42. szám 2004. június SirájEz egy modern darab. Nem a történet, hiszen azt Csehov írta még a XIX. század végén. Hanem a színészek játékstílusa újszerű, és maga az előadóterem: a Fészek Művészklub kupolaterme.
A darab elkezdődött. A bejárati kis ajtó bezárásával ráébredtem, hogy nincs elég levegő. Idegesen kerestem a tekintetemmel valami ablakot, ekkor láttam meg az udvarra nyíló erkélyajtót. Fellélegeztem: hát mégsem itt kell összeaszalódva ülnöm, akár órákon át! És lám, a színészek is gondoltak az oxigénhiányra, ezért gyakran nyitották, csukták ezt az ajtót, volt forgalom… A történet az elvágyódásról szól, kimondva vagy kimondatlanul. Mindenki valami mást szeretne, senki sem igazán elégedett azzal, ahogy él, ahol él. Mégsem csak a siránkozást érzékeljük, hanem a szereplők valódi lelki problémáinak okát is megértjük. Belecsöppenünk az orosz kisemberek életébe, mindennapjaiba. Végigéljük velük nagy szenvedéseiket, viszonzatlan szerelmüket vagy éppen sikertelen karrierjüket. De vajon van-e kiút, irányíthatja-e sorsát az ember?
Schilling Árpád, a rendező klasszikus színművet választott, és megfelelő színészeket talált a szerepekre. Modern felfogása visszatükröződik az egész darabon. Az előadás végén elgémberedett tagokkal kászálódtunk ki a karosszékekből és kezdtük mozgatni fájó testrészeinket. Közben azon gondolkodtunk, hogy egy ilyen jó társulatnak vajon miért nincs még saját színháza.
Siráj, Krétakör Színház |