Szubjektív

Tartalom

48. szám 2006. március

Kis Szemleriport

Idén tartották a 37. magyar filmszemlét, mely sajnos sokkal többször szólt Szabó Istvánról, mint kellett volna, és még csak nem is a legújabb filmje, a Rokonok miatt.

Mint az köztudott, az Élet és Irodalom közvetlenül a filmszemle előtt hozta le a világhírű rendezőt „kompromittáló” anyagot, ezzel hosszú időre témát szolgáltatva az olvasói levelek íróinak. Persze nemcsak nekik, hanem az egész sajtónak és a fél országnak. Kérdés, hogy volt-e ehhez joguk. Persze hogy volt. Hogyne lett volna, hisz az embereknek joguk van megtudni mindent mindenről. De kell ez? Mivel lett jobb attól a magyar embernek, hogy megtudta, Szabó Istvánt valamikor az előző érában beszervezték? Családtagjai, ismerősei számára ez fontos lehet, de nekem például semmit sem tett hozzá egyik napomhoz se, miután megtudtam a nagy hírt.

Ha pedig egyeseknek örömet okoz, hogy akadt még egy ember, akire lehet ujjal mutogatni, azt nagyon furcsának tartom. Úgy gondolom, hogy nemcsak ez a konkrét eset, de az összes „ügynökbotrány” úgy, ahogy van, felesleges. Ítéletet mondani nem tudunk, arról pedig eddig is tudtunk, hogy titkos rendőrség létezett, és oda valakik valamiért valakikről valamilyen jelentéseket írtak.

Szabó azt nyilatkozta, egyetlen barátja sem szakította meg vele a kapcsolatot emiatt, sőt, újakat szerzett az ügy által. Továbbá azt is, hogy ezen tapasztalatai nélkül nem készülhettek volna el olyan filmek, mint a Redl ezredes vagy a Mephisto.

Ha valami értelme van annak, hogy nyilvánosságra kerültek ezek a dokumentumok, az az, hogy megtudtuk, a rendezőt azóta sem hagyja nyugodni ez a téma, filmjeiben újra és újra felbukkan az árulás-felelősség motívuma.

Az alábbiakban rövid filmismertetők következnek a fesztivál filmjeiről, a teljesség igénye nélkül.

Kisjátékfilmek

Oldalbordák

Sztori: 6 lány egy orvosi rendelő várójában. Mind különbözőek, és egyiküknek sem fűlik a foga az ottléthez. Egyszercsak egyikük telefonja megcsörren. Ádám az, a lány barátja. Gyors beszélgetés, majd a lány lerakja. Megszólal még egy telefon. A másik lány felveszi, Ádám az. Majd a következő. És így tovább, mígnem Ádám mindegyikőjüknél tiszteletét teszi.

Értékelés: 10/10

15 perc alatt egyszer sem ül le, a színészek remekül helytállnak, a téma izgalmas, a zene remek (Fekete Kovács Kornél), és még csattanó is van.

Melletted

Sztori: Fiatal pár közvetlenül a házasság előtt, hűtlenségi ügyek. (Kivel telefonáltál? Senkivel. Hallottam. Nem is. Na jó, megcsaltalak. De csak egyszer. És nem jelentett semmit. Nem hiszem el. Egyébként én is téged. Akkor dögölj meg. Nem, csak vicceltem.)

Értékelés: 6/10

Lélektánc

Sztori: Fák, majd fák. A kamera az egész film alatt (16 perc) fölfelé néz, forog, és kopár fákat mutat, a háttérben andalító zene.

Értékelés: 2/10

Hosszú, értelmét nem látom, de egy pontnyit pont lehet nevetni az ötleten.

Előbb-utóbb

Sztori: A II. világháború végén a nácik az időutazással kísérleteznek. Ám senki sem tudja, hogy igazából mi is fog történni, ha egyszer sikert érnek el.

Értékelés: 4/10

Az elején még úgy tűnik, lehet belőle valami, de aztán túl hosszú lesz, és semmit sem kezd a témával.

Hanna filmje

Sztori: Családi film Pálos Hanna színművészetis felvételijének előzményeiről.

Értékelés: 8/10

Szellemes, kedves, a kezdeti meglepetés után teljesen beleéli magát az ember, és együtt izgul Hannával!

NagyjátékFilmek

De kik azok a Lumnitzer nővérek?

Sztori: A film a vitriolos ételkritikus-testvérpár, a Wittman-fiúk történetét dolgozza fel, akik a Népszabadság hasábjain okoznak fejfájást a budapesti étteremtulajdonosoknak, a mai napig.

Értékelés: 8/10

Remek alakítások, remek rendezés. Igazi igényes közönségfilm. Nem megy mélyre, ilyen sztorival nehéz is lenne, de nem minden filmnek kell közvetítenie valamit, ez a film a mögöttes tartalomnak látszatát sem kelti, azonban amit vállal, többé-kevésbé hibátlanul teljesíti.

Rendezte: Bacsó Péter
Szereplők: Alföldi Róbert, Rudolf Péter, Hegyi Barbara, Udvaros Dorottya, Szabó Győző

Johanna

Sztori: A klasszikus Johanna történet, átültetve a mai világba. Johanna drogfüggő, aki egy kórházba vetődik. Beáll a nővérek közé, és segítséget kap az ottaniaktól, hogy kilábalhasson betegségéből. Csodával határos módon azonban azok, akiket ő kezel, mind gyógyultan kerülnek ki, ráadásul meglepően rövid idő alatt. A film operafilm, tehát a szereplők kisebb-nagyobb áriákkal kommunikálnak.

Értékelés: 7/10

Az ötlet eredeti, a megvalósítás remek, a színészek szintén. Bátrabban hozzányúlhattak volna a történethez, én jobban átértelmeztem volna.

A Johannát alakító Tóth Orsolya a szemle legjobb női alakításának díját kapta.

Rendezte: Mundruczó Kornél
Szereplők: Tóth Orsolya, Cserna Ildikó, Gulyás Dénes, Trill Zsolt, Gantner István

Taxidermia

Sztori: Nagyapa, apa és fiú története. Mindhárman megszállottak, más-más korban, más-más ejti rabul őket. A katonai cseléd nagyapa a szerelem után sóvárog, a szocializmus evőbajnokát a siker élteti, a fiút pedig a halhatatlanság gondolata hálózza be, preparátor lesz. A film alapjául Parti-Nagy Lajos novellái szolgáltak.

Értékelés: 10/10

A szemle fődíjasa, nem véletlenül. Modern eposz, összetett, ám egyértelmű történet Pálfi György megdöbbentő realizmusával tálalva. Remek, kiegyensúlyozott, tartós darab.

Rendezte: Pálfi György
Szereplők: Czene Csaba, Gyuricza István, Gina Moreno, Kuli Éva, Máté Gábor

Fehér tenyér

Sztori: Egy tornász életútja kisgyerekkorától a kamasz éveken át egészen a 30-as éveiig, onnan viszont sehova.

Értékelés: 8/10

Hajdú Szabolcs rendezői fődíjat kapott érte, megérdemelten. Komótos, de nem széteső, jól egybentartott film. Remekül megszerkesztett jelenetek, jó színészek. A film végig élvezhető, nem nagyon ül le sehol, sőt, van egy-két egészen bravúros jelenete. A Fehér tenyér a magány filmje. Nem tanulságot, érzést közvetít. Ez teszi lehetővé a furcsa befejezést, egész pontosan a befejezés hiányát. Vége ugyanis nincs. Ahhoz azonban, hogy elmondja, amit akar, nincs is rá szükség.

Rendezte: Hajdu Szabolcs
Szereplők: Hajdu Zoltán Miklós, Orion Radies, Lukáts Andor

Vadászat angolokra

Sztori: A 19. sz-i Magyarország egy nemesi családjának kúriáján játszódik a történet, melynek középpontjában a titokzatos angol látogató (kém?) áll, aki vadiúj elképzeléseivel felbolygatja a kastély amúgy sem túl békés életét, sőt, még az ifjú szépségre is pályázik, aki azonban másnak ígérte a kezét.

Értékelés: 7/10

Átlagos, a műfaji sajátosságokat szépen felvonultató, jó közepes teljesítmény, én azonban mégis kicsit üresnek érzem.

Herner Máté