38. szám 2003. június
Az unalmas jófilm
Gangs Of New York – New York bandái
Furcsának tűnhet, hogy pont Scorsese legújabb alkotásáról
írok, hiszen már az elején leszögezhetem, hogy nem jó a film. Ez nem az én
véleményem, hanem kivétel nélkül mindenki azt mondta, hogy borzalmasan unalmas.
És ez így is van.
Az ok, amiért mégis ezt választottam, a története és a remek megoldások. A történet sem mindenkinek feltétlenül szórakoztató, de akit érdekel, hogy milyen volt a „Nagy Alma”, mielőtt olyan világvárossá és épp annyira turisztikai, mint üzleti központtá vált, amilyen ma, annak érdemes megnéznie ezt a filmet. Ezen túlmenően nekem maga a tiszta történet, vagyis a történelmi eseményektől elvonatkoztatott cselekmény is tetszett.
A film egyáltalán nem tartózkodik a brutalitástól, a patakokban folyó vértől vagy a groteszk helyzetektől, de ami a legfontosabb, nem cél nélkül használja ezeket. Az ok-okozati összefüggés az esetek túlnyomó többségében jelen van.
A színészek mindegyike remekül játszik, meglepő módon még
Leonardo DiCaprio is, akire azért csekély távolságtartással tekintek a
híres-nevezetes Titanic óta (és felteszem, ezzel nem is vagyok olyan egyedül).
Pedig ha belegondolunk, a maga műfajában éppenséggel az sem egy rossz film.
Mindenesetre a Kapj el, ha tudszban és ebben a műremekben nekem bizonyított.
Az ellenpontot alakító Daniel Day-Lewis is nagyon jó. A már-már zseniálisnak nevezhető forgatókönyv jó párszor megkérdőjelezi gonoszságát, és ezáltal a főszereplőt is súlyos döntés elé állítja.
A szerelem tárgya, Cameron Diaz ellen sem szólhatok egy szót sem, bár az utóbbi időkben azért ő is bizonyította, még a jó színészeknek is lehetnek rossz filmjeik. Gondolok itt a meglehetősen bárgyú, „barátnők egymás közt” fémjelezte remekműre, aminek most nem jut eszembe a címe, vagy az ugyancsak nyávogós-vihogós-ugrándozós Charlie Angyalaira (ha jól tudom, készül a második rész – hurrá!). Utolsóként hadd említsem meg az igen keveset szereplő, ám a katolikus ír papot nagyszerűen alakító Liam Neesont.
Bármennyire is szeretnék, nem tudok elsiklani a film talán
egyetlen észrevehető, ám jókora hibája fölött: egy merő unalom a 75%-a. Ha
tréfásan fogjuk fel a dolgot, akkor azt mondjuk, hogy a rendező gyakorlatilag
valós időben követtette az eseményeket, ha viszont olyan szigorúan kritikusak
akarunk lenni, mint énJ, akkor viszont azt mondjuk, hogy nem figyelt oda a néző
befogadó- és tűrőképességére. És ez bizony durva hiba. Ez a film egyszerűen
kihagyhatatlan és fenomenális lenne, ha egy órával rövidebb lenne. Nekem így is
tetszett, de azért elmesélnék egy ide kapcsolódó magánjellegű élményt. Mikor
néztem a filmet, egyszer csak elment a kép, a hang viszont megmaradt.
Valamennyit megértettem belőle, hogy most éppen lázítják az emberünket, hogy nem
baj, hogy megalázták és megbélyegezték, azért szálljon szembe a kegyetlen,
fájdalmat nem ismerő fő-fő-fő ellenséggel, akivel előtte egész jó barátságba
keveredett, de aztán a nehezebb utat választotta, és ellene fordult, de ez annak
nem tetszett, amit úgy érzékeltetett hősünkkel, hogy egész egyszerűen egy izzó
kardot nyomott az orcájának, de a lényeg nemez – akarom mondani nem ez. Ugyanis
a lényeg az, hogy miután visszajött a kép, eszükben sem volt megismételni a
jelenetet, ám meg vagyok győződve arról, hogy senki nem mulasztott el semmi
fontosat. Ennyit az izgalmakról és a dinamikus vágásról...
Végezetül azonban még mindig csak azt tudom mondani, amit eddig: unalmas, de a már említett okokból kifolyólag érdemes megnézni.
New York bandái (Gangs of New York, 2002,
amerikai-német-olasz-angol-holland, 166 perc)
Rendezte: Martin Scorsese
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Daniel Day-Lewis, Cameron
Diaz, Jim Broadbent, John C. Reilly