42. szám 2004. június
Május 9-13. Sopron, avagy termtud. témahét a nyolcadik évfolyamon
Az idei táborban Sopronba utaztunk, és csakúgy, mint a tavalyi nyolcadikosok, mi is a hetedikesekkel voltunk lent együtt. Eltelt egy hét, és csomó olyan dicséretet kaptunk, hogy mi milyen jók is voltunk, meg hogy már kezdünk felnőni, hogy azt öröm volt hallgatni. Azonban mégsem volt olyan zökkenőmentes ez az egy hét…
Május 9-én reggel még a megszokottnál is szervezetlenebbül indultunk el. A
vonaton nem volt saját kocsink, egyáltalán, alig fértünk fel a vonatra. Miután
nagy nehezen sikerült felmásznia és bepréselődnie mindenkinek valamelyik üresen
maradt kis lyukba, elindultunk. A szerencsénk talán az volt, hogy nem kellett
átszállnunk, a vonatunk egyenesen az úti célunkig vitt minket. Száguldott a
vonat, vagy inkább úgy fogalmaznék, monotonon zötyögött és ugrándozott. Lassan
megérkeztünk a hűség városába, ahol már várt minket egy különbusz. El sem
hiszem! Saját busz, ami felvisz a szállásunkig.
„Lővér Campig.” Ez volt a szállásunk neve, ami a várostól egy olyan jó 30 percre
volt gyalog. Az első napon már délután voltak előadások. Igaz, ez volt az
egyetlen nap, amikor bármilyen előadás is folyt. Ez a hét inkább a gyakorlatra
épült. Tudjátok mit? Nem fárasztalak titeket azzal, hogy leírok most minden
napot részletesen. Csak a legjobb pillanatokat említem meg. A harmadik napom a
Fertő-Hanság Nemzeti Parkban voltunk. Itt az előadó bácsi egy igazán
érdekfeszítő előadást tartott nekünk (képes beszámoló az AKG honlapon). Majd
amiket elmondott, azt a valóságban is megmutatta. Ezzel még nem is lett volna
baj, ha ezt nem olyan formában és stílusban teszi, ahogy tette. Mivel a társaság
jó része dumált és nem tisztelte meg a bácsit a figyelmével, az úr elég ingerült
lett, sőt agresszív. A park után a fertődi kastélyba vezetett az utunk, ahol
ismét egy érdekes bácsival találkoztunk. Ő úgy beszélt a múzeumról, mintha egy
magnókazetta lenne, amit előre rögzítettek. Szó szerint végigfutottunk a
múzeumon, és ő ledarálta nekünk a betanult szöveget. Nagyon vicces volt! Vannak
még a világon fura emberek! Volt azonban egy olyan bácsi is, akinek lehetett
élvezni a mondandóját, sőt, csak a lényeget mondta el. Ő volt Árpi bácsi, aki
egy későbbi napon Sopron városáról és történetéről mesélt nekünk. Este, mikor
hazaértünk, már ott voltak a hetedikesek. Ismerkedési estet rendeztünk velük. A
következő nap fénypontja az évfolyamok közti focimeccs volt. A mi fiaink igazán
fantasztikusak voltak. Persze ehhez hozzájárultak a mi lányaink is, akik torkuk
szakadtáig biztatták őket. Ezáltal a fiú focimeccs győztese a nyolcadik lett. A
lányról nem nyilatkozom… Fogalmazzunk úgy, hogy a hetedikesek nagyon vérre
mentek, és több csúnya baleset is lett ebből. A tábor hangulatát természetesen
emelték a lent tartózkodó termtudos tanárok, és a nagyon poénos beszólásaik.
Azonban az idei tábor igen betegesen telt. Többen is belázasodtak és nagyon betegek lettek, ezért nem tudtak részt venni a munkában 100%-osan. Természetesen idén sem maradt el a jó öreg túra. Ám ezúttal csibénként mentünk. Ennek következtében jó pár csibe letért az előre kijelölt útvonalról, és nagyon csúnyán eltévedt.
A mondás szerint: minden jó, ha a vége jó, márpedig a vége tényleg jó volt. Az, hogy Horn tanár úr olyan szépen megdicsért minket, mindennél többet ért. Így a tábor apró szépséghibáit kitörölte, és igaz lett a mondás erre a táborra!