47. szám 2005. december
Interjú a „liftkulcsos fiúval”
A liftkulcs. Igen, ez az a tárgy, ami a legleleményesebbeknek és persze a legbátrabbaknak van a birtokában. Vagy mégsem? Mert bárhonnan hozzá lehet jutni, és bármikor lehet kockázat nélkül használni? Talán. Vagy inkább ez csak egy egyszerű provokáció lenne? Úgy gondoltam, hogy utánajárok ennek, hogy miért is olyan jó néha tanárokkal utazni, lebukni, magyarázkodni és további izgalmas helyzetekbe kerülni. Aki persze nem szívleli ezeket, lépcsőzzön, és ne lustuljon el.
Interjúalanyom egy új AKG-s diák (nem hetedikes), nevét azonban titokban tartom (ne is próbálkozzatok). Annyit azonban elárulhatok, hogy merész és bevállalós ember, ám volt azért már rá példa, hogy liftezése kulcsa árába került…
Szubjektív: Mikor szerezted meg első liftkulcsodat, és milyen indíttatásból?
XY: Szeptember első vagy második hetében szereztem meg az egyik évfolyamtársamtól. Lemásoltattam két példányban, hisz pótkulcs is kell. Azért volt rá „szükségem”, mert a negyedik emeleten van a töriórám, és nem nagyon volt kedvem lépcsőzni.
Szub.: Akkor viszonylag hamar szerezted meg. Most is használod még a liftet?
XY: Már körülbelül 2 hónapja nincs liftkulcsom, azóta az egyik csibetársam „szállít fel” a negyedikre, szerencsére neki mindig fáj a lába, úgyhogy van kifogása. Én meg csak elkísérem, hogy ne legyen egyedül.
Szub.: És milyen sűrűn utaztok együtt?
XY: Naponta legalább egyszer, amikor törióránk van, de néha többször is, hiszen a spanyolórám a harmadikon van, az ebédlő viszont az alagsorban.
Szub.: Gondolom, azért már te is futottál össze tanárokkal liftes pályafutásod során. Mik voltak a reakcióik, illetve van-e ilyen kellemetlen sztorid?
XY: Szerencsére elkerültem (eddig) a „rettegett” tanárokat, mint… (itt példákat említ, akiket ezzel a jelzővel nem szeretnénk megsérteni – a szerk.). Általában akkor volt tanár a liftben, amikor hívtuk, de akkor úgy csináltunk, mintha nem mi lettünk volna, akik hívták, néha pedig elbújtunk. A tanárok nem nagyon vették komolyan a dolgot, talán jobb is. A legviccesebb talán mégis az volt, amikor Papp Judit tanárnő szállt be a liftbe, amiben már hárman voltunk. Nem szólt semmit, de nem örült neki, főleg mivel édesanyámnak régi barátnője. De különösebben nem akadt ki. Egyszer viszont, amikor fölértünk a negyedikre és kiléptünk a folyosóra, velünk szembe jött Lőrinc tanár úr. Ekkor vette el a kulcsomat, de nem szidott le. Akartam másoltatni egy újat, de megfogadtam a patrónusomnak, hogy nem teszem, és akkor ő sem meséli el a szüleimnek. Azóta utazom a csibetársammal.
Szub.: Köszönöm, hogy elvállaltad az interjút, és sok sikert a továbbiakban!