37. szám 2003. április
Kapj el, ha tudsz
Jól megtervezett, tulajdonképpen az egész történetet
összegző rajzfilmmel kezdődik a film, az embernek azonnal az jut eszébe: Hát ez
tiszta hatvanas évek! És így is folytatódik. A vakítóan éles színek között
domináló narancssárga és világoskék már megadja az alaphangulatot: ez egy
akcióvígjáték. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy ezt a filmet ugyanaz a Spielberg
rendezte, akinek legutóbbi két filmje, az A.I. – Mesterséges Intelligencia, és a
Különvélemény rideg világukkal maradtak meg a nézők emlékezetében.
A történet elején ifj. Frank Abagnale tizennégy éves, és büszkén tapsolja meg édesapját, akit a városi Klub örökös tagjának választottak.
A film elején ifj. Frank Abagnale Franciaország (vagy
inkább a világ) legundorítóbb, leghidegebb és legkoszosabb börtönében ül egy két
négyzetméteres, sötét cellában, hosszú hajjal és szakállal, valamint igen súlyos
megfázással. Hozzá próbálja meg beverekedni magát a nagydarab, szemüveges,
hibátlannak tűnni soha nem akaró FBI-ügynök, Carl Hendretti.
A film és a történet végén ifj. Frank Abagnale az FBI különleges munkatársa, aki bármilyen csekkhamisító eszén képes túljárni. Ezzel most nem árultam el nagy titkot, mivel a film „igaz történet alapján készült”, így nem nagyon lehetett, nem nagyon kellett titkolni a befejezést.
Tehát ez a három pont a film alapja, amelyre ráépül egy furcsán csodálatos, kiskorú bűnöző és az őt üldöző „zabálósanamerikai” ügynök macska-egér harca. És ez a fogócska néha bizony nagyon nevetséges tud lenni: Frank szinte soha nem saját ravaszságának, inkább szerencséjének köszönheti menekülését. Sikere igazából abban áll, hogy tizenhét évesen elhiszi magáról, hogy képes lesz átverni akár egész Amerikát. A film egyik legnagyobb jelenete szerintem az, amikor Hendretti először találkozik Frankkel, és átveri a titkosügynököt. Mivel a történet nagy részében nem szerepelnek együtt, mindketten a saját „száluk” főszereplői. Amikor viszont találkoznak vagy telefonon beszélnek egymással, mindig győznie kell valamelyiküknek, ez az ellentét pedig csak a film végén tud feloldódni a ténylegesen megtörtént, de mesésnek tűnő befejezéssel.
A film stáblistáját tanulságos végigolvasni. Nagy film,
nagy nevekkel, és most nem csak a színészekre gondolok. Régóta dolgozik együtt
Spielberg, John Williams zeneszerző (pl.: Harry Potter-filmek, Star Wars-filmek)
és az operatőr Janusz Kaminski (Spielberg szinte összes filmje). És persze a
főszereplők: Tom Hanks, akiről már megint kiderült, hogy bármit el tud játszani
és Leonardo DiCaprio, aki végre kibújt a nyálas címlapfiú szerepkörből, és újra
minőségi munkákat vállal.
A történetről szándékosan nem írtam (nem tudtam írni) többet, mivel szövegben nem lehet érzékeltetni a zene, a kép és a játék ilyen szoros összekapcsolódását, magyarán nevetséges lenne. Régen láttam már ilyen jó „nagy” filmet, és bár mire ez a cikk megjelenik, a magyar mozikat már elárasztották az oscaros filmek, ha valaki még nem nézte meg a Kapj el, ha tudsz-t, akkor gyorsan lapozza fel a Pesti Műsort!
Kapj el, ha tudsz (Catch Me If You Can, 2002, 141 perc)
Rendezte: Steven Spielberg
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Tom Hanks, Christopher
Walken, Martin Sheen