38. szám 2003. június Az unalmas jófilmGangs Of New York – New York bandáiFurcsának tűnhet, hogy pont Scorsese legújabb alkotásáról írok, hiszen már az elején leszögezhetem, hogy nem jó a film. Ez nem az én véleményem, hanem kivétel nélkül mindenki azt mondta, hogy borzalmasan unalmas. És ez így is van. Az ok, amiért mégis ezt választottam, a története és a remek megoldások. A történet sem mindenkinek feltétlenül szórakoztató, de akit érdekel, hogy milyen volt a „Nagy Alma”, mielőtt olyan világvárossá és épp annyira turisztikai, mint üzleti központtá vált, amilyen ma, annak érdemes megnéznie ezt a filmet. Ezen túlmenően nekem maga a tiszta történet, vagyis a történelmi eseményektől elvonatkoztatott cselekmény is tetszett. A film egyáltalán nem tartózkodik a brutalitástól, a patakokban folyó vértől vagy a groteszk helyzetektől, de ami a legfontosabb, nem cél nélkül használja ezeket. Az ok-okozati összefüggés az esetek túlnyomó többségében jelen van. A színészek mindegyike remekül játszik, meglepő módon még Leonardo DiCaprio is, akire azért csekély távolságtartással tekintek a híres-nevezetes Titanic óta (és felteszem, ezzel nem is vagyok olyan egyedül). Pedig ha belegondolunk, a maga műfajában éppenséggel az sem egy rossz film. Mindenesetre a Kapj el, ha tudszban és ebben a műremekben nekem bizonyított. Az ellenpontot alakító Daniel Day-Lewis is nagyon jó. A már-már zseniálisnak nevezhető forgatókönyv jó párszor megkérdőjelezi gonoszságát, és ezáltal a főszereplőt is súlyos döntés elé állítja. A szerelem tárgya, Cameron Diaz ellen sem szólhatok egy szót sem, bár az utóbbi időkben azért ő is bizonyította, még a jó színészeknek is lehetnek rossz filmjeik. Gondolok itt a meglehetősen bárgyú, „barátnők egymás közt” fémjelezte remekműre, aminek most nem jut eszembe a címe, vagy az ugyancsak nyávogós-vihogós-ugrándozós Charlie Angyalaira (ha jól tudom, készül a második rész – hurrá!). Utolsóként hadd említsem meg az igen keveset szereplő, ám a katolikus ír papot nagyszerűen alakító Liam Neesont. Bármennyire is szeretnék, nem tudok elsiklani a film talán egyetlen észrevehető, ám jókora hibája fölött: egy merő unalom a 75%-a. Ha tréfásan fogjuk fel a dolgot, akkor azt mondjuk, hogy a rendező gyakorlatilag valós időben követtette az eseményeket, ha viszont olyan szigorúan kritikusak akarunk lenni, mint énJ, akkor viszont azt mondjuk, hogy nem figyelt oda a néző befogadó- és tűrőképességére. És ez bizony durva hiba. Ez a film egyszerűen kihagyhatatlan és fenomenális lenne, ha egy órával rövidebb lenne. Nekem így is tetszett, de azért elmesélnék egy ide kapcsolódó magánjellegű élményt. Mikor néztem a filmet, egyszer csak elment a kép, a hang viszont megmaradt. Valamennyit megértettem belőle, hogy most éppen lázítják az emberünket, hogy nem baj, hogy megalázták és megbélyegezték, azért szálljon szembe a kegyetlen, fájdalmat nem ismerő fő-fő-fő ellenséggel, akivel előtte egész jó barátságba keveredett, de aztán a nehezebb utat választotta, és ellene fordult, de ez annak nem tetszett, amit úgy érzékeltetett hősünkkel, hogy egész egyszerűen egy izzó kardot nyomott az orcájának, de a lényeg nemez – akarom mondani nem ez. Ugyanis a lényeg az, hogy miután visszajött a kép, eszükben sem volt megismételni a jelenetet, ám meg vagyok győződve arról, hogy senki nem mulasztott el semmi fontosat. Ennyit az izgalmakról és a dinamikus vágásról... Végezetül azonban még mindig csak azt tudom mondani, amit eddig: unalmas, de a már említett okokból kifolyólag érdemes megnézni. New York bandái (Gangs of New York, 2002,
amerikai-német-olasz-angol-holland, 166 perc) |