45. szám 2005. május
Sorstalanság – véleményem szerint
A könyv nem a film, a film pedig nem a könyv. Ezt mindenki tartsa észben, és ebből adódóan mindenki olvassa el és nézze meg a Sorstalanságot. Mert ismerni, tudni és érteni kell ezeket a dolgokat.
Semmiképpen nem szeretnék úgy írni, sem a könyvről, sem a filmről, mintha ezek
egyszerűek, átlagosak lennének. Senki ne várja, hogy most elkezdjem leírni, hogy
„fú de rossz volt, mikor…”. Nem lehet. Nincs jogom hozzá. Mivel ez a borzalmas
és ijesztő ideje a történelemnek nem csak film vagy könyv (sajnos), sem most,
sem később nem lehet általánosítani azt, ami akkor történt. Az emberiség nem
engedheti meg magának, hogy egy ilyet elfelejtsen, tehát én (a kemény tizennégy
évemmel) sem tehetem ezt.
A Sorstalanság nem olyan beszélgetéstéma, mint más dolgok. Nem szeretem, mikor valaki a filmet megnézve vagy a könyvet elolvasva kijelenti: „nekem tetszett”. Mélyebbre kell ennél nyúlni, és előbb önmagával kell megvitatnia az embernek a dolgokat. Egyrészt, mert a téma is nehéz, másrészt a Sorstalanság egyedi. Egy megfigyelés. Sem pozitív, sem negatív érzelmeket nem tartalmaz. A benne szereplő fiú sodródik a történésekkel. Ezért sorstalanság. Szenvtelenül, egy kis nemtörődömséggel (hangsúlyozom kis!) él abban a környezetben, ahová került. Bármikor történhet valami, és ő nem tudja befolyásolni élete menetét. Nincs lehetősége a kitörésre, teljes mértékben önmagára és sorstársaira van utalva. Ha egy kicsit is hibázik, az az életébe kerülhet. És erről az egészről úgy ír, mint megfigyelésről. Nincs benne sem gyűlölet, sem félelem. Egyszerűen csak létezik. Ettől oly szép és egyben csodálatos ez az alkotás.
A film igyekszik hű maradni a könyvhöz, de néha egyéni utakra vándorol, ami nem feltétlenül jelent rosszat. Talán nem ábrázolja mindig jól a könyv szenvtelenségét, ezért azonban senkit sem lehet okolni, mert ezt talán lehetetlen a filmvásznon pontosan megjeleníteni. A kísérőzene tényleg gyönyörű, főleg, mikor drámai helyzetnél kevésbé drámai a dallam. Az eltérő hangulatok kiegyenlítik, kiegészítik egymást, és hátborzongatóan szép lesz az eredmény.
Így visszagondolva minderre, az jut eszembe, hogy talán sikerült az, amit sokak vártak ettől az alkotástól, és végre lesz egy kiemelkedő filmünk, egy kiemelkedő történettel, és sok kiemelkedő emberrel.
A Holokauszt közel sem volt régen, és még sok emberben tisztán él az emléke. Nekünk, akik csak filmekből látjuk és könyvekből olvassuk, nekünk sem szabad elfeledkeznünk róla, mert ez nem történhet meg még egyszer.
Rendezte: Koltai Lajos
Forgatókönyv: Kertész Imre (regény)
Szereplők: Nagy Marcell, Dimény Áron, Bán János, Schell Judit