Szubjektív

Tartalom

38. szám 2003. június

Szederbor

Ellentétben azzal, ahogy azt sokan gondolnák először, a könyv nem egy borkalauz vagy valami ilyesmi. Ez egy olyan regény, ami első olvasásra elvarázsol, másodikra pedig elgondolkodtat azokon a részeken is, amelyekre először nem is figyeltünk.

Egy író, aki egyszer írt egy olyan könyvet, amit mindenki elolvasott, most alkotói válságban szenved. Már régóta nem írt semmi érdemlegeset, csak amolyan kisebb novellákat, azokból sem valami jókat. Egyre jobban az alkohol rabjává válik, nem foglalkozik az őt körülvevő világgal, csak a maga kis önző dolgaival.

Barátnője, aki egy ideig megpróbálja kimozdítani őt ebből a semmittevésből, egy idő után megunja a próbálkozást. Aztán az író megtalál hét üveg bort. De nem akármilyet. Azokat a borokat, amiket az a régi barátja adott neki, akiről írta a nagy sikerű könyvét. Ahogy belekortyol, megindul a képzelete, megint gyermekkora helyszíneit járja, találkozik azokkal, akik egykor olyan sokat jelentettek neki.

Valahogyan a kezébe kerül egy prospektus, amiben eladó házak vannak. Talál köztük egy olyat, amit rögtön meg is vesz, és még aznap elindul, hogy odaköltözhessen. Útja nem unalmas, de az események, amik ott történnek vele, még sokkal furcsábbak. A szereplők a szomszédban lakó titokzatos nő és kislánya, és a falubeliek, akik folyton róluk pletykálkodnak. Akarata ellenére is belekerül egy idő után a falu történéseinek forgatagába, bár így is kívülálló turista marad az ottaniak szemében. Ahogy a történet halad előre, úgy tudunk meg egyre többet a szomszédairól.

Közben régi barátja is meg-megjelenik képzeletében, sokszor jó útra tereli. Róla megint sok minden kiderül, a félreértések tisztázódnak. Eközben pedig a borokat szorgosan fogyasztja, mindegyik más hatást vált ki abból, aki megissza ezeket.

Akinek tetszett az írónő másik ismert könyve, a Csokoládé, annak feltétlenül el kell olvasnia ezt is, mert talán ez még sokkal jobb, mint az. Letehetetlen, varázslatos könyv, ami magával ragad, mi is ott érezzük magunkat a kis francia faluban, amit még nem szálltak meg a turisták. Végre egy olyan könyv, ami elvonatkoztat a kellemetlen hétköznapoktól.

Daubner Anna

Joanne Harris: Szederbor
Ulpius-ház Könyvkiadó Bt.
2002., 340 oldal, 1980 Ft