49. szám 2006. május
A VII. Országos Egyetemi-Főiskolai Jégkorong Bajnokság
2006. március 25-én a székesfehérvári jégcsarnokban immár hetedik alkalommal került megrendezésre az Országos Egyetemi-Főiskolai Jégkorong Bajnokság. A rendezvényen 8 felsőoktatási intézmény csapata indult. A csapatokat A és B csoportba osztották, ahonnan a két első helyezett vívott csatát a tényleges győzelemért. Harminc percesek voltak a meccsek, mégis reggel 8 órától majdnem este 8-ig tartott a kupa az eredményhirdetéssel együtt.
Három
csapat volt figyelemre méltó. A TF és a Dunaújváros csapata játszotta a döntő
mérkőzést az első helyért. A TF az összes meccse alatt nagyon dinamikusan
játszott és egyenletes teljesítményt nyújtott (így zárójelben megjegyezném, hogy
3 profi játékossal nem is olyan nehéz). A dunaújvárosiak erőssége a kapusuk
(Kiss Tamás) volt, aki egész nap összesen csak 4 gólt kapott. A Pécs lett a
harmadik helyezett, s ők azért különlegesek, mert a csapat majdnem felét
külföldi játékosok tették ki. Közülük is kiemelkedett a kanadai Ryan Allenby,
aki szinte végigjátszotta* az összes meccset, és az ő gólja jelentette a 3.
helyezést a pécsi csapatnak.
*A csapatnak három sora is volt (egy sorban öten játszanak, és egyszerre ennyien lehetnek a pályán csapatonként), és ő minden sorban játszott.
A 26 éves kanadai játékossal, Ryan Allenbyvel (a képen középen) készítettem interjút, s ebben beszámol arról, hogy miért Pécsre jött tanulni az orvosira, illetve mesél a jégkorongos élményeiről. Érdekesség, hogy a megbeszélt interjúra a menedzserével érkezett.
Szubjektív: Szia! Hogy vagy?
Ryan Allenby: Köszönöm, jól. És te?
Szub: Köszönöm, én is. Elkezdeném, ha nem gond.
R: Nem, persze, kezdjük!
Szub: Miért Magyarországra jöttél tanulni, és miért pont Pécsre?
R: Tudod, Kanadában nagyon nehéz bejutni az Orvosi Egyetemre, ezért gondoltam rá, hogy külföldön tanulok, és azért Pécs, mert az egyik barátom itt tanul már régebb óta, és mesélt a helyről és az oktatásról.
Szub: Mennyi ideig fogsz itt tanulni? Gondolkodtál már a szakosodáson?
R: 6 évig fogok. Igen, gondolkodtam a szakosodáson, a baleseti osztályon szeretnék dolgozni majd a későbbiekben, illetve arra akarok szakosodni.
Szub: Miért a balesetin?
R: Mert ott folyamatosan történnek az események, mindenhez értened kell valamennyire, hogy el tudd látni a sérültet, és persze fontos az állandó tanulás.
Szub: Hogy érzed itt magad Pécsett? Sikerült beilleszkedni?
R: Ó, persze (nevet)! Pécs szép város, vannak ismerősök is és barátok is (a menedzserére nevet).
Szub: Mióta jégkorongozol, és mi motivált ezen sport űzésére?
R: Amióta járni tudok rendesen, azóta játszom. Kb. 4 éves korom óta. Talán azért a jégkorong, mert először is nemzeti sport, másodsorban pedig a bátyám is jégkorongozik.
Szub: Itt Pécsett van lehetőséged gyakorolni?
R:
Igen, néhány sráccal rendszeresen összejárunk, van egy kis csapatunk, és velük
szoktunk ütögetni. Most szombaton is meccsünk lesz, jön egy osztrák csapat.
Szub: Mit gondolsz a két héttel ezelőtti csapatodról, úgy értem, a külföldiek cipelték a hátukon a csapatot, nem?
R: Végül is, de. Edző nélkül nehéz egy jó csapatot összehozni, de az egész a csapatmunkán múlik. Szerintem együttműködő volt mindenki, hagytuk egymást játszani, élveztük.
Szub: Hogy tetszett a fehérvári szervezés? Vettél már részt ilyen kupában? Ha igen, mi volt a fő különbség?
R: A szervezéssel minden rendben volt, csak rövidek voltak a mecscsek. Persze, már többször vettem részt ilyen tornán és a legnagyobb különbség a kaliber volt. Nálunk Kanadában mindenki elég magas szinten jégkorongozik, és egyenrangú ellenfelek vagyunk. Itt nyilvánvaló volt, hogy nem veszem véresen komolyan a játékot. De azt sem mondom, hogy nem hajtottam. Jó lett volna legyőzni a TF csapatát (mosolyog).
Szub: Mit gondolsz, fair-play volt?
R: Teljes mértékben!
Szub: Aham. Ha jól emlékszem, az egyik szünetben összekorcsolyáztál az egyik női játékossal, és fellökted.
R: Nem, az nem így volt. Koriztam, nem figyeltem rá, hogy merre megyek, ő nekem jött véletlenül és elesett. Mondtam a többieknek is, hogy nem volt szándékos, de te is láthattad, hogy a meccsen „egyenlítettek”. Szerintem én is ezt tettem volna a helyükben.
Szub: Mi a véleményed a női hokijátékosokról?
R: Az, hogy talán kicsit fiúsabbak, mint az átlagos lányok. Az unokatestvéreim jégkorongoznak, viszont amikor átjönnek hozzánk ebédelni, nem az a benyomásom, hogy fiúsak, hanem nagyon kis csinosak, akik biztos megőrjítik a férfiakat. Szóval ha kedvük van játszani, tegyék azt!
Szub: A 19-es számú mezt viselted Fehérváron. Volt valami jelentősége ennek?
R: Igen. A kedvenc játékosom (Steve Yzerman, a Detroit Red Wings játékosa) száma is ez. Ő amolyan példakép. 42 éves, de még mindig jégkorongozik, és ráadásul ő a DRW csapatkapitánya.
Szub: Kanadában van csapatod?
R: Igen, a Chililwack 67’s.
Szub: Honnan jön a nevetek?
R: Ottawa csapatának 67’s a neve, és innen.
Szub: Kanadában miben más a hoki, mint itthon?
R: Ott mindenki magas szinten űzi a sportot, de a legnagyobb különbség az, hogy nálunk sokkal vadabb, fizikálisabb az egész.
Szub: Van kedvenc jégkorongos márkád, vagy a piacon éppen legjobb modelleket veszed meg?
R: Nagyon szeretem a Bauert. Ez amolyan tradíció, hogy Bauer cuccokat veszek. Mondjuk, ami még jó márka és szeretem, az az Easton.
Szub: Végül szeretném megkérdezni, hogy mi volt a kedvenc jégkorongos emléked, élményed?
R: Az, amikor 17 évesen a junior csapatban lőttem életem első gólját 2000 ember előtt (mosolyog).
Szub: Köszönöm az interjút, örültem, hogy megismerhettelek!
R: Én is köszönöm és szintén!