Szubjektív

Tartalom

48. szám 2006. március

Hasfelmetsző Jack

Az egész borzalmas história 1888-ban kezdődött, és az őrült kéjgyilkos egy évig szedte áldozatait, akik egytől egyig a környék prostituáltjai közül kerültek ki. A történet egy levéllel kezdődött, melyet a helyi rendőrség kapott, benne ezzel az érdekes kis üzenettel: „Ezt a fél vesét egy nőből szedtem ki. A másik felét megsütöttem és megettem.” A boríték szerint a feladó a pokolból írt. Az elmebeteg kilétére soha nem derült fény, senki se tudja, ki volt az, de a rendőrség mégis lezárta a nyomozást. Vajon miért?

1888 őszére a Hasfelmetsző Jack névre hallgató őrültnek addigra már negyedik áldozatát sikerült megölnie és megkínoznia.

Első áldozata a negyvenkét éves Mary Ann „Polly” Nichols volt, akinek a sikátorban átvágta a nyakát, majd ezután egy hosszú késsel felvágta a hasát, és veséjétől ugyancsak megszabadította az utcalányt. Nyolc nap múlva a negyvenhét éves, tüdőbajos „Sötét Annie” Chapmant ugyanilyen eszközzel és módon küldte a másvilágra.

Hasfelmetsző Jack híre nagyobb borzongást keltett, mint a hatóságok gondolták volna, így a negyedbe kénytelen voltak erősítést küldeni. De még ezek után is kaptak leveleket a hírhedt gyilkostól, melyben azzal kérkedett, hogy senki nem fogja őt soha elkapni. Állítása elég ésszerűnek tűnt. Orvosszakértők megállapították róla, hogy balkezes és otthonosan mozog az anatómiában, mivel nagy jártassággal tudja eltávolítani az emberi testrészeket a helyükről. A rendőrség rengeteg gyanúsítottat vett őrizetbe gyanús magatartásuk miatt. Voltak köztük szexőrültek, visszaeső bűnözők és sok hasonló furcsa alak. De a nyomozás során mindegyikről kiderült, hogy ártatlan, és nem hozható összefüggésbe a gyilkosságokkal. Szeptember 30-án éjfél után azonban megzavarták a gyilkost, amikor a negyvenöt éves Elizabeth „Hosszú Liz” Stride torkát vágta el, ezért a Hasfelmetsző gyorsan eltűnt az éjszaka ködében, áldozatát holtan hagyta ott, de nem csonkította meg. A tanú, aki megzavarta a gyilkos tevékenységét, a lépteket még hallotta a szobából, de a tettes arcát már nem látta. A nőre holtan találtak rá, amint egyik kezében szőlőt, a másikban édességet tartott. Engem ez arra enged következtetni, hogy a gyilkos először elcsábította áldozatait, és még az aktus előtt gyorsan, de nem kíméletesen végzett velük. Arra viszont nem derült fény, miért éppen a kiöregedett kéjlányok estek áldozatául. A meghiúsult támadás után nem sokkal újra lecsapott a gyilkos, áldozata Eddowes volt, megölte és kibelezte, veséje egy darabját postán küldte el a rendőrségnek. Furcsa volt azonban, hogy azon az éjszakán minden sarkon állt egy rendőr, de senki nem hallott, illetve látott semmit, és még a feltehetően véres ruhájú, sötét alak se tűnt fel egyik kopónak se. Ez után a mozgalmas éjszaka után a mentálisan kissé labilis figura hat hétre visszavonult, és nem szedte áldozatait. De ezek után a nyomozás elég érdekes irányt vett. Stride és Eddowes meggyilkolásának éjszakáján egy járőr feltartóztatott egy meglehetősen elegáns urat, akit egy whitechapeli utcalánnyal látott beszélgetni. A férfi később meggyőzte a zsarut, hogy engedje szabadon, és az szó nélkül elengedte az állítólagos orvost. Ezután elindult a pletykálkodás, miszerint az őrült Clarence hercege, Viktória királynő unokája. Bizonyítékul az szolgált, hogy az utolsó gyilkolás után a herceget labilis elmeállapota miatt (ami köztudott volt róla) elmegyógyintézetbe zárták, és ott is tartották halálának napjáig.

A legvéresebb és legundorítóbb gyilkosság november 10-én történt. Hajnali háromnegyed négykor a szomszédok arra riadtak fel, hogy a 24 éves Jane „Fekete Mary” Kelly szobájából sikoltozás hallatszik. De csak napközben mertek bemenni a szobába, ahol a gyilkos a fiatal nőt kibelezte, veséjét és szívét gondosan eltávolította és a testrészeket a szobában körberakta. Ez volt az utolsó különös gyilkosság, amit Hasfelmetsző Jacknek tulajdonítottak. Hetek múlva az ügyet lezárta a rendőrség mindennemű magyarázat nélkül, amit a felháborodott népnek adott volna. Azért annyi mégis kiszivárgott, hogy a tettes tetteinek beismerése után a Temzébe ölte magát. A hatóság nagy szerencséjére pár nap múlva egy bukott ügyvéd holttestét horgászták ki a folyóból, búcsúlevelét is megtalálták, de azt sose hozták nyilvánosságra. John Druitt állítólag anyja elmeállapota miatt ölte meg magát, és a félelem miatt, hogy ő is bekattan, és úgy végzi majd, mint anyja, egy elmegyógyintézetben. A feltételezés mellett szól még az az érv is, hogy mindennap látogatta édesanyját az intézetben, és akárhogy ment oda, a gyilkosságok helyszínein át kellett haladnia. Még egy érv van amellett, hogy ő lett volna Hasfelmetsző Jack, ez pedig az, amit testvére, William mondott el októberben: szellemi kimerültség és abnormális viselkedés jeleit fedezte fel rajta. Vannak, akik hisznek a férfi bűnösségében, de vannak, akik szerint csak egy jól időzített öngyilkosságról van szó, és a rendőrség azért nem mond el semmit, hogy így simítsa el a herceg ügyét, vagy esetleg egy megzakkant rendőrtársuk rossz hírét.

A vér bűvöletében élő Hasfelmetsző Jacket, aki úgy választotta ki áldozatait, hogy a helyszínek Whitechapel térképén keresztet alkossanak, valószínűleg soha nem fogják azonosítani, még kevésbé megérteni. Az évszázados rejtély örök titok marad.

Gondár Bianka (Csicsi)

Filmek Jackről:
Jack the Ripper (1976, fsz: Klaus Kinski);
Murder by Decree (1979, fsz: Christopher Plummer);
Jack the Ripper (1988, fsz: Michael Caine);
From Hell (2001, fsz: Johnny Depp)
A legteljesebb infógyűjtemény: www.casebook.org