46. szám 2005. október
Tizedikes termtud. témahét
Angyal vagy ördög
Tudtam, hogy nem kellett volna elvállalnom ezt a cikket, a témahetes cikkek a legnehezebbek, ha az embernek túlmutatnak a céljai az egyszerű programfelsoroláson. Sajnálom, de nem tudok mintaszerű beszámolót írni a nyitótáborról, az olyan unalmas lenne. Minden épkézláb AKG-s tudja, milyen is egy ilyen termtud. tábor (a hetedikesektől ezúton is bocs, hiszen nektek még nem volt), mindenki sejti, hogy a Marsi-Nádori-Janó tanári gárda mellett aligha lehet unatkozni, és azt is gondolhatjátok, hogy izgibbnél izgibb feladatokban sem volt hiány. Tehát inkább más jellegű szöveggel jövök.
Nehéz csak pozitívan vagy csak negatívan írni a témáról, eleve nehéz írni róla
jó cikket, mert rengeteg sztenderd eseményről kell számot adni, ahogy azt már
fentebb említettem, így szinte lehetetlen újat nyújtani.
Átgondolva a dolgokat, két ellentétes álláspontra jutottam, viszont a kettő nálam összefonódott, és egyszerre éreztem mindkettőt. Kisördög és angyalka kézen fogva jártak. Kisördög szerint őt elrángatták egy táborba, megszakítva evvel a több hónapos nyári szieszta kellemes monotóniáját. Itt van ez a sok ember, a legtöbbnek színét se látta nyáron, de mindenkivel végigszavalja a szokásos mondókát: „Hogy telt a nyarad?…” Pedig nem túlzottan izgatja a dolog, ennek ellenére bárkinek, aki kérdezi, terjengős beszámolót tart a nyári élményekről. Szembesülnie kell azokkal a barátságokkal, melyek a szünet idejére megszűntek létezni, és most előtte a nehéz döntés, fel akarja-e éleszteni hamvaiból az efféle kapcsolatokat. Sorra jönnek a „nyár elején megbeszéltük, hogy találkozunk, de valahogy elmaradt a dolog” című viccelődős-szemrehányós párbeszédek, melyek tipikus tünetei az elsorvadt „barátságoknak”. Az összeszokott baráti társaságok gumói tovább bábozódnak az évfolyam klikkerdőjében. Ezek nem túl biztató dolgok, jó fej termtud. tanárok ide vagy oda. Ha innen szemléljük a dolgokat, a nyitó egy szembesítőtábor, ezenkívül az együttélés kemény próbája; a kivel legyek egy szobában dilemmával és társaival, azt hiszem, nem kell tovább ragozni kisördög mondandóját.
De álljon csak meg a menet! Ezekről tulajdonképpen nem a tábor tehet, hanem önmaga. Bizony tilos elfeledkeznünk angyalról, aki megértve ördög álláspontját, mégis azt álltja, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni az évfolyamszintű közös élmények összetartó erejét, és hogy az élet társaink között korántsem olyan borús! Hisz mit érnének iskolás éveink, ha megfosztanának bennünket a termtud. tábortól, annak minden bonyodalmával és szépségével együtt. Nem, nem és nem, senki sem gondolhatja őszintén, hogy ezek az idők nem jelentenek neki semmit. Főleg a 10.-es, amelyben az elvetemültebbek számára is van szeretnivaló, hiszen ez az utolsó ilyen táborozás. Tulajdonképpen jó végre megpillantani a Keleti pályaudvarnál a régi arcokat, és az egész a hozzáállástól függ, meg attól, mennyiben érzed az életed részének az iskolát, az évfolyam-, kupac- és csibetársaidat.
Hogy a dolognak ne csak az érzelmi részét taglaljam, íme a programok rövid felvázolása (már csak azért is ilyen kurtán, mert így, több mint egy hónap távlatából nehéz konkrétumokra visszaemlékezni).
A napirend elmaradhatatlan eleme a reggeli torna a Balcsiban, de volt főzés, geológiai- és mindenféle előadás. Szerény véleményem szerint a hét egyik fénypontja a vízimentés volt, melyen többek között megtanultuk a vízimentés aranyszabályát: a jó vízimentő soha nem megy vízbe. Kirándultunk is jó hosszút, külön büszkeségünk, hogy szinte mindenki teljesítette a leghosszabb túratávot. Akinek nem volt elég a jóból, vagy kórós kilométer- (vagy pont-) hiánytól szenvedett, az buszos kirándulás álnéven futó további túrákon vehetett részt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kis-balatoni részén és a Balaton-felvidék egyéb részein. Egyik este a híres-neves betyárt, a kidolgozott testű Sobri Jóskát csodálhattuk meg a róla készült filmben, egyesek nagy örömére az egyik jelenetben meztelenül. A hét mozirepertoárjában szerepelt még a színvonalas Zimmer Feri című örökzöld műalkotás, vele párhuzamban futott a kihagyhatatlan éjszakai túra, mely végül elvetemült lányijesztgetésbe torkollott. Fontos még megjegyezni az utolsó napi csibevetélkedőt, az evőversenyt, ahol a mazochista hajlamú jelentkezők szalontüdő evésében mérhették össze rátermettségüket, mondanom sem kell, hogy a dolog felejthetetlen. És ha már a versenynél tartunk, a vízivetélkedőre is sokáig emlékszem még, ahol fölényes győzelmet arattunk kilencedikes társaink fölött (akiket egyébként – félreértés ne essék – nagyon szeretünk).
Végül is, azt hiszem, köszönöm az AKG-nak, hogy a tanév kezdete előtt csobbanhattam a Balatonban, és megismerhettem a környéket mindenféle természettudományos szempontból. Bár nem volt tanulásmentes a program; a szokásos módon mindenki gyűjtötte a pontokat, kivéve a javíthatatlan kisördögöket, akik „csak azért sem” alapon tojtak az egészre, a dolog mégis jóízű volt – de azért a háttérben ott van kisördög véleménye. Mindenesetre köszönjük mindenkinek, aki közreműködött!