47. szám 2005. december Ütközések„LA-ben senki sem ér hozzád. Azt gondolom, annyira hiányzik ez az érintés, hogy egymásba ütközünk, hogy érezzünk valamit.” (idézet a filmből) Hollywood általában elkényeztet minket olyan filmekkel, amelyek sokkal inkább törekednek a szórakoztatásra és az eladhatóságra, mint a valóság hiteles bemutatására. Ez nem is baj, mert néha kell, hogy valami elvonja a figyelmünket a világ problémáitól. A baj csak az, hogy egy idő után elkezdjük azt elfogadni valóságnak, amit a filmeken látunk. Ezért nagy szükség van néha egy olyan filmre, ami kirángatja az embereket abból az álomvilágból, ahol nincsenek sztereotípiák, nincs faji megkülönböztetés, és az életben mindenki egyenlő esélyekkel indul. Ilyen film Paul Haggis sok sztárt felvonultató potenciális botrányfilmje, az Ütközések. A film több különböző társadalmi osztályba tartozó, különböző bőrszínű Los Angeles-i lakos, egy törekvő fehér államügyész és felesége, két nyomozó, két afro autótolvaj, egy mexikói lakatos, egy perzsa boltos és két fehér rendőr sorsának, életének ütközéseit mutatja be karácsony előtt. Egy napig bepillantást nyerünk a problémáikba, megismerjük gondolataikat, félelmeiket, és ami nagyon fontos, hogy mennyire felelnek meg a róluk kialakult sztereotípiáknak. Ezenkívül Paul Haggis megmutatja nekünk a szeptember 11-e utáni Amerika, ezen belül is a világ leghíresebb városának, Los Angelesnek feszültséggel, gyanakvással, gyűlölettel és félelemmel teli mindennapjait. „Reggel felébredek és mérges vagyok. Állandóan mérges vagyok, és nem tudom, miért”(idézet a filmből). Ez ugyanis egy olyan világ, ahol minden latin-amerikait mexikóinak, minden ázsiait kínainak, minden feketét bűnözőnek és minden fehéret kirekesztőnek és rasszistának hívnak. Senki nem bízik senkiben, még a saját „fajtájában” sem. És mindenki raszszista, nem ideológiailag, mint az Amerikai história X-ben, hanem mert ezt nevelte beléjük a társadalom, ezt szokták meg, amolyan hétköznapi általános rasszizmus ez. (Megjegyzem, ugyan az előítélet nagyon csúnya dolog, de sajnos, főleg Amerikában, mindegyiknek találnak alapot). A film nemcsak a fehéreket állítja szembe a többi rasszal, de mindenkit mindenkivel. Az ázsiaiak utálják a mexikóiakat, a feketéknek meg elege van az ázsiaiakból és a mexikóiakból is. Tehát teljes a káosz. A politikai korrektség ugyanúgy hiányzik az Ütközésekből, mint a való életből, ezért megrázó és hatásos a film. Paul Haggis, a Millió dolláros bébi és a Walker, a texasi kopó forgatókönyvírója először mutatkozik be mint rendező, de természetesen a forgatókönyvet is ő írta. A film ötlete akkor született meg, amikor egy este elrabolták a rendező autóját egy LA-i videotéka előtt. A film epizódokból áll, amelyek nem, vagy csak nagyon vékony szálakon függenek össze, és ezek váltják egymást (kicsit úgy működik, mint az Igazából szerelem című filmben, csak a sztori egész más). Ebből következik, hogy a filmben nincsenek igazi főszerepek, mégis nagyon sok híres és ismert arc jelenik meg, mint például Sandra Bullock, Don Cheadle, Matt Dillon, Brendan Fraser, Ryan Phillipe és Ludacris. Ez a film nem fogja megváltani a világot, nem fog változtatni azon, amiről szól, de nem is hiszem, hogy erre való. Arra való, hogy – amint már említettem – visszacibáljon a valóságba és szembesítsen vele, mert ugyan semmi nem lesz jobb attól, hogy tudunk a problémákról, de attól nem múlnak el, hogy nem vagyunk hajlandók tudomást venni róluk. „Szeretek olyan dolgokról írni, amikre nekem sincs válaszom, kérdésekről, amik engem izgatnak. Nem hiszem, hogy a filmkészítőnek feladata, hogy válaszokat adjon. Szerintem a jó film kérdéseket vet fel benned, ahogy elhagyod a mozit” (Paul Haggis). Elgondolkodtató, esetenként megríkató alkotás. Ajánlatos, hogy legyen kéznél zsepi, és valaki, akivel egy kávé mellett beszélgetni lehet a film után. Lesz miről.
Ütközések
(Crash, 113 perc, 2005) |