Szubjektív

Tartalom

45. szám 2005. május

Közelebb

Annyira jó volt a plakátja. Ha fiú lennék, kivágnám róla Natalie Portmant, olyan szép. A filmben is szép, meg beszél is, ami tök jó, Amidala királynőhöz képest.

Sűrű film, pozitív ÉS negatív értelemben egyaránt. Kifejezetten jól kezdődik, ami, ugye, nem hátrány, jól is folytatódik, sőt, biztos vagyok benne, hogy van olyan néző, akinek jól is végződik. Az én problémáim a csetelős jelenetnél kezdődtek. Nem vagyok konzervatív, se prűd, de néha az volt a kellemetlen érzésem, hogy kicsit több részletet közölnek a szereplők a szexuális életükről, mint amennyire nekem szükségem lenne ahhoz, hogy megértsem, mi is van. Ebben valószínűleg közrejátszik, hogy ezek egy része a szentséges és tökéletes Julia Roberts (még mindig rendkívül széles) szájából hangzottak el, ami furcsa és rémisztő volt, mert hát ő mégiscsak egy nagy-nagy filmsztár, aki nem mond ilyeneket. Megerősíti ezt az is, hogy Clive Owen előadásában közel sem voltak olyan visszarettentőek ezek a mondatok (bár őt meg néha ősbunkónak maszkírozták – mind fizikai, mind lelki szempontból).

A történet négy nagyon különböző ember pár évét meséli el. Egyikük húszéves, a másik negyven; van köztük fényképész, sebész és sztriptíztáncos, máshonnan jöttek és máshova tartanak. Két férfi és két nő, néha összejönnek, megcsalják egymást, szakítanak, újra öszszejönnek. Dióhéjban nagyjából ennyi, a történetet nagyon nem lehet taglalni. Ami nekem a legérdekesebb volt az egészben, hogy ez tulajdonképpen eredetileg egy színpadi mű. Azt megnézném! Szerencsére a filmen nem látszódott a színház, de nagyon más sem. Tetszett, azt tudom, de most, hogy itt ülök, nem tudnám megmondani, hogy mi volt a vége. Szóval a tizenhatos karika mellé a filmhez még a következő besorolást tudnám nyújtani: azoknak, akik még MINDIG nem unják J. R.-t, akik tényleg azt gondolják, hogy Jude Law jó pasi, akik még nem tudják, hogy Clive Owen egyrészt tényleg az, másrészt egy létező és jó színész, és akik egyetértenek velem abban, hogy Natalie Portman tényleg a legeslegszebb amerikai színésznő.

Jakab Juli

Közelebb (Closer, 98”, 2004)
Rendezte: Mike Nichols
Szereplők: Julia Roberts, Jude Law, Natalie Portman, Clive Owen