36. szám 2002. december
Tesztoldalak a másodikon
A termtud. munkaközösség Ember és Gép című kiállítása leginkább kérdéseket vet fel, de nem ad válaszokat. Ezek a kérdések azonban korunk aktuális és megoldásra váró problémái, és mint azt a természettudományokban jártasak jól tudják, a jó kérdés megfogalmazása gyakran sokkalta nehezebb, mint a helyes válasz megtalálása.
Első pillantásra egyszerű gegnek tűnhet a kiállítás, hiszen
a hat mű egyformasága és hétköznapisága egyértelmű. Az értő szemlélő azonban
átlát a felszínes üzeneten és megpróbálja a modern művészet tükrében szemlélni
az alkotásokat. Az első asszociáció, mintegy az itteni munkák előképe Marcell
Duchamp palackszárítója, mely megteremtette a ready made műfaját. Duchamp
pusztán avval, hogy kiállítási környezetbe helyezte a bármely boltban
beszerezhető palackszárítót, műalkotássá tette azt. Duchamp tehát alkot, egy
egyszerű tárgyból műalkotást, bár nem a klasszikus módon teszi azt. A ready made
szinte már megelőlegezi Marshall MacLuhan elhíresült gondolatát: The media is
the message (a médium az üzenet). Ezt a gondolati vonalat követi és viszi tovább
az itt látható kiállítás. A nyomtató valóban maga a médium, hiszen mindannyian
használjuk ezt (ez az újság is nyomtatóval készült), és itt a nyomtató, vagyis
annak egy inherens tulajdonsága, a tesztoldal válik üzenetté. A kiállítás más
szempontból is továbblép a duchamp-i hagyományokon, hiszen nem csak egyetlen
oldalt állít ki, hanem rögtön hatot, melyek azonban más-más szerzőktől
származnak. Bravúros fricska ez a pusztán csak a trendekre figyelő, az értéket a
talmi up-to-date-ségben meglelni vélő posztmodern művészeti irányzatok orrára.
Azokra az irányzatokra, melyek belső törvényszerűségeik miatt vezetnek a művek
uniformizálása felé, miközben az eredetiséget tűzik lobogójukra. (Elég csak arra
gondolnunk, hogy néhány évvel ezelőtt az intermédia kiállításoknak közelébe sem
engedték azt a művet, mely nem tartalmazott mozgásérzékelőt.)
A kiállítás azonban túlmutat a proklamatív egyszerűségen, újabb mély rétegeit tárhatjuk fel, ha a cím által sugalmazott kontextusban vizsgáljuk meg. Az Ember és Gép kapcsolata régi (rém)álma a civilizációnak, Pygmaliontól kezdve a Gólemen át hosszú a sor, a várakozás a technika fejlődésével csak egyre intenzívebbé vált. Az ‘50-es évek tudományos fantasztikuma 2000-re már luxus-űrutazásokat és mindentudó komornyik-robotokat ígért. Arthur C. Clark modern góleme a HAL-9000 a regény szerint 1997-ben kezdte meg működését. A valóság azonban nagyon mást mutat, mint amik a várakozások voltak. Ezt a helyzetet fogalmazzák meg a művészek egyes munkáikban és a kiállítás egészében is. Egyfelől tapasztalhatjuk, milyen mértékben vált a mindennapjaink részévé a gép, hiszen senki sem csodálkozik ma már azon, hogy a gépek ennyire jelen vannak az életünkben. Ezek a műalkotások elsőként egyértelműségükkel tűnnek fel: Mi az izgalmas egy tesztoldalban? – kérdezheti a szemlélő. Az ember és gép kapcsolatában az alkotótársi viszonyt is bemutatják ezek a munkák, azt tárják fel, hogy az ember ma már metakreátorrá válhat, ahol az egyes feladatokat már a gép veszi, ő maga az utasításokat adja csak ki. Ezeket a pozitív üzeneteket azonban nagyban árnyalják az ember és gép viszonyát sötéten bemutató felhangok is. A gép uniformizálja az emberi tevékenységet – olvashatjuk ki a kiállított alkotásokból, és arról sem feledkezhetünk meg, hogy a tesztoldalak kinyomtatása jobbára sikertelen nyomtatások következménye. Ember és gép szorosan együtt létezik tehát, állítja a kiállítás, de ez a koegzisztencia alapvetően kudarcra van ítélve.