37. szám 2003. április
Szalagavató
Mikor ezt a cikket írom (hajnali négykor), azon
gondolkozom, mit is jelent ez a szó: szalagavató. A többi hasonló szóból
kiindulva próbálkozom. A hídavató az ünnep, amikor a hidat felavatják. A
házavató pedig a ház avatása. Akkor a szalagavató...
Bár talán fölösleges, mégis már négykor ott vagyok a Rendészeti Szervek Kiképző Központjában. Csak ülök a lelátón, és a dologtalanok örömével nézem ezt a sok embert, akinek (velem ellentétben) most nagyon sok munkája akadt. Szervezkednek, próbálnak, intézkednek, és észre sem veszem, máris öt óra. Leülünk a székekre, és kezdődik... Mire alkalmam nyílt írnom a saját szalagavatómról, több cikket is olvastam ugyanebben a témában. Ezek könnyes, meghatott, háteziseljötthogymiígyegyüttutoljára érzésről számolnak be, de én most valahogy sokkal inkább mérhetetlen és leírhatatlanul nagy UNALMAT (hogy érzékeltessem mennyire is volt nagy) éreztem. A nyitó beszéd szerencsésen rövid volt (néha nagyon jó dolog AKG-snak lenni). A tűző- és egyéb zenék jók voltak, a fiú hastánc poénját a többség vette, és még a jazztánc is valahogy fenntartotta az érdeklődést, és aztán jött a fekete (vagy szürke) leves (de rossz poén!). A kevéssé érdekfeszítő (csak finoman!) táncok sora. És minden kétszer! Az unalom végeláthatatlan, szürke sivatagját itt-ott zöldellő oázisként szakította meg egy-egy színfolt (ez most szimbólum, vagy csak képzavar?). Ilyen színfolt volt a patrónusok tánca, vagy az Ilyenek voltunk. Ekkorra azonban a rokonság már hazaért falura és lakótelepre. És most jön a keringő kétszer, és aztán még hosszú-hosszú (egy-egy ilyen kettőzést kihagyhatnék) ideig. Azért, ha már valami lezárult, találkoztam AKG-s múltamból egy-két emberrel, például azzal, aki elvesztette első és egyetlen (még véletlenül sem első és utolsó), szóval első és egyetlen Presses cikkemet, amit illett volna megköszönnöm, de nem hinném, hogy még emlékszik rá. De mindegy, a lényeg, hogy átvergődtünk ezen is. És irány a fogadás, aztán némi bolyongás után a Trafó, ahol aztán talán jó volt a hangulat, talán nem, de én ekkor már hazafelé tartottam a vidéki pezsgésbe.
Egész jó buli az ilyen, csak értékelni kell tudni. És végül, nem tudom, észrevette-e valaki (nem hiszem, de hátha mégis), hogy az össztáncról nem írtam. Csak a tizedikeseknek mondanám a próbáról, hogy hamar elszalad az a két év (azaz jön még kutyára dér). És még hadd gyorsan valamit a születésnapról is (már öt óra van): hogy lehet a régi, jól bevált „nagyon-nagyon” poént is elszúrni!?
További képek: www.akg.hu/szalagavato