36. szám 2002. december
A hetedikesekhez
Egy évvel ezelőtt örültem volna először annak, ha ti is itt
vagytok. Két hét után már nagyon untam, hogy nálam két fejjel alacsonyabb
nyolcadikosok felnéznek és közlik velem, hogy „hülye kicsi” vagyok. Aztán
februárban, az avatás után is szerettem volna már idősebb lenni (itt szeretném
kérni, hogy ha valamelyikőtök nem talál megfelelő avatót, akkor battyogjon fel
ide, az első emeletre és keressen meg engem =:-) A felvételinél kifejezetten
izgultunk és szívesen vállaltuk a kísérgetéseteket. Aztán nyáron éppen bent
dolgoztam a suliban, mikor festettek a földszinten. Hát, őszintén szólva eléggé
rácsodálkoztam a rózsaszín radiátorra, de az összhatás igazán szép lett.
Szóval szeptember elején, mikor végre hivatalosan is ti lettetek a hetedikesek, az első gondolatom veletek kapcsolatban az volt, hogy marha sokan vagytok. Mostanában is, akár a büfében, akár a 4. emeleten vagyok, mindig bóklászó hetedikesekbe ütközöm, ráadásul olyanokba, akiket addig soha nem láttam. Aztán az évfolyam fele egyetért abban, hogy szinte igazságtalanul mázlisták vagytok, hiszen nektek az első héten megadatott egy olyan izgalmakat kiváltó katasztrófa, amilyenre nekünk egy évet kellett várnunk (t.i. csőtörés).
Végezetül szeretnék megereszteni egy gratulációt és egy figyelmeztetést:
1. Gratulálok ahhoz, hogy saját WC-tek van a kisiskolában.
2. Figyelmeztetés: soha ne focizzatok a kisiskolában, mivel
túl közel vagytok a tanárihoz!