Szubjektív

Tartalom

45. szám 2005. május

Benne leszek a tévében!

Bizony-bizony, elindultunk lefelé a lejtőn. Persze nem most, hanem már évekkel ezelőtt a ValóVilággal, sőt, ha jobban belegondolok, talán már akkor, amikor a Tévé Macit letűzgolyózta a Dragon Ball. Vagy még annál is korábban, talán a nagy médiatudósok már a televízió első lépéseinél megjósolták, hogy ez a gyermek rossz útra fog térni, amikor felnő, és amikor végre azt tehet majd, amit csak akar.

És hát itt tartunk most. Igen, tudjuk mindannyian, hogy nemsokára azon fogunk gondolkodni, hogy jelentkezzünk-e a tévéshow-ba, amelyikben már VALÓBAN csak a túlélés a cél, nem csak afféle survivor-módra, hanem rendesen, égből potyogó balták és láncfűrészes őrültek elől kell majd kitérni, esténként nem a Győzike show-ra lazulunk majd, hanem azt nézzük, hogy Anikó unokája már nem a Nagy Őt akarja megtalálni, hanem mondjuk a szüzességét elveszíteni kisportolt szoláriumtulajdonosokkal, kopasz hangyatenyésztőkkel vagy emberevő gorillákkal. És ha arra gondolok, hogy a Távol-Keleten ezek a műsorok gyakorlatilag már léteznek, sokkal bensőségesebb érzelmek ébrednek bennem Hajós András új műsorával kapcsolatban.

Ez a műsor szar, és ez olyan nyilvánvaló és el-nem-hallgatható tény, hogy még a készítői sem próbálják tagadni. Azon felül, hogy ez talán a védekező kampány része is, szerintem ők is komolyan csodálkozhatnak, hogy a műsor immár két hónapja megy, ami valóban kész csoda. És akkor, ha már itt tartunk, azért elmondom, hogy nekem tetszik. Vállalom, hogy bunkó vagyok. Az vagyok, de akkor is röhögök a szereplőkön. Tudom, hogy vannak, akiken nem kellene, mert láthatóan rendesen be vannak palizva, de akkor is. Magyarázat nincs: a Komárt utálom, a Lilunak lehet, hogy több diplomája van, de attól még viszonylag (!) alpári módon bír csak gondolkodni, Barta „Térdzokni” Bandikát mondjuk kifejezetten bírom, főleg, hogy kancsal, pösze, tejfelszőke és saját műsora van, a Hajós sztorijainak nagy részét már ismerem, de mindezek ellenére mégis tetszik az egész. Persze van bennem ennyi sznobizmus: vegyék le a műsorról! Indítsanak helyette inkább valami reality-t, mondjuk Fannika, a kannibál címmel.

Jakab Juli