Szubjektív

Tartalom

42. szám 2004. június

A Gyűrűk ura alapja egy híres opera?

Az előző hónapban volt szerencsém egy Wagner-bérlet keretében végignézni a Ringet. Úristen! Sokaknak talán ez juthat az eszébe. Milyen Ring? És ki az a Wagner? A cikk végére kiderül minden, sőt, arra is fény derül, hogy talán Wagner műve adta az ötletet Tolkien számára a Gyűrűk urához…

Először is szeretném mindenkinek az agyában tisztába tenni, ki is az a Richard Wagner. Élete első felében rengeteg mondát és mítoszt ismert meg. Ezek hatására maga is írni kezdett hasonló történeteket; így születtek meg Nibelungok gyűrűje (Der Ring des Nibelungen) címmel az első saját mondái is. A Ring 4 részből áll. Az első a Rajna kincse, a második a Walkür, a harmadik a Siegfried, a negyedik és egyben az utolsó az Istenek alkonya. Ennek a négy résznek rengeteg közös vonása van a Gyűrűk urával, de erről egy kicsit később. Életművének tekinthetjük a Ringet, hiszen egész életében dolgozott rajta, persze ez nem azt jelenti, hogy nem írt más operákat is. Rengeteg csodás operát komponált, ám főműve mégiscsak a Ring, amelyet hét évvel a halála előtt mutattak be, és ezzel lezárult a hosszadalmas, gyümölcsöző munka.

A Gyűrűk urát, remélem, senkinek sem kell bemutatnom, sőt, remélem, mindenki ismeri a történetet is. Így én most arra gondoltam, hogy inkább elmondom nektek a Ring történetét, és majd olvasás közben ti magatok fogjátok látni a hasonlóságot. És most jöjjön a mese, Dolinszky Miklós összefoglalója nyomán:

Vidáman őrzik a Rajna mélyén rejlő aranyat a gyönyörű nibelungok. A három sellőtestvér a feléjük igyekvő törpét, Alberichet csúnyán kineveti, pedig az csak szerelemre vágyott volna a sellők társaságában. Ekkor a csúf törpe megpillantja a féltve őrzött kincset. A sellők meggondolatlanul kifecsegik, hogy a kincs csak annak hoz hasznot, aki lemond a szerelemről: ekkor olyan gyűrűt kovácsolhat belőle, amivel a világ ura lehet. Természetesen a törpe azonnal ellopja az aranyat. Ekkor teljes sötétségbe borul minden…

Wotan, az egek ura és mindennek atyja, feleségével, Frickával az előttük álló várat csodálja. A vár megépítésével két óriást bíztak meg: Fasoltot és Fafnert, és meggondolatlanul beleegyeztek, hogy fizetségként a két óriás megkapja Freiát, Fricka húgát, akinek kertjében teremnek az örök ifjúságot hozó almák. Loge, a tűz istene, mint mindig, most is hitegeti Wotant, hogy nem lesz semmi baj, és Freia megmenekül. Az óriások Freiát már majdnem elhurcolják, amikor megjelenik Loge. Elújságolja, hogy Alberich ellopta az aranyat, és hamarosan kész a gyűrű is belőle, ami a világ urává fogja tenni. Wotan a kettős szorításból csak akkor kerülhet ki, ha a kész gyűrűt az óriásoknak adja, addig is elvihetik Freiát zálogul. Megfelelőnek vélik az ajánlatot az óriások. Freia elvitele az istenek gyengülését és öregedését jelenti.

A viharos események után Wotan Logéval együtt elindul az alvilágba, megszerezni a kincset. Alberich az öccsét, Mimét gyötri a gyűrű megkovácsolásáért, illetve egy bűvös sapkáért. A sapka képes elrejteni hordozóját, aki tetszőleges alakot is tud ölteni a segítségével. Az egyedül hagyott Mimére rátalálnak Wotanék. A kovács elárulja a sapka titkos erejét… Hamarosan Alberich is visszatér. Wotan és Loge, mintha mit sem tudnának, kérik Alberichet, hogy bizonyítsa be a sapka erejét. Wotan azt kéri, hogy először egy sárkánnyá, majd egy békává változzon. Alberich beleesik a saját csapdájába, így már Wotanék könynyűszerrel elkapják és megkötözik. Alberichet megfenyegetik, hogy csak akkor engedik el, ha Nibelheim valamennyi kincsét nekik adja. Idáig még nincs semmi baj, hiszen a világuralomhoz a gyűrű is elég. Azonban az sem maradhat az övé, Wotan mindent akar. Alberichnek nincs választása, de a gyűrűre átkot szór: aki birtokolja, arra bajt, halált hoz. Aki nem birtokolja, az vágyik utána.

A két óriás ismét megjelenik, Freiával az oldalán. Ha az arany elfedi Freiát, akkor megmenekült. Szerencsére ezzel nincsen gond. De telhetetlenek az óriások, ők a gyűrűt is akarják. Wotan nem enged, de ekkor megjelenik Erda, a földanya, aki figyelmezteti Wotant a gyűrű gonosz hatalmára. Így a gyűrű is a két óriás tulajdona lesz. Nem sokáig! A két óriás között máris viták robbannak ki. Kié legyen a gyűrű? Fafner megöli testvérét, így már minden kincs az övé. Ezek után vonulnak be az istenek Walhallba, az új palotába…

Farkas Zsizsi

A Rajna kincse, Magyar Állami Operaház
Rendező: Nagy Viktor