49. szám 2006. május
A Legorobot esete a kínai selyemmel
Projekt témahét a 10. évfolyamon
Hogy mi a kapcsolat a fent említett két, viszonylag egymástól távolinak tűnő dolog között? A 10.-esek projekt témahetén kiderült, hogy nem csak ebben a két témában, de még nagyon sok másban is rendkívül otthon van az évfolyam.
Tényleg
csak az öltöny/kosztüm hiányzott. Nagyjából enynyire volt komoly a hangulat a
projekt témahetünkön. Napi 8 óra csendben ülés az elég kényelmetlen színháztermi
székeken egy héten keresztül – mindenki azt gondolta, hogy ez túl sok lesz az
évfolyamnak. De tévedtek, ebben is.
Mint ahogy abban is, hogy nem lesznek elég színvonalas projektek, hogy nem tudjuk végighallgatni egymást, vagy hogy nem fogunk érdeklődni a többiek témái iránt. De már az első napon bebizonyosodott, hogy a 10. felülmúlja a várakozásokat.
És nem csak ilyen téren okoztunk meglepetéseket. Érdekes volt látni azt is, hogy mennyire sokszínű a társaság; hiszen az említett Legoroboton és divatbemutatón (a két legnagyobb sikerű projekten) kívül is számtalan profi, végiggondolt, igényes és érdekes munkát láthattunk rengeteg témában. A hét talán egyik legérdekesebb momentuma volt az, hogy végigmentünk mindenki érdeklődési körén, kiderült, hogy ki miben igazán jó, és az előadások végén kialakuló beszélgetések az adott témában pedig sokat dobtak a hangulaton.
Azon kívül, hogy az évfolyamnak láthatóan már nem kell a PowerPoint használatát tanítani, az is feltűnő volt, hogy mivel mindenki kipróbálta azt a helyzetet, amikor ki kellett állnia a közönség elé az arcába világító hatszáz, szokatlanul jól működő stúdiós reflektor fényébe, teljesen együtt tudtunk érezni az éppen előadóval, ezért valóban igyekeztünk figyelni és/vagy csendben maradni.
Zsizsi és Dávid kis behangoló „improvizációs jelenetei” ugyan szalagavató-feelinget okoztak (nem csak bennem), de személyesebbé és oldottabbá is tették a hangulatot, ami egyébként sem volt túl rossz, szerencsére.
Bár a záró fogadásról sajnos lemaradtam, azt hiszem, nagyjából mindenki élvezte a témahetet, és nem csak akkor, amikor végre a prezentációja végén a tapsvihar közepette kijöhetett a reflektorfényből.
