38. szám 2003. június
A nyolcadikosok előadása a Tavaszi Fesztiválon
Josef és Carel Čapek: A végzetes szerelem játéka
A „szokásos” nyelvi előadásokon és a nyelvi színházakon
kívül még láthatott valamit a nagyérdemű, ami bizony nem volt semmi. A közönség
csak ámult-bámult, amikor elkezdődött az előadás. Bohócok, szerelmes asszonykák,
és egy cselszövő fehérnép. Mi lesz itt még ebből, kérem?
Az előadás aztán ugyanolyan színvonalasan is folytatódott, ahogyan elkezdődött. Most nem igazán szeretném fárasztani azzal a Kedves Olvasót, hogy leírom a darab tartalmát, azonban pár szót mégiscsak ejtenék erről, csak azért, hogy aki nem látta, képben legyen, ha megengeditek. A darab főszereplői a két nagy rivális, a cirkuszi bohóc, Trivalin és a romantikus lelkületű költő, Giles. Mindkettejük szíve csak egy hölgyért dobog, Isabelláért (Winkler Dóri), kinek lábai elragadóan szépek és kecsesek, ugyebár. Mindkettő egyazon személyhez fordul segítségért, Brighellához. Azonban Brighella sem most jött le a falvédőről, s ebből a helyzetből megpróbál hasznot húzni, törekszik arra, hogy minél több pénzt legomboljon a két szegény (?) szerelmestől. A végén mégsem oldódik meg a helyzet, köszönhetően Zerbinének (Rainer-Micsinyei Nóra), aki szintén inkább pénzszeretetéről, mintsem segítőkészségéről híres... Mindezek után párbajra kerül sor, aminek Giles, a költő esik áldozatául. Végül aztán kiderül, hogy akár holt vagy, akár megnyerted a párbajt, Isabella nem lehet a tiéd, mert ő közben már valahol máshol jár...
A történet körülbelül ennyi, azonban akiket megneveztem, ők
csak a főbb főszereplők voltak. Megemlítendőek még a szerelmes lányok, akik
hoppon maradnak Isabella (szép lábai) miatt (Zelena Dóra, Budaházy Eszter, Tóth
Mimi, Kreutz Zsófi). És persze ott van az igazgató, a Dottore (Kármán Gergely);
Scaramouche, a „viráglelkű bohóc” (Takács Gergely), aki menten haza akarta
küldeni a szegény, mit sem sejtő közönséget, mikor megtudta, hogy vér
szennyezheti a cirkusz eddig makulátlan padlóját...
Személyes véleményem az, hogy ez a kis társaság úgy játszotta el ezt a darabot, mintha vérbeli profik lennének. Szerintem tökéletesen meg tudták jeleníteni a szereplők jellemét, ami nem kis szó, főleg, hogy még csak nem is felnőttek játszották el, hanem „csak a nyolcadikosok”, és ezt most teljesen pozitívan értem. Nekem úgy tűnt, teljes összhangban van a három főszereplő, akiket Kovács Orsi, Papi Andris és Pauer Gellért személyesített meg. A jelmezek, a smink, szóval minden összefüggött a szövegkörnyezettel, a darab színhelyével. Ez is nagyon fontos, hisz lehet akármilyen jó egy előadás, jelmez nélkül mit sem ér. Megmondom őszintén, én csak csodálkoztam, és persze nagyon örültem, hogy egy ilyen jó kis produkciót hozott össze a társaság. Ja, és még a színházterem kínzó melegét és fülledtségét is el tudtam felejteni, annyira lekötött, ami nem kis szó! :)
Sokszor teszem fel a kérdést magamnak, hogy a mi évfolyamunk miért nem képes egy ilyen remek színdarabot összehozni. Talán nálunk nincsenek ilyen tehetséges emberek? Szerintem pedig vannak. Vagy nincs egy olyan ember, aki az egészet kézben tartaná? Az meglehet... Mindenesetre le a kalappal a nyolcadikosok és persze Zoltán Kata, a darab rendezője előtt!
