38. szám 2003. június A talizmánVajon baj-e az, ha valakinek vörös a haja? Ma már biztos nem. De előítéletek ma is vannak. A Katona József Színházban előadott Nestroy-vígjáték helyszínén, egy kis faluban pont ez a különlegesen szép hajszín az, amit mindenki ördöginek tart. És van valaki, aki erre büszke, helyzetét viccesen fogja fel, bár már belefáradt az örökös kiközösítésbe. Ekkor jön a fordulat, megmenti egy fodrász életét, aki egy talizmánnal, egy fekete parókával ajándékozza meg. Új hajszínével az összes nőnek megtetszik, és így egyre följebb kapaszkodik a ranglétrán. Először szemet vet rá a kertész özvegye, majd a komorna, végül a ház úrnője szeret bele. Minden jó, ha a vége jó, szokták mondani, és persze igaz ez erre a darabra is. De a happy end előtt sok-sok nehézség adódik: a paróka leesik, a nők féltékenyek egymásra. Az öszszes poénlehetőség ki van használva. A darabban nincsenek üresjáratok, pörög az egész. A fordítás a mai szóhasználatot részesíti előnyben és szleng használatától sem riad vissza. A színészek gyakran kiszólnak a nézőkhöz, amivel felpezsdítik a hangulatot, és rákényszerítenek minket a folyamatos koncentrációra. A díszletek sajátossága, hogy minden kartonból készült, így könnyen mozgathatóak. A szereposztás jó. Ki-ki eltalálta az általa megformált szerep sajátosságait. Fullajtár Andrea Von Cypressenburgné szerepében jól alakítja a hűvös, sznob írónőt, Elek Ferenc pedig Gyurit, az úrnő mindig készenlétben álló szolgáját. A főszereplő, a barna hajú Nagy Ervin teljes odaadással játszotta szerepét, alakítását a közönség nagy tapssal jutalmazta. Ha önfeledt szórakozásra vágytok, nézzétek meg a darabot! Figyelmeztetek mindenkit, hogy az első sorba csak az üljön, aki nem fél a leomló díszletektől, a leugráló színészektől, és kész arra, hogy részt vegyen a játékban, hisz a rendező (Máté Gábor) és a színészek a legváratlanabb pillanatokban vonják be a közönséget az előadásba. A talizmán |