Szubjektív

Tartalom

35. szám 2002. október

A Nagy Testvér nálunk is figyel

Végre Magyarországon is látható már a népszerű valóságshow, a Big Brother. Persze ez már senki számára sem jelent újdonságot, mert a kiválasztott 12 játékos már több mint 2 hete van bent a Big Brother házban.

Ne felejtsétek, a Nagy Testvér mindent lát és mindent hall. Ezzel a játékosok is tisztában vannak, mégis több ezren mentek el a válogatásra, de közülük csak 12 ember kerülhetett be a házba. A válogatáson a jelöltek mindent hajlandóak voltak megtenni, énekelni, táncolni, sőt még vetkőzni is. Végül a kiválasztott játékosok egyszerre vonultak be a házba, remélve, hogy 3 hónap múlva jöhetnek csak ki. De csak egy maradhat! Ő viszi haza a 15 millió forintot...

Fontos tudni, hogy 12 olyan ember van összezárva, akik előtte nem ismerték egymást, 12 különböző karakter. Ez néha jó, néha pedig rossz. Van köztük vezető személyiség és van visszahúzódóbb is. Egyelőre úgy tűnik, hogy se a nézők, se a játékosok nem szeretik a vezető hajlamúakat.

A játékosoknak különböző feladatokat kell végrehajtaniuk, amiket a Nagy Testvér határoz meg számukra. Táncolni kell, énekelni, előadást készíteni és rekordokat dönteni. Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a rekorddöntés a legizgalmasabb. Például minél több főtt tojás meghámozása megadott időn belül, bélyegragasztás, banánevés, a fejen minél több csipesz elhelyezése, vagy egy híres épület megépítése kockacukorból. Izgalmasabbnál izgalmasabb feladatok előtt állnak még a játékosok, de egyre kevesebben lesznek. A legelső együtt töltött hét után jött az első kiszavazó show. Minden játékos a titokszobában megjelölte két társát, akiket el akart küldeni. Majd a nézők is szavaztak, a közönség tizenharmadik szavazatnak számított. Zsanettet, és Juditot jelölték ki. Még volt egy hetük a lányoknak, hogy megváltoztassák viselkedésüket, de egy hét múlva az egyiknek mennie kellett. Itt most a közönség szavazott, nem a játékosok. A közönség 51%-a azt akarta, hogy Judit menjen, 49%-a azt, hogy Zsanett, így Judit ment. 2002.09.15-én az első játékos végleg elhagyta a Big Brother házat.

A titokszoba egy olyan szoba, ahol lehet beszélgetni a Nagy Testvérrel, és mindent el lehet neki mondani, bánatot, problémát. Ami ott bent történik, azt a többi 11 játékos nem tudja. Egy napra egy játékosnak 1000 forintja van élelmiszerre. Ami azt jelenti, hogy 12 játékosnak 12000 ezer 1 napra. Tehát egy hétre 84000 ezer forintjuk áll rendelkezésre. Ennek az öszszegnek egy bizonyos százalékát tehetik meg tétnek arra a hétre. Ha a Big Brother által kiszabott feladatot szabályosan, elfogadhatóan végrehajtják, megnyerik a tétet, és jobban élhetnek a következő héten. Az első héten mind a száz százalékot feltették, a Nagy Testvér elfogadta a feladatok megoldását, így a következő héten már 168000 ezer forintjuk volt a játékosoknak. A második héten kellett a rekorddöntéseket csinálniuk. Ezt is maximálisan teljesítették, így olyan élelmiszereket tudnak maguknak megrendelni, amiket egyébként nem kapnak, de mivel van pénzük, megvehetik.

Én nem nevezném kukkolóshownak a Big Brothert, mert itt nem minden csak a szexről szól, hanem arról is, hogy milyen hatással van 12 ismeretlen, összezárt ember egymásra.

Csak azt tudom ajánlani mindenkinek, aki még nem látta, az ne is ítélje el, nézzen meg egyet!

Németh Kriszta