48. szám 2006. március
Szenvedélyek témahét a kilencedik évfolyamon
A Szenvedélyek témahéten négy csoportba osztottak be minket. Négy főbb szenvedélybetegség közül választhattunk (alkoholizmus, kábítószerek, dohányzás és a több mindent magába foglaló „eszement szenvedélyek”). Mindenki megjelölte az őt legjobban érdeklő témát, és így kialakult a négy csoport. Én a dohányzással foglalkozó csoportba kerültem.
A csoportunkat Horn Ágnes tanárnő vezette, ő szervezte meg nekünk a programokat. Minden igyekezet ellenére akadtak problémák, hiszen volt olyan kedves előadó, aki nem jelent meg a reggel 8-ra megbeszélt időpontra, mert ő csak a számítógépén lévő találkozókra jön el… Na de most nem a problémákkal kezdeném. Nézzük csak.
Nem volt olyan sok előadásunk, de volt egy-kettő, ami nagyon megrendített. Ilyen volt például, amikor elmentünk az Andrássy úti tüdőgondozóba, ott mindenről hallhattunk… Képeket néztünk, hogy hányfajta betegség alakulhat ki a dohányzás révén.
Vagy csak néztük az amputált lábakat egy későbbi előadáson, vagy a szétrohadt sárga fogakat, már ha fogalmazhatok így… Az egy hét után sok mindenki még jobban elundorodott a cigarettától. De meg is lehet érteni ezeket az illetőket, és úgy gondolom, ha ti is végignéznétek azokat a képeket, elgondolkodnátok, hogy mégis, mi az értelme…
Persze voltak olyan témák is, amik miatt a hajamat téptem. Többek között az, amikor azt hallgattuk, hogy azért kezdenek el dohányozni a fiatalok, mert menő… na jó. Most itt nem erről kell írnom, de lehet, hogy írok erről is egy cikket – és szerintem nemcsak én vagyok, aki úgy gondolja, hogy ebben nincs sok igazság.
Hétfőn minden csoportnak egy kisebbfajta előadást kellett tartania. Mi, a „dohányosok”, készítettünk egy felmérést az iskolán belül. Feltettünk különböző kérdéseket: Dohányzol? Ha igen, mióta és mennyit?… stb. A legjobb eredményt a hetedik évfolyam mutatta, hiszen ott alig akadt, aki kipróbálta. A nyolcadikosok meg szerintem egyszerűen csak nem vallják be. A következő évfolyamokról nem írnék, hiszen akkor kénytelen lennék a saját évfolyamomról is írni.
Voltak azonban közös programok is a többi csoporttal: a filmnézések. Különféle nagyon borzasztó filmeket néztünk. Voltak olyanok is, amiknek vége volt már vagy két perce, és többen ültünk még bent a teremben, a vásznat nézve.
Hazafelé a vonaton is csak néztem magam elé, mert nem tudtam elhinni, hogy ilyenek léteznek. Azért azt sajnálom, hogy a Requiem for a Dream című film nem került vetítésre… Volt viszont egy előadónk, aki reklámot csinált magának, itt, az AKG-ban. Nem bántani akarom, hiszen egy értelmes, segítőkész emberről van szó, csak vicces volt azt hallani, mikor elkezdte: „Csak 25 ezer forint, és minden visszatérül, csak pár hétre van szükség a leszokáshoz. Mindenképp megér egy próbát.” Megismertük a dohányzás jogi hátterét is. Nagyon sok mindent megtudtunk, és tényleg tanulságos volt.