Szubjektív

Tartalom

38. szám 2003. június

Az AKG új épületszárnya

Mindnyájunk örömére, a közelmúltban megkezdődtek az új épületszárny építési munkálatai, ami egyenlőre még csak a bontási műveletekben nyilvánul meg. De persze valahol mindent el kell kezdeni...

Az új szárny tervezésére pályázatot írtak ki, amelyre az AKG számára legkedvezőbb megoldást a Teampanon Kft. adta. Ez a pályázat arra kereste a választ, hogy ezen a nagyon kis alapterületen hogy lehet az iskola szempontjából funkcionálisan és esztétikailag a legjobbat kihozni. Tehát, mint azt már mindannyian láthattuk, elkezdték előkészíteni az építkezést, a földmunkálatok megkezdésével, de hát sajnos a dolgokat időben igen megnyújtja a római kori leletek – amik persze errefelé mindenhol találhatók – keresése és feltárása, illetve amennyiben találnak, elszállítása. Reményeink szerint nem kerül elő a föld alól semmi olyan, ami esetleg nem elszállítható, és így zökkenőmentesen megkezdődhet az alapozás. Jogosan kérdezhetnénk, hogy miért csak most kezdődtek el a munkálatok. Ez azért van, mert az épület az önkormányzat tulajdona, így az egyébként is szokásos és szükséges építési engedélyek megszerzésén kívül el kellett érni, hogy bővíteni lehessen az iskolánkat. A tervek alapján beépítésre kerül a korábbi teniszpálya, a mögötte lévő kis területtel együtt, a kis udvarrész, és a volt tornaterem is „átalakul”. Az udvar helyére épül az aula, amelynek a légtere körülbelül a harmadik emeletig nyúlik, tehát körülbelül megegyezik a mostani épület magasságával. Az aula központi szerepet fog betölteni iskolánk jövendőbeli életében, mert egyrészt végre lesz egy olyan hely, ahol minden iskolapolgár kényelmesen el fog férni egymás mellett, mondjuk egy év végi záróbeszéd vagy egy tavaszi fesztiváli nyitóbeszéd meghallgatásához, másrészt innen minden épületrész könnyen megközelíthetővé válik. A régi kis tornatermünk helyét egy teljesen új színházterem fogja elfoglalni, aminek a befogadóképessége jóval nagyobb lesz, mint a meglévőnek, és másik pozitívuma, hogy nyáron nem lesz benne akkora forróság, mint a harmadik emeleten lévőben, mindazonáltal a légkondicionálásra itt sincs garancia.

A szentendrei úttal párhuzamosan, a teniszpálya helyére épül a meglévő szárny folytatása, amiben főleg tantermek kapnak helyet, amik többségükben szakképző termek lesznek, de ebbe a szárnyba tervezik a számítástechnikai termek átköltöztetését is. Az új tornatermünk a régi tornateremre, tehát a leendő színházterem fölé fog épülni. Ez az épületrész az egyik legfontosabb, így az első ütemben ezt építik fel, és valószínűleg 2004 szeptemberében, a tanév kezdetekor már a tornaórákat ebben a teremben élvezhetjükJ. Körülbelül ekkorra reményeink szerint, az épület többi része szerkezetkész állapotban lesz, ami nagy vonalakban annyit jelent, hogy a falak és a tető állni fognak. Az egész épületcsoport kb. 4 év múlva lesz kész a beköltözésre. Hogy ez mind mibe kerül? Igen sok pénzbe, cirka 600-900 millióba, amit már hosszabb idő óta gyűjt az iskola, többek között az 1%-os adófelajánlásokból és pályázatokból. Főleg a pénzügyi vonatkozások miatt készül az építkezés hosszabb ütemekben. Végszóként annyit, hogy izgatottan várjuk a fejleményeket...

Német G. Dani