48. szám 2006. március
Helyi Érdekű Változat
Egyik ember, másik ember. Az egyik haza, a másik egy budakalászi padra megy aludni. Tényleg egyenlőek vagyunk? Nem hinném.
Ma fölültem a HÉV-re, hogy végre hazajussak egy nem túl jó nap után. Valakinek sokkal roszszabb napja volt. Például annak a hajléktalan férfinak, aki velem ült egy kocsiban. Ott ült egy négyes ülésen, egyedül. A többi helyen mind ültek a tél ellen tökéletesen beöltözött emberek. Akik álltak, sóvárogva nézték az üres helyeket a hajléktalan mellett, de nem ültek le. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy legszívesebben az összekulcsolt kezébe raknám az összes pénzt, ami a pénztárcámban van, de mégsem voltam képes rá.
Ott hevert egy nagyon piszkos, jóindulattal fehérnek nevezhető sapka a széke alatt. A mellettem ülők is ránéztek a sapka formájú szövetdarabra, majd újból elbújtak könyveik mögé, hogy ne kelljen a szerencsétlen emberre nézniük. Az ember fölébredt ülő álmából, majd elvonszolta magát a legközelebbi ajtóhoz, erős alkoholszagot árasztva magából. A jólöltözött, makulátlan nénikék és bácsikák ránéztek a sapkára, majd a hajléktalanra. Gyorsan vissza a könyvhöz. Egyszerűen nem hittem el, hogy számomra is dilemmát jelent, hogy fölvegyem-e a sapkát. Elképzeltem, hogy ha egy tiszta ember sapkája lett volna, probléma nélkül utánavitték volna, és én is. Miért kellett egy percig gondolkoznom rajta? Egyszerűen az emberek nem érzik kötelességüknek, hogy segítsenek rajta. Szégyellem magam, hogy el kellett gondolkodnom, hogy fölvegyem-e a valószínűleg Budapest összes aluljárójának kövezetét megjárt sapkát. Végül megfogtam, odavittem neki és odaadtam. Ő meglepetten megköszönte. Halálos csend a HÉV-en. Mikor visszamentem a helyemre, hogy diadalmasan ránézzek a sznob utasokra, ők már tüntetőleg bámulták az összekarcolt ablakon túli, cseppet sem izgalmas tájat. Tudom, hogy nem tettem semmi említésre méltót, de ahogy kinéztem a másik oldalra, azért elgondolkoztam. Az ember ott dülöngélt már az utcán, igen nagy kilengésben, látszott, hogy nincs hova mennie, de a sapka rajta volt…