Szubjektív

46. szám 2005. október

I. AKG Zenei Fesztivál (Csurgó Dénes)

Nem is volt olyan rég, de mi már majdnem elfelejtettük, hogy milyen jó is egy zenei fesztivál. Egész nyáron nincs megállás, fesztivál fesztivált követ, és így ez az őszi fesztiváltalanság csak még elviselhetetlenebbé tette az egyre hidegebb időt és a kötelező olvasmányokat. Éppen ezért érdemel háromszoros hurrát az AKG Zenei Fesztivál, és mindenki, aki szervezte és föllépett rajta.

Tizedikes termtud. témahét - Angyal vagy ördög (Harle Fanny)

Tudtam, hogy nem kellett volna elvállalnom ezt a cikket, a témahetes cikkek a legnehezebbek, ha az embernek túlmutatnak a céljai az egyszerű programfelsoroláson. Sajnálom, de nem tudok mintaszerű beszámolót írni a nyitótáborról, az olyan unalmas lenne.

Spielberg az AKG-ban (Herner Máté)

Szerda délután munkatársai kíséretében az AKG-ban járt a híres-neves filmrendező, Steven Spielberg, aki a napokban hazánkban forgatja legújabb, egyelőre cím nélküli produkcióját.

Tavalyelőtt egyszer bejött a barátokköztimi. Asszem, most ezt sikerült felülmúlni. (Jakab Juli)

Erre a cikkére szerzőnk elnyerte a Marsall-toll középiskolai diákújságíró versenyen "Az év középiskolai újságírója" kategória második helyezését

Új arcok az AKG-ban (Csurgó Dénes)

Lassan, ahogy beljebb és beljebb haladunk a tanévben, remélem, hogy az új épületrészeken (és azon a tényen kívül, hogy még kilenc hónapig korán kell kelni) azt is mindenki észrevette, hogy az AKG egy hónapja tele van új arcokkal. Itt most nemcsak azokra gondolok, akik csak lábujjhegyen érik el a büfé pultját. A hetedikeseken kívül ugyanis még 16 vadonatúj diák rontja az iskola hírét (köztük én is), tizenketten a tizenegyedik, hárman a kilencedik évfolyamon, és egy a tizediken.

Interjú Kucsera Lenkével (Maczinkó Zita)

A tábor egy szervező szemével (Tálas Zsófi)

Egyik nap nyolcéves, hajléktalan, japán kislány vagyok, másik nap hindu táncos, harmadik nap katona a számháborúban… Mindegyik énem imádja a hetedikes évfolyamot és a tábort. Azt hiszem, elsősorban nem tőlünk függött, hogy ilyen szuper lett a tábor, hanem tőlük.

A nyitás szerepe az életünkben (Farkas Flóra)

Mindenkivel megeshet, hogy elkésik. Elalszik, vagy dugóba kerül, vagy a közlekedés lebénul. Ilyenkor egy normál iskolás fiatal bepánikol és ideges lesz, hogy mit fog szólni majd az osztályfőnök meg az igazgató.

Krix-Krax témahét (Foki Mihály)

A nyolcadik évfolyam Zengővárkonyba utazott az évnyitó (vagy nyárzáró?) témahétre, aminek témája az önismeret, önmagunk és képességeink megismerése volt. Mondjuk a programok nagy része, többek közt az egész (na jó, inkább fél) napos kirándulás nem ezt a célt szolgálta, de jobb is volt így.

Művészet határok nélkül (vagy mégse?) (Abay Kinga)

Minden évben július és augusztus környékén rendezik meg a Művészetek Völgye fesztivált, mely hat, gyönyörű környezetben található faluban zajlik: Kapolcs, Monostorapáti, Vigándpetend, Taliádörögd, Pula és Öcs. A különféle művészeti ágak mindenhol megjelennek, kézműves-foglalkozások, kiállítások, színielőadások, zenei koncertek… stb. keretei között.

Hidegűző mozi top 5 (Ginter Zsófia)

Úgy tűnik, kedvenc filmstúdióink a legeslegjobb filmeket igen kedves módon karácsonyi ajándékként tartogatják nekünk november-decemberig. Azt hiszem, minden mozirajongónak akad egy-két kedvence, aminek a premierjét már türelmetlenül várja. Valószínűleg sokan közülük a Harry Potter 4. részéért izgulnak, de higgyétek el, ezen kívül is lesz majd miért beülni decemberben a moziba, és nem csak a hideg miatt…

Charlie és a csokigyár (Kajos Rebeka Dóra)

Ez a film nem tartozik a szokványos filmek közé. Nincsenek benne szerelmesek, gyilkosok, nincs benne lövöldözős jelenet. Viszont van Johnny Depp, aki a maga furcsa módján játssza el az amúgy sem hétköznapi főszereplőt, Willy Wonkát.

Aljas kúszóbab: Esze semmi (Rétfalvi Soma)

Nemrég megjelent az Aljas kúszóbab új albuma, az Eszesemmi.

Szahara (Sipos Cintia)

Augusztus elején beültem egy mozira. Tényleg úgy mentünk oda, hogy nem tudtuk akkor még, hogy mit fogunk megnézni.

A sziget (Maczinkó Zita)

Egyik nap úgy döntöttünk egy barátommal, hogy elmegyünk moziba, és megnézünk valami jó kis filmet. Választásunk A sziget című filmre esett. Akkor mi még mit sem sejtettünk…

Harry Potter és a Félvér Herceg (Ginter Zsófia)

Előre le kell szögeznem néhány dolgot: nem vagyok fanatikus HP-rajongó, nem vártam toporzékolva a Félvér Herceg megjelenését. Nem rendeltem meg előre, hogy elsőként olvashassam el, úgyhogy az is látszik már ebből, hogy egyáltalán nem voltam az elsők között, akik villámgyorsan átrágták magukat a 600 oldalon, hiszen ők már nyáron befejezték az olvasást, én meg csak kábé egy hete tettem le a vastag kötetet.

