42. szám 2004. június Picasso kalandjai a színházbanAz eredeti svéd mozifilm ma már kultuszfilmnek számít. Én már vagy négyszer láttam, mégsem tudom megunni. Mindig felfedezek benne újabb és újabb poénokat. A filmben általában halandzsáznak, esetleg franciául vagy spanyolul beszélnek. Mégis mindenki számára érthető a történet, ami annak köszönhető, hogy jel- és gesztusrendszere hihetetlenül kifejező.
A darab újjászületik a színpadon: Méhes László és Mikó Csaba dramaturg sűrít és új ötletekkel gazdagítja a darabot (például, hogy egy vászonra előzetesen felvett képsorokat vetítenek ki, ezzel a technikával láthatjuk Picasso egyes képeit is). De aktív részesei a darabnak a visszatérő háttértáncosok is, akik különös, zöld színű, űrszereléshez hasonló ruháikban mozognak. Végezetül, kedvenc jelenetem az, melynek hősnője egy finn énekesnő, akibe egy lokálban szeret bele Pablo. A dal, mely a hölgy egyetlen műsorszáma, újra és újra egyre borzalmasabban hangzik föl, elijesztve a nézőt és a hősszerelmest. Leírva visszaadhatatlan ez a rikácsolás és erőltetett művészieskedés. Így hát annyit tudok csak tanácsolni, hogy nézzétek meg a filmet, majd a Pesti Színházban a darabot is, és nevessetek egy jót ezen és még sok más jeleneten.
Picasso kalandjai, Pesti Színház |