46. szám 2005. október
Művészet határok nélkül (vagy mégse?)
Minden évben július és augusztus környékén rendezik meg a Művészetek Völgye fesztivált, mely hat, gyönyörű környezetben található faluban zajlik: Kapolcs, Monostorapáti, Vigándpetend, Taliádörögd, Pula és Öcs. A különféle művészeti ágak mindenhol megjelennek, kézműves-foglalkozások, kiállítások, színielőadások, zenei koncertek… stb. keretei között.
A Völgynek sajátos hangulata van, mindig lehet valami jó programot találni. Az
idén az elmúlt évektől eltérően az AKG-kiállítás ugyan nem jött létre, de persze
most is voltak új dolgok. Kapolcs az egész fesztivál központja, nagy ott a
nyüzsgés, a dugó, viszont rengeteg ismerőssel találkozhat az ember, hiszen
mindig betéved oda valaki csak úgy körülnézni, beülni valahova, vagy ilyesmi.
Festmény-, kerámia-, tűzzománc kiállítások, komoly és könnyűzenei koncertek,
utcai színdarabok, a programok végeláthatatlan sora mindenhol, mindennap,
mindenkinek, és természetesen bazárok mindenütt. A nappalok legalább olyan
nyüzsgősek, mint az éjszakák, és a felnőttektől kezdve a gyerekekig mindenkinek
akad megfelelő program.
A falvak nem messze találhatók egymástól, az átjutásra persze nem sok lehetőség van, ugyanis az úgynevezett Csigabuszok, melyek menetrend szerint közlekednek, egyáltalán nem járnak (bár legalább idén már utaztam vele kétszer, és egyben elkezdtem hinni a létezésükben). Így hát másik utazási lehetőségként marad a jól bevált stoppolás, ami már szinte hagyomány a Völgyben. A kuriózum pedig természetesen az, ha az ember egy BMW-be szállhat be, és nem egy kopott Ladába, de volt arra is példa, hogy egyórás álldogálás után az útszélen egy rendőrkocsi állt meg nekünk, és megfordulva, az eredeti útirányával ellenkező irányba vitt el bennünket.
De persze nemcsak ezek a jó dolgok ezen a fesztiválon, hanem a hangulatos
helyek, kávézók, a Vén Platán vendéglő, ahova mindig szívesen jár az ember, és
persze az esti fergeteges koncertek, a sátrazásról már nem is beszélve. Ez az
érzés számomra akkor vált véglegessé, mikor a hatodik nap felé óriási zivatarok
csaptak le a völgylakókra, és ez szó szerint elmosott mindenkit. Az eső és a sár
elmosta a koncertsátrakat, de a tömeget nem tántorította el: cipőnket levéve
tapicskoltunk a térdig érő sárban, közben pedig kint szakadt az eső. De megérte
megfázni és megbetegedni, mert felejthetetlen élmény volt. Ezek után persze már
mindenki a 40 fokos meleget kívánta vissza a felhőszakadás helyett.
Aki azonban járt már valaha az elmúlt években a Művészetek Völgyében, az tudja, hogy az idei egy kicsit különbözött az előzőektől. Az idén már csak öt falu vett részt a Völgyben, hiszen a legkisebb és egyben a legjobb falu (Öcs) nem volt hajlandó részt venni az idei Művészetek Völgyében. Az ok nagyon egyszerű, nem tudtak megegyezni a szervezőkkel, így úgy döntöttek, hogy 2005-ben saját fesztivált rendeznek (Kisöcsi Fesztivál), amolyan ellenfesztivált, ugyanabban az időpontban. A legnagyobb előnye Öcsnek, hogy a Kőfejtő ott található, ami a legalkalmasabb nagyobb koncertek megrendezésére, mind akusztikailag, mind pedig nagyságilag. A hátránya viszont, hogy viszonylag messze fekszik a központtól és a többi településtől. De a szervezők mindenre gondoltak, különjáratokat indítottak oda (őszintén szólva, rendszeresebben járt, mint a Csigabusz), ezzel próbálták növelni az ellenrendezvény esélyeit a nagy rivális ellen. De igazából szerintem nem nagyon használt a dolog, hiszen az utcák napközben és este is kihaltak voltak. Hiába voltak jó koncertek, ahova egész sok ember elment, az élet nem ott zajlott.
Úgy gondolom, ez a döntés nem volt túlságosan jó, hiszen a határt nem lehetett meghúzni a falvak között, mindenki oda ment, ahova akart, akár mindkettőre, és a programok hirdetései sem szorultak ki sehonnan. Talán jövőre más döntés fog születni; azt nem mondom, hogy nem volt jó a Völgy, de jobb lenne határok nélkül.
