Szubjektív

Tartalom

46. szám 2005. október

3 Doors Down

„One more kiss could be the best thing
But one more lie could be the worst” (Let Me Go)

Személyes érzelem alapján választottam cikkem tárgyául ezt az együttest, mert nekem ők a kedvenceim. Úgy vélem, hogy minden egyes daluk különböző hangulatot tükröz, így a nap bármely szakában tudom őket hallgatni. Dalaikban mélyebb érzelmekről énekelnek, és ezekkel a gondolatokkal szerintem már minden ember eljátszott (szerelem, csalás, vesztés… stb.)

Az escatawpai együttes 2000-ben alakult meg, 4 gyerekkori jóbarátnak (Brad Arnold, Matt Roberts, Todd Harrell, Chris Henderson) köszönhetően. Ugyanebben az évben már megjelent első albumuk is, ami meglepően hamar robbant be a zenei köztudatba az egész világon mindenhol. Ez után az album után évente minimum 300 telt házas élő show-val illetve koncertekkel boldogították a rajongó közönséget. Rangos tévéműsorokban is megfordultak már, mint például a Fox-TV-ben, ahol élőben közvetített programmal nyűgöztek le minket. A Billboard Music Awards 2000-en elnyerték Az év felfedezettje díjat is. De mégis a 2005-ben megjelent Seventeen Days című albumuk hozta meg a várva várt sikert, és ezzel az albummal váltak elismertté Magyarországon is. 2005 nyarán nagy változáson ment keresztül a zenekar, ugyanis dobosuk hirtelen felmondott nekik, és csatlakozott a Nickelback együtteshez. Ezzel csak egy probléma volt, a turnék már a nyakukon voltak, nem volt idejük válogatni, ezért a Puddle of Mud dobosát, Greg Upchurch-öt csábították át magukhoz nagy hirtelen. Dalaikat ők is saját maguk írják, érdekesség lehet, hogy utolsó albumukat röpke 17 nap alatt írták meg.

Hasonlóan az Incubushoz, ők is szeretnek jótékonysági rendezvényeken részt venni, ilyen volt például a szeptember 10-i, a Katrina hurrikán áldozatainak megsegítésére rendezett koncert is.

Gondár Bianka (Csicsi)

Albumok: The Better Life (2000), Away From The Sun (2002), Another 700 Miles (2003), Seventeen Days (2005)