48. szám 2006. március
Kisiklottak
Ezt a filmet egy suli utáni délutánon néztem meg. Nem tudtam semmit a filmről, de sok jót hallottam már róla. Gondoltam, csak igazuk lehet azoknak, akik dicsérik…
Félórás reklám után csak elkezdődött a film is. Egy nő és egy férfi
összetalálkozik egy reggel a vonaton, és különös dolog történik velük. Mert nem
szabad bízni senkiben. Nem tudhatjuk, mit rejt egy találkozás, milyen
következményei lehetnek, ha egy idegennel „pajtizni” kezdünk. Innentől kezdve
sokasodnak a rejtélyek, és ezzel együtt megjelenik a félelem. Az egész olyan,
mint egy nyomozás. Mint egy detektívtörténet. Lépésről lépésre derülnek ki a
dolgok.
Szerintem mindenkinek érdemes lenne megnézni ezt a filmet. Nem az a tipikus amerikai sztori, ami mindenkinek eszébe jutna, ha valahol elolvasná a történetét. Nekem a filmben minden tetszett. De szó szerint minden. A szereplők nagyon jól alakítottak.
Az egészben volt egy hátborzongató érzés. Nem volt félelmetes a film, de rájönni az igazságra elég megdöbbentő volt. Kb. másfél órás volt, de én megfeszített figyelemmel követtem, és még tudtam volna tovább is nézni.
A Kisiklottak egy olyan film, amiről megnézése előtt nem érdemes beszélni. Mert félünk, hogy elszóljuk magunkat. Egy nagyon egyedi szerkesztésű filmről van szó, nagyon alaposan meg van szerkesztve, minden egyes filmkocka a helyén van. Nem az a fajta film, hogy amikor peregnek le a szereplők nevei a film végén, mi még mindig ott ülünk a székben (jobb esetben inkább fotel) és csak nézünk ki a fejünkből. De mégis, hazafelé elgondolkodtam az egészen, és amikor ücsörögtem a vonaton, ami hazafelé vitt, és a velem szemben ülő srác beszélgetni akart, akkor inkább úgy döntöttem, hogy a fülembe teszem a fülhallgatót, és zenét hallgatok…
Kisiklottak (Derailed, 2005, 108”)
Rendezte: Mikael Hafström.
Szerepők: Jennifer Aniston, Clive Owen, Vincent Cassel