Szubjektív

Tartalom

49. szám 2006. május

Menyasszonytánc

Íme, ez a világ első Klezmer-musicalje, amit idén mutattak be a Budapesti Operett Színházban. A klezmer kelet-európai zsidó tánczenét jelent, amit a darabban a Budapest Klezmer Band szolgáltatott.

Maga a történet elég egyszerűnek indult, vagyis inkább túl bonyolultnak… A huszadik század elején járunk egy erdélyi falucskában, s úgy hozta a sors, hogy drága Patkós Rózsink és Bárány Andrásunk épp esküdni készül, amikor is kiderül, hogy Rózsink nem is az, aki valójában, hanem egy árva és így persze hozomány nélküli zsidó lány. Természetesen szerelme apjának így mindjárt nem tetszik ez a frigy, így elszakítja a szerelmeseket egymástól. Andrást a katonaságba viszi a sorsa, Rózsi pedig a falubeli kocsmába költözik. Nagy szomorúságukban előkerül Rózsi mostohaanyja, aki mindenképpen be akarja vezetni az eddig erősen katolikus hitű lánykát a zsidó ünnepek, nagynénik-nagybácsik világába. Rózsit persze nagyon érdekli mindez, mindaddig, míg ők is ki nem közösítik tudatlansága miatt. De nem kell aggódni, hamar megoldódik a probléma, hiszen előkerülnek az igazi születési papírjai, amiből világosan kiderül, hogy igazi református családból származik. Időközben András is elszökik a katonaságból, s mire észbe kapunk, már el is engedték a szökés miatti bezárását, s így már boldogan omolhat református Rózsija karjai közé, hisz már apja sem áll útjukba.

Összességében véve nekem nagyon tetszett ez a musical, de hát az Operett színházas musicalek között én még rosszat nem láttam. Igazából ez a történet a magyar-román-zsidó ellentéteket dolgozza föl, néhol talán túl erősen is, bár én az elején még nem igazán tudtam követni, hogy ki melyik néphez, valláshoz tartozik. Van benne néhány viccesen fölösleges dal, amik hangulatnövelőként vannak a darabban, meg néhány igencsak erőszakos jelenet, amit túlságosan is élethűen adtak elő, de mindenesetre nekem így is tetszett, bár hogy is ne tetszett volna, hisz a kedvenc színészeim közül sokan játszottak benne. A hangulatot csak fokozta, hogy úgy a színdarab háromnegyedénél a csillár úgy döntött, hogy így tavasszal ő is megszabadul felesleges elemeitől, és a lábam mellé hullajtotta az egyik körtéjét, ami kedves kis pukkanást hallatva fölrobbant, de szerencsére nem történt semmi baj.

Kajos Rebeka Dóra (Hugi)

Jávori Ferenc Fegya: Menyasszonytánc
Budapesti Operett Színház
Írta: Kállai István, Böhm György
Rendező: Béres Attila
Szereplők: Siménfalvy Ágota, Mészáros Árpád Zsolt, Mikó István, Melis Gábor