35. szám 2002. október
A kákán is csomó
Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium elöntésének alternatív története
Lassan kezdem megérteni, hogyan is működik a média. Este kényelmesen leülünk a tévé elé, megnézzük a híradót, vagy meghallgatjuk a rádiót, reggelente végigfutjuk a hírlapot. Nahát, hogy micsoda dolgok történnek kis hazánkban?!...
Pénteken eltört egy főnyomócső Óbudán, az árvíz pedig
elöntötte az egyik közeli gimnáziumot. A diákokat a tenger által körülzárt
épületből tűzoltók menekítették ki... Természetesen, hiszen mostanában már bármi
megeshet velünk. Azaz – pontosítsunk – nem velünk, hanem mindig másokkal. Mi
csak olvasunk róluk és hüledezünk.
Kivételesen azonban én is végigéltem egy ilyen „nagyszabású katasztrófát” és igazán csodálkoztam a másnapi újságokat böngészve. Azt hiszem, általában nem szoktam a kákán is csomót keresni, de mégiscsak furcsa ilyeneket olvasni vagy hallani – a saját iskolámról. Szó szerint azt írta a Blikk, hogy „Víz alá került az [...] Alternatív Közgazdasági Szakközépiskola.” A Magyar Hírlap szerint „Az [...] alternatív közgazdasági középiskola diákjait a tűzoltók evakuálták.” Az Info Rádióban pedig azt hallottam, hogy „nyolcvan diákot mentettek ki a tűzoltók az iskolából.” Ezeken egy kicsit elgondolkoztam. A „víz alá került” kifejezés csak azért tekinthető érdekesnek, mert az épület éppen négy emeletes és akkora víz azért nem volt. Az Alternatív Közgazdasági Szakközépiskola (vagy a. k. középiskola) valójában Alternatív Közgazdasági Gimnázium és nem is tudom, miért, úgy gondolom, hogy egy intézményt megillet az, hogy rendesen írják le a nevét – vagy ha nem rendesen, legalább nagybetűvel...
A kimentésről és az evakuálásról olvasva kissé túlságosan regényes képzeletemnek köszönhetően rögtön magam előtt láttam, ahogy a tűzoltók óriási létráján mászunk lefelé a tetőről, esetleg ők maguk ölben visznek ki minket. Aztán eszembe jutott, hogy sajnos, csak azt mondták, hogy akkor most mindenki menjen haza és mi – minden kaland nélkül – száraz lábbal kisétáltunk a hátsó bejáraton... Kár, pedig egészen jó kis romantikus katasztrófát írtak belőlünk...
Egyébként az Info Rádió is finomított, két óra múlva már azt mondták be, hogy „nyolcvan diákot kísértek ki a tűzoltók az iskolából”. Nem tudom, miért pont nyolcvanat. Hol vannak a többiek – háromszázhúszan?!
Vannak azonban, akik a másik végletet képviselik, azaz kis
pancsolásként állítják be a történteket. Tarlós István például így nyilatkozott:
„[...] a vízművek szakemberei már dél körül elzárták a hibás csöveket, s a víz
délre már elfolyt a vízelvezető rendszeren, csak a mélyebb pontokon állt meg.
Nagyobb károkról nem érkezett hír.” Lehet, hogy dél körül már elzárták, de még
fél egykor is ömlött a víz, a tűzoltók pedig csak hümmögtek, hogy ez bizony nem
az ő szakmájuk, majd jönnek a vízügyesek és csinálnak valamit... Ebből is
látszik, hogy délre nem folyt el az összes víz, hanem uszkve combközépig
hömpölygött mindenhol. Körülbelül két órára sikerült az utcát vízteleníteni, az
iskolánk alagsorát pedig csak késő délutánra. (Megjegyzendő, hogy a liftaknában
még másnap is állt a víz.) A „nagyobb kár” kategória nem tudom, hogy pontosan
mire terjed ki, de szerintem az alagsorunk, az ebédlő, a konyha (az ott tárolt
élelmiszerek), a gondnokság, a műhelyek, az irattár és a raktárak – nem is
beszélve az ominózus liftaknáról – elöntése beletartozik. A víz a bezárt hátsó
ajtót sarkából kiszakítva árasztotta el másfél méter magasan a legalsó szintet,
számtalan fontos iratot, néhány számítógépet és természetesen az elektromos
vezetékeket teljesen megsemmisítve. A berendezés, a műhelyek speciális eszközei
szintén erősen megrongálódtak – így összességében elmondható, hogy elég nagy kár
keletkezett. (És ez csak a mi iskolánk, a víz ezen kívül behatolt még egy
környékbeli iskolába, a Máltai Szeretetszolgálat épületébe és több lakóház
szuterénjébe is, gondolom, ott is végzett némi pusztítást...)
Az utak több helyen felpúposodtak, vagy be is szakadtak, a
pénteki délután csimborasszója egy elsüllyedt Suzuki volt. Az esetről úgy 3-4
féle tálalásban olvastam, leginkább a Blikk cikke hatott meg. „A rendőrség nem
zárta le időben az utakat, gyanútlanul jöttünk erre. – keseregte a Blikknek a
Suzukit vezető hölgy – Hatalmas szenzáció lett az elsüllyedt kocsimból, de ki
fog nekem segíteni?” A helyzet az, hogy a rendőrség valóban nem zárta le az
utat, csupán két közeget állított oda, akik többször is figyelmeztették az
illető hölgyet, hogy a behajtás komoly veszélyekkel járhat. Nos, úgy tűnik nem
sikerült őt meggyőzniük, mert fél méter víz ide vagy oda – miért ne lehetne ide
bejönni autóval? Az eredmény pedig – nos, minden újság címlapján láthatjuk a
képet.
A Mai Lap szintén leközli a fényképet, ám – érdekes – például a vezetőt kihagyja a történetből. „Az iskolától egy sarokra lévő kis téren parkoló Suzuki szerencsétlenségére a sérült cső felett állt. A kiömlő víz kimosta a betont, és a kocsi alatt beszakadt a járda.” Nem, szerencsétlenségére ő maga ment oda...
Én nem panaszkodom, valóban érdekes volt elolvasni az újságokban a saját történetünket. Nem is csak érdekes, érdemes is. Meg kicsit riasztó. Végül is ez csak egy egyszerű csőtörés, nem érint milliókat, nincs befolyása a világpolitikára. De vajon más, fontosabb dolgokat is így kapunk kézhez – kiszínezve, retusálva, leegyszerűsítve vagy kiegészítve? Kinek lehet hinni? Mi történik valójában a világban, körülöttünk? Mi ez a média, hogy így vakon elhiszünk neki mindent? Riasztó volt, tényleg riasztó...
Fotók az iskolai árvízről: www.akg.hu/foto/2002arviz