Szubjektív

Tartalom

38. szám 2003. június

Kiállítás a termtud. termekben

Bár már nem nagyon aktuális, a Tavaszi Fesztivál már régen elmúlt, de még mindannyiunkban ott motoszkál a Marsi tanár úr által szervezett zseniális kiállítás.

A sokoldalú művek között lehetett találni maketteket, rajzokat, másfajta térbeli alkotásokat is. A kiállítás úgy volt megoldva, mintha egy labirintusban menne az ember, és a Föld történetét mutatta be, a bolygó keletkezésétől egészen napjainkig. Rengeteg ötletes megoldás volt, nekem a barlangban fekvő ősembermaradvány tetszett a legjobban. A kedves látogató pedig nyugodtan szemlélődhetett, és hogy jobban elmerüljön a témában, a számítógépeken különböző érdekes dolgokat is meg tudott tekinteni a Föld történetével kapcsolatban.

Kiállítás már tavaly is volt, akkor – ha jól emlékszem – Magyarország védett állatait mutatta be a sok szöveg és alkotás. Mindannyian kíváncsian várjuk, jövőre mivel fognak előrukkolni az alkotók, mivel rengeteg diák dolgozott ezen, és áldozta föl rá tavaszi szünetének egy kis részét. De amint végignézzük a kiállítást, rájövünk, hogy megérte!

Varga Zorka