38. szám 2003. június
Színház, meg amit csak úgy hívunk
Kritika két felvonásban
Ég és nő között
A Thália színház előtt nem gyülekezték túl magukat az
emberek. Betérve majdhogynem hasra estünk néhány zsúrkocsiban és annak giccses
tartalmában. Mivel az előadás a stúdióban volt, nem a nagyszínpadon, valami
parádés kis fogadást rendeztek aznap este, így a büfé, sőt, a terület sem igazán
funkcionált, kivéve a kicsiny stúdiót és a ruhatár előtti tenyérnyi részleget.
Több jegy volt eladva valami csoda folytán, mint ahány hely volt, így
felszereltek minket párnákkal, hogy benépesítsük a lépcsőt. Amikor hat előtt
valamennyivel bementünk helyet vadászni, még közel sem képviseltette magát
minden „rendes” jegytulajdonos. De már akkor is ott üldögélt és pengette
gitárját egy ifjú rasta élőzenész, aki ezt a tevékenységét az egész darab alatt
aktívan művelte, fokozva a közvetlen hangulatot. Mondjuk a stúdió elrendezése is
ezt a közvetlen hatást erősítette, hiszen nem volt magas, nyaktörős színpad,
csak egy kis játszási terecskének titulálható emberbarát helység, amitől maximum
fél méterre kezdődtünk mi, a közönség. És akkor berobbant Eszenyi, és onnantól
kezdve frekvenciát váltott a fülünk, és szinte csak ezt a kedvesen rikácsoló
hangocskát, és annak szavait „itta”. A darab jellemzően a „kavarjuk meg a
közönséget a szerepből ki-be lépegetéssel” elemeket hordozta, de mindezt azért
jól...
A történetet magát nem érezném szerencsésnek pontról-pontra
leírni, nem akarok élményt rombolni, ezért csak vázlatosan minderről.
Tulajdonképp háromszereplős a darab, egy úgynevezett Konferanszié is be lett
építve, nem sok vizet zavarva, egy számomra nem túl kiemelkedően jó színész
előadásában. Amúgy pedig Milan és Enci, a kirakatból megfigyelve sikeresnek tűnő
siker-színészpáros a központ. Egy kapcsolat lebontásáról szól a darab (ami
tulajdonképpen nem is egy kapcsolat, hanem annak atomjai átvetítve más
figurákra). Az év tizenkét hónapjáról szól, benne nagyjából ugyanennyi probléma
és ugyanennyi (mondhatni) báj, ami csak egy-egy kapcsolatban meg tud jelenni. A
darab frappánsságán túl, ami igazán szép az egészben, az az, hogy azon felül is,
hogy két ténylegesen jó színészről beszélünk, még ezen is átvilágított a
párocska civil kapcsolata. Az odalevés. Csak meg kellett nézni mondjuk egy-egy
csókot. Ami azért akadt... Meg hát akadtak a „szokásos” játékokból is, amiket
ugyan nem csak két ember ért, de csak ennyi él át ott és úgy. Magyarán ez az a
darab, ami után muszáj picit ülni és mosolyogni, a csalódott, vagy a nagyon
szerelmes népeknek egyaránt, és a színházból kilépve felnézni arra a bizonyos
égre.
Ég és nő között
Thália Színház (VI. kerület, Nagymező u. 22-24.)
Írta: Dodo Gombár; Fordította: Szabó G. László; Rendezte:
Dodo Gombár
Szereplők: Eszenyi Enikő, Milan Mikulcik, Sándor Dávid
XXI. Macbeth
Újfent a Thália színház előtti becses követ (már majdnem
pesti Broadway) koptatjuk, csak időben kicsit később. Most már a nagyszínpad
első sorában zsibbasztjuk a nyakunk, ami alapból nem szerencsés, mert így a mögé
a minimális kulissza mögé is belátást nyerünk. Fulladunk a majdhogynem
vattacukor állagú, füstgép által ránk ruházott ezüstös ködben, és meglátjuk a
tipikusan modern, de egészen tetszetős díszletet, és mi kis naivak máris
reménykedünk. Akkor esik be közénk jobb kéz felől Novák Péter, az egyik
főszereplő. Ami szöveg csak elhangzik, az mind az ő szájából hangzik el az
elkövetkezőkben. Vidám családok táncikálnak elénk roppant alterül, és persze
felsejlik a gonosz, és annak afro-táncos bandája is. A táncosok legalább
tehetségesnek tűnnek, mi viszont megállapítjuk, hogy ha no következmény, akkor
egyszer még halottá tesszük a koreográfust és a jelmeztervezőt. Aztán megjelenik
a maffia is, amit annyira nem értettünk, hogy miért áll 60 éves szittya
bátyókból, na de hát ez a művészi szabadsága a rendezőnek, vagy mifene...
Mindenesetre élveztük, ahogy sok Béla meg Feró bátyám rohangált ott vörös fejjel
a színpadon, és mérték össze harci képességeiket az így elsőre tini-nindzsa
teknősökre emlékeztető, damilon rángatódzó ellen-maffiózókkal. Lényegében ezek a
jelenetek ragadták meg figyelmünket, és azt hiszem, a memóriánkat is kábé. Na
meg hát annyira ultra modernek voltak, hogy az anti-hős balettos még kokainozni
sem átallott, amitől bódult állapotában valamiért kehes lett. A Macbeth
alapsztoriját elvileg ismerjük, tehát azt nem részletezném, hogy ki halt meg ki
által, és hogy a végén milyen koalíció is született a nagybetűs maffiák között,
tehát ha valakinek mégis sok az ideje, láthasson is valamit.
XXI. Macbeth
Thália Színház (VI. kerület, Nagymező u. 22-24.)
A KFKI Kamarabalett produkciója.
Rendező és koreográfus: Sárközi Gyula
Szereplők: Solymosi Tamás, Szakály György, Jurányi Patrick,
Volf Katalin, Novák Péter