Az éhező zenész hangszere (Sipos Cintia)

Ez a film egy hajléktalan életéről szól, aki egyre szerencsétlenebb, úgy érzi, semmi értelme az életének, mindennapjai unalmasak, semmi nem történik vele, nincsenek barátai, kivéve egy élőlényt, mégpedig az ablakpárkányon lakó futónövényt.

Vásott kölykök (Patyi Kristóf)

Aki nem tudná, hogy mi is ez, az most megtudja. Ez a TV2 új valóságshowja, gyerekekkel. Magyarország tizenkét legelvetemültebb, leglázadóbb és legpimaszabb kölykei két teljes hétig együtt vannak öt hírességgel.

Hirdessünk, reklámozzunk, plakátozzunk (Abay Kinga)

A város területén mindenütt láthatóak plakátok és hirdetések, a buszmegállókban, oszlopokon, transzparenseken. Vannak viccesek, érdekesek és említésre sem méltóak. De vajon menynyire befolyásolják ezek a plakátok a vásárlókat, vagy menynyire tévesztik meg őket?

A Nemzeti Színház Mester és Margaritája (Harle Fanny)

Imádom a mozit, főleg mostanában – annak ellenére, hogy szemfülesnek kell lennünk, ha egy színvonalas filmet szeretnénk látni –, de minden egyes alkalommal, amikor színházba megyek, be kell látnom, hogy egy mesterien megrendezett darab komoly (szinte legyőzhetetlen) ellenfele a legfantasztikusabb mozgókép műalkotásnak is. A színház atmoszférája titkos varázserőt rejt magában. Persze tagadhatatlan, hogy a szélesvásznú mozi monumentalitása és a művészmozik bája is magával ragadó.

Az ezerkettedik éjszaka (Kajos Rebeka Dóra)

Szeptember 25-én, vasárnap volt a bemutatója a Földessy Margit Színitanoda legújabb darabjának, az Ezerkettedik éjszakának az IBS-ben. Igazából fogalmam sem volt, hogy mi lesz ez, csak gondoltam elmegyek. És mivel én is jártam oda régen, és nagyon szerettem, csak nem csalódhatok!

Katona József Színház: Médeia (Abay Kinga)

Euripidész Médeiáját Kr. e. 431-ben mutatták be Athénban. A görög tragédiák közül ennek a műnek volt a legnagyobb hatása a drámatörténetben, ennek témáját dolgozták fel a legtöbbször.

Coldplay koncerttudósítás – egy fanatikustól (Tálas Zsófia)

A koncert helyszíne egy rét volt St. Pöltenben, Bécstől nem messze, július 10-én. Amikor bementünk a kapukon, karunkon a jegyként funkcionáló karszalaggal (amit soha többet nem veszek le), még nem sejtettük, milyen csodálatos élmény vár ránk a hatalmas sártenger közepén…

Alanis Morissette: Jagged Little Pill acoustic (Ginter Zsófia)

A tíz éve megjelent Jagged Little Pill című albuma Alanist 4 Grammy-díjjal és „A világon a legtöbb CD-t eladott énekesnő” címmel ajándékozta meg, és bár azóta 3 korongja is megjelent, egyik sem volt akkora siker, mint az 1996-os album. A jubileum alkalmából – és gondolom a nosztalgiázás miatt is – adta ki Alanis tízéves dalainak akusztikus feldolgozását, azt hiszem, sokak nagy örömére.

Incubus (Gondár Bianka)

Először is azzal szeretném kezdeni, hogy mért pont őket választottam ajánlóm témájául. Őszintén bevallom, hogy azért, mert én is egy átlagos tinédzser lányka vagyok, aki szereti a szemét legeltetni a híres sztárokon. És ha valaki csak egy szempillantást is vet az együttes képére, az azonnal megérti, hogy miért is mondom ezt.

3 Doors Down (Gondár Bianka)

Személyes érzelem alapján választottam cikkem tárgyául ezt az együttest, mert nekem ők a kedvenceim. Úgy vélem, hogy minden egyes daluk különböző hangulatot tükröz, így a nap bármely szakában tudom őket hallgatni.

Most akkor lehet? - Tölteni vagy nem tölteni (Abay Kinga)

Ez a kérdés gyakran felmerül, hiszen a legújabb zenék és filmek már megjelenésük előtt fent vannak az Interneten, ahonnan bárki letöltheti őket könnyedén. De vajon legális-e az, hogy valaki például a Star Warst már napokkal a bemutató előtt megnézi?

Wikipedia (Foki Mihály)

Ingyenes Enciklopédia mindenkinek

Critical mass - Kerékpáros felvonulás a fővárosban (Rétfalvi Soma)

Már a felvonulás előtt kb. két héttel teljesen be voltam zsongva. Semmi máson nem járt az eszem, csak azon, hogy embereket szervezzek be, és hogy minél többen legyünk. Plakátokat nyomtattam és ragasztottam, szórólapokat osztogattam. Nagyon szerettem volna, ha az áprilisi tízezres tömeg még tovább nő.

Gabonakörök (Gondár Bianka)

A világ legnagyobb átverése? Valakinek sikerült megtéveszteni az egész világot? Ufók leszállóhelye? Az emberek képesek gabonakört készíteni? Milyen természetfeletti események zajlanak le a körökben?