Szubjektív

Tartalom

46. szám 2005. október

Szahara

Augusztus elején beültem egy mozira. Tényleg úgy mentünk oda, hogy nem tudtuk akkor még, hogy mit fogunk megnézni. Lehetett volna többminden közül választani, ami épp arra az időpontra esett, de az én választásom a Szaharára esett, annyit reklámozzák már mindenhol, gondoltam, csak jó lehet. Ez volt az a film, amiről hosszú idő óta először nem késtem el, így jól kezdődött az egész. Viszont az első 5 perc után majdnem kimentem, mert annyira nem tetszett, és azt hittem, hogy egy irtó nagy hülyeség lesz. Aztán következett az a rész, amikor már nem bírtam nyitva tartani a szememet, és lesüllyedtem a sorok között. Végül elérkezett a várva várt pillanat, ahonnan már úgy néztem végig az egészet, mintha egy isteni, bár mégis néhol félelmetes film lenne. Röviden a sztori: egy doktornő (Penelopé Cruz) talál egy nagyon gyorsan terjedő, veszélyes járványt. Elhatározza, hogy megmenti az afrikaiakat, akik tömegével vannak kitéve a veszélynek. Közben másik hősünk, egy kalandor (Matthew McConaughey), aki történetesen kincsvadász, egy kísértethajót kezd el keresni, épp ugyanazt, amelyik a doktornő által keresett járványnak a forrása. Véletlenül egymásba botlanak, és onnantól kezdve segítik egymást. Nem kell mondanom, hogy hol játszódik az egész történet, a film címe utan rá. Nagyon sokáig szenvednek, mire végre elérik céljukat, nagyon sok mindenkivel meg kell küzdeniük közben, de megéri, hiszen a végén mindkettőjük vágya teljesül. Tele van poénokkal (na jó, lehet, hogy ez enyhe túlzás), ugyanakkor ez egy amerikai akciófilm. Összegezve véleményemet, én úgy jöttem ki a moziból, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy bementem oda. Sőt, elég sok mindenkivel beszéltem a Szaharáról, és hát hogy is mondjam… Eltértek a vélemények. A lényeg az, hogy nekem nagyon tetszett. Elég sok helyen olvastam, hogy 130 millió dollár volt az előállítási költség, sokan ki vannak bukva ezen. Az sem tetszik sok mindenkinek, hogy ennyi pénzt és munkát áldoztak erre a filmre, mégsem lett annyira élvezetes. Nem szeretném tovább részletezni, szerintem érdemes megnézni, remélem tetszeni fog.

Sipos Cintia

Szahara (Sahara, 124”, 2005)
Rendezte: Breck Eisner
Szereplők: Penelopé Cruz, Matthew McConaughey, Steve Zah, William H. Macy