35. szám 2002. október
Angliában nyáron
Az iskola idén is szervezett utat Angliába. Én csak a saját véleményemet mondhatom, de szerintem az a két angliai út, amin eddig voltam, nagyon jó volt. Főleg az idei, mert most nagyon jó társaság gyűlt össze, és még a 36 órás buszúton is jól szórakoztam. Többen voltak már másodszorra, esetleg harmadszorra az AKG-val Angliában, de sokan úgy nyilatkoztak: „Ez a nyár fergeteges volt, és kár, hogy még egyszer nem lesz ugyanilyen!”
Barnstaple-ben laktunk 8 napot, majd egy éjszakát Oxfordban
töltöttünk. Barnstaple-ben „host familyknél” laktunk, azaz olyan angol
családoknál, akik pénzért befogadtak egy hétre egy külföldi tanulót. Az ellátást
nekik kellett biztosítaniuk. A héten egyszer volt egy „Family Day” – az egy
olyan nap, mikor nincs suli, tanulás, buszos kirándulás, és az egész napot a
családdal töltjük. Ilyenkor ők visznek el minket valahova, úszni, kirándulni,
esetleg vidámparkba, sportolni. Többen mentek Woolacomba a Családi Napon, mert
pont aznap rendeztek ott egy homokvárépítő versenyt. Nagyon szép, nagy, ötletes,
színes művek születtek. Szerencsére épp nem esett az eső, sütött a nap, így
sokan voltak. Nem úgy, mint amikor a sulival, buszos kiránduláson voltunk ott.
Woolacomb tengerparti város, és talán a közelben itt van a legszebb homokos
tengerpart. A látvány csodálatos, mert a víz felett zöld gyepes sziklák
emelkednek, rögtön a széles, homokos tengerpart mellett. Aznap nem volt
szerencsénk az időjárással, mert fújt a szél, esett az eső, hideg volt a víz
(bár a víz szinte mindig hideg), de mégis voltak, akik bemerészkedtek.
A mindennapi programunk általában iskolával kezdődött, ahol csoportos foglalkozáson vettünk részt. Nagyon élveztük. Angliáról és az ottani szokásokról beszéltünk és előadásokat készítettünk. Délután buszos kirándulásra mentünk. Voltunk a Milky Wayben is, ami egy fedett csúszda park-féleség, de volt ott még dodzsem és állatbemutató is. Talán itt a legélvezetesebb a 4-5 méter magas, majdnem függőleges csúszda, amin a tanárok és a buszsofőrök is lecsúsztak. Jártunk még Lintonban, Limothban és Tintagelben, ahol meghallgattuk Arthur király legendáját, és egy csodás panorámájú várat néztünk meg. Ellátogattunk még falukba, városokba, de szerintem ezeknél érdekesebb, hogy mit csináltunk Oxfordban.
A busszal néhány órát köröztünk, nem viccelek, tényleg így volt, mert nem találtuk a szállodánkat. Majd mikor végre megérkeztünk, elfoglaltuk a szobánkat, arra az egy éjszakára ki is rámoltunk, és végre-valahára „városnézésre” indultunk. Megnéztük azt a kollégiumot, egyetemet, ahol a Harry Pottert forgatták. Természetesen itt is kaptunk szabadidőt, úgyhogy először is beültünk egy Mekibe. A barátnőm sajtburger menüt kért, de a kiszolgáló csak nézett ránk, mint borjú az újkapura, és tétován mondta, hogy nekik ilyen nincs. Mikor túltettük magunkat azon a traumán, hogy nincs sajtburger menü Angliában, felfedező körútra indultunk. Sajnos a boltok nagy része eddigre már bezárt, így nem tudtunk emléket venni.
Talán a legjobb az éjszaka volt. Őszintén bevallom, hogy nem sokat aludtunk, de szerintem ez nem is volt baj, csak a tanárok gondolták, hogy az volt, mert 36 órás buszút állt még előttünk.
35 órával később
Már mindenki nagyon be volt zsongva, nyughatatlanok voltunk, mert már a magyar határnál jártunk, azaz már nem volt sok Budapestig.
1 órával később
Begurultunk a Novotel mögötti parkolóba, olyan este 9-10 óra körül lehetett, és könnyes búcsút vettünk a busztól és a sofőröktől, de legfőképp egymástól.