42. szám 2004. június
Az AKG 2004-es Tavaszi Fesztiváljáról, egy pár hét távlatából
Nem vagyok benne biztos, hogy én vagyok a megfelelő az idei Tavaszi Fesztivál összefoglalására, de megpróbálom – így este tíz felé és két hónappal később – a lehetetlent, azaz értelmes mondatokat alkotni az amúgy nagyon színvonalas és érdekes programról, ami talán valaki jobbat érdemel, de már mindegy, vágjunk bele.
A Tavaszi Fesztivált apró kis késéssel kezdtem, így nemcsak a megnyitóról maradtam le, hanem a Varró-matinéról is… De a kiállításokat szerencsére megnéztem, bár valószínűleg azokat is csak azért, mert még a kihirdetett reggeli időpont után is ott lógtak az első emeleti folyosón. A kilencedikesek színes kavicsrajzai és egymásról készített portréi mellett ott voltak még a tizedikesek izmusai is Kárpáti Gyuri rajzkollázsai mellett, de a kiállítások sora ezzel még nem ér véget, hiszen a nagytanáriban Radnóti Blanka és Boros Lóci alkotásai voltak megtekinthetők. A nyolcadikos kisiskolában eközben a középkor témájában készült munkákat lehetett megnézni, amik között volt páncélos lovag, erőd cigiszűrőből, azték templom gyurmából és maja sportpálya hurkapálcából. És idén sem maradhatott el a tűzzománc-, a kerámia- és a fotószakkör kiállítása sem. Ezek az alkotások a kilencedikes kisiskolában voltak kiállítva. Minek dicsérjem őket, úgyis mindenki tudja, hogy milyen jók ezek az alkotókörök; továbbra is tartják a magas színvonalat.
Délelőtt 11-től zajlottak az idegen nyelvi csoportok előadásai. Minden évfolyam adott elő valamit, beleértve a hetedikeseket is, akik rögtön az elején egy Suzanne Vega számot alapul véve készítették el rövid, ám annál jobb jelenetüket. Másik angolcsoportjuk egy borzasztó jó ötlettől vezérelve csinálta meg kis hurkapálcákra ragasztott papírfigurákból az apró történetet, mely szerint „It’s a wonderful world!”… A nyolcadikosok szituációi ezekhez képest inkább rövid színdarabok voltak. Akadt közöttük kreszvizsgáról szóló, de volt szépségverseny, TV Shop és a Talált Tárgyak Osztályán játszódó kis történet is. Ezek után következett a 9.-esek spanyol- és franciacsoportja, majd a tizedikes angolosok, utánuk pedig a felsőfokú angolcsoport felejthetetlen Jóbarátokja, azaz Friendsje. Mikor a hangulat a Jóbarátok hatására (Janice!) már a tetőfokára hágott, következtek a kilencedikes németesek, akik egy roppant lényeges problémát vetettek fel darabjukban: mi történik, ha egy külföldi egy idegen városban a mellékhelyiséget keresi, de senki nem hajlandó útbaigazítani? A választ is megtalálták: csuromvizes színházterem-függöny. Miután már fájt a hasunk a nevetéstől, jött a kegyelemdöfés. Jobban mondva kettő: először a tizedikesek aerobikórája, aztán a másik tizedikes csoport gyógyszerreklám-szinkronszínész válogatása. Tudom, hogy meg kellene próbálnom, de nem megy. Egyik produkció sem írható le szavakkal… Mindkét jelenetben fergetegesen játszottak a tizedikesek; a közönség szó szerint fetrengett a nézőtéren a nevetéstől. Végül, hogy kicsit lenyugodjunk, jött az össznémet dalárda, aminek a végén a csoportok hatalmas tapsot kaptak – meg is érdemelték.
A következő program a Supernova szakkör élménybeszámolója volt a NASA-ról és a gánti expedícióról, majd interaktív robotjátszóház jött Egri Győzővel.
A délutáni program a komolyzenei koncert volt, ahol a hetedikesek kórusa után felléptek tekerőlantosok, zongoristák és fuvolisták, szóval ismét színes és változatos volt a műsor.
Az este fő attrakciója pedig a Forduljon Psmithez! című színdarab volt a BudaEst társulat előadásában. Sajnos ezen személyesen nem lehettem ott, de beszámolók alapján úgy tudom, hogy érdekes volt, amiben persze közrejátszott a nagyszerű színészi játék is.
Térjünk át a szombati napra. Talán ez értelmesebb szöveg lesz, mint amit eddig összehoztam – már a nap is jobban kezdődött, hiszen nem késtem! Sőt! Egy órával korábban benn voltam, bár őszintén szólva csak azért, mert meg akartam nézni a hetedikesek rögtönzéseit az AKG-ról, ami az első program lett volna, de sajnos elmaradt. De 11-re már mehettünk is a Kistrupp előadására, ami Herceg és az ibolya címen futott. Én nem akarok rosszat írni senkiről, de az tény, hogy a darabnak nem volt valami rettentően értelmes története… Viszont ezt teljes mértékben kompenzálta a nyolcadikosok játéka, akik megint kitettek magukért, és végül is egy jó darabot kerekítettek a történet köré, na persze Dörmi és Manó segítségével.
Az előadás után már nem is mentünk sehová, hiszen a színházteremben a rövid szellőztetés után (ez alatt a rövid idő alatt kellett pótolni az időközben szinte mindenkinél fellépő oxigénhiányt, ami sajnos minden színháztermi előadás velejárója) már következtek a táncbemutatók. Itt is széles skálán mozgott a bemutatott táncok stílusa: a street hip-hoptól kezdve a modern baletten keresztül az ír szteppig sok mindent láthattunk a fellépőktől. Sajnos az utolsó nagy tizenkettedikes tánc az egyik oszlopos tag hiányzása miatt elmaradt, és hiába unszolta a kíváncsi közönség az ottlévőket, ők így nem voltak hajlandóak bemutatni a táncukat, ezért erről máig nem tudhatunk semmit.
A testmozgás után egy kis irodalom – a soron következő napirendi pont a Szövegláda felnyitása volt. A szabályokat, gondolom, sokan ismerik, de azért leírom: a pályázatra jelentkezőknek egy rövid szöveget kellett írniuk, a kitétel az volt, hogy az alkotásnak mindenképpen tartalmaznia kell a következő szavakat: villamos, kalács, bűn. Körülbelül tíz igen érdekes mű született, amiket akkor fel is olvasott Misi néni, de ki is voltak állítva a könyvtár elé. Ha pechetek van, már leszedték őket, de akit nagyon érdekelnek, a könyvtárban biztos szívesen odaadják elolvasni őket.
És ezek után jött azok közül a programok közül az egyik, amiket én személy szerint a legjobban vártam: a kilencedikes színjátszó csoport előadása. Nem véletlenül érdekelt ennyire, ők már tavaly is egy borzasztó jó darabot adtak elő, és hát idén sem hazudtolták meg magukat. A Bábel torony érdekes darab, de az is tény, hogy sokkal elvontabb, mint a tavalyi előadásuk. Ötletes megoldás a film vetítése, összességében tehát én nem csalódtam a kilencedikesekben sem.
A Gigászok (h)arcának megtekintéséhez fel kellett kapaszkodni a klubba, ilyenkor azért eszembe jut, hogy a patrónusom nem értékeli eléggé, mit meg nem teszünk érte, hiszen az egész Horn György csibe ott volt szurkolni, és még akkor is kitartóan segítettünk, amikor már a közönség szép lassan kezdett elpárologni.
Bár nem véletlenül, hiszen a kvízjáték után rögtön a nap egyik fő érdekessége, a kisfilmek vetítése következett. Ezekről is csak ugyanaz mondható el, mint a Tavaszi Fesztivál egészéről: színes és változatos. A stúdiósok munkái között volt rajzfilm, volt Ember tragédiája új szereposztásban, volt olyan, ami helyett a címe beszél: Shit, volt a gördeszkázást népszerűsítő filmecske is, sőt olyan is, amelyből világosan levonható tanulságként, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Bizony!
Az esti színdarab a tizenkettedikesek komoly, másfél órás műve volt, a Leander és Lenszirom. Erről nem írok kritikát, bár nagyon jó volt, érdekes történet, profi színészek és néhány poén, de ez már annyira komoly, hogy szerintem már nem én vagyok a megfelelő ember a darab elemzésére.
A könnyűzenei koncert zárta a 2004-es Tavaszi Fesztivált, és itt is ismét az AKG-sok sokszínűsége látszott, mert a kemény rockcsapatokon keresztül a Coldplay-számokon át a klaszszikusokig mindenféle zene felcsendült, és azt hiszem, hogy a koncert is jó hangulatban telt, csakúgy, mint ez a két nap, és ilyenkor megint megállapíthatjuk, hogy hiába nagy a sor ebédszünetben a büfében, azért nem is olyan rossz az AKG-ba járni.