37. szám 2003. április

Szeretni bolondulásig

Az ifjú kora ellenére máris tehetséges festőnek tartott diáklány, Angélique, a nagybetűs ÉLET-be való belépés helyett inkább elmerül a (szintén) nagybetűs SZERELEM-ben. Vágyainak tárgya, akit nem restell folyamatosan virággal, ajándékokkal és szerelmes versekkel bombázni, tehát a nagy Ő viszont nős és végül inkább állapotos feleségét választja a szerelmes kamaszlány helyett. Ezzel pedig szegény Angéliqe-et az öngyilkosságba kergeti. A filmnek ezen a pontján a nézőtéren kisebb hangzavar keletkezik: az érzékenyebb lelkületűek elkezdenek zsebkendő után kutatni és hangosan szipognak, míg a keményebbek a film írójának és rendezőjének különböző családtagjait kezdik emlegetni, amiért segítették egy újabb rózsaszín jelenetekben gazdag, ám értelmes megnyilvánulásokban  igen szegény „romantikus komédia” létrejöttét. De mindez csak öt másodpercig tart, hiszen a vásznon egy másik történet kezdődik egy orvosról, akinek tökéletes életét éppen úgy dönti romba ismeretlen rajongója, mint a néző elképzelését a várhatóan „hepiendes” befejezésről. Mert innentől kezdve már nem is filmet nézünk, hanem egy lassan dolgozó fogaskereket, amely pontról pontra, jelenetről jelenetre megmutatja a rózsaszín álom mellett könyörtelennek tűnő valóságot. A film végén pedig kényszeredett nevetéssel állunk fel és magunkban elmondunk egy rövid fohászt azért, hogy ha talán mégis találkozunk az édes Audrey Tautouval, akkor se legyünk neki szimpatikusak.

Jakab Júlia