogy 3 héttel a premier előtt kellett megvásárolnod a jegyedet, és biztosítanod magad arról, hogy az elsők közt fogod megnézni az általad olyan rég áhított filmet.

Greskovits Bori