Szubjektív

Tartalom

49. szám 2006. május

Tibor vagyok, de hódítani akarok

Egy napon hazafelé menet láttam meg a film plakátját, és amikor elolvastam a címét, hatalmasat nevettem. A buszon kicsit furán néztek rám az emberek, de ezt már megszoktam.

Másnap a suliban megkérdeztem pár embert, hogy látták-e a filmet, és ha igen, mi a véleményük róla. Szinte mindenki azt mondta, hogy gáz, gyengék a poénok, béna Amerikai pite utánzat, stb. A sok negatív vélemény ellenére én mégis elhatároztam, hogy megnézem. Fel is hívtam Zsombor barátomat, hogy nincs-e kedve feljönni Pestre, megnézni ezt a filmet. Ő beleegyezett, másnap találkoztunk is, megvettük a jegyeket és bementünk a moziba. Nem mondhatnám, hogy sokan voltak bent, vagyis mondhatnám, de nem akarok hazudni. Szóval a láthatatlan tömeg nem szegte kedvünket, leültünk és lelkesen vártuk, hogy elkezdődjön.

Kis idő múlva lekapcsolódtak a lámpák, és mi izgatottan szegeztük szemünket a vetítővászonra. A szokásos reklámok után a film is elkezdődött. Évzáró, búcsúbeszéd, egy lány és három barát, akik már a nyári szünetről ábrándoznak. Azt tervezik, hogy Horvátországba mennek bulizni, de a főszereplő, Tibor, az iskolarádióból megtudja, hogy megbukott. Ezután szülei nem engedik el, helyette leküldik Balatonra a céges nyaralóba, dolgozni. Ott egyből rátalál egy régi barát, Józsi, akin hatalmasat szakadtunk Zsomborral, mivel nekünk is van egy hasonló karakterű ismerősünk, ezért rögtön át is kereszteltük Benőre. Szóval miután üdvözlik egymást, Tibor találkozik Katával is, aki egy vele egyidős régi barátja, és mivel a szülei a hotelben dolgoznak, ő is lent nyaral. Majd lemennek fürödni, ahol Tibor meglátja Lexit (Gregor Bernadett), és rögtön elhatározza, hogy meghódítja. Ezzel elkezdődik a poénáradat, a parton, a diszkóban, a hotelben, mindenhol! Ezekből jó párat fel tudnék most sorolni, de inkább nézzétek meg a filmet!

A vége is jól van megcsinálva, ott Tibi választás elé kerül, de helyesen dönt (itt a vélemények megoszlanak), így happy end a vége.

Nekem személy szerint nagyon tetszett a film, rengeteget nevettem rajta, és Józsi, vagyis Benő volt a kedvencem. A poénok jók voltak, és a kivitelezéssel sem volt gond. Valóban egy kicsit Amerikai pités, de a koppintástól azért elég messze van. Ezt a filmet mindenkinek ajánlom, aki szeret nevetni, viszont azoknak az embereknek (főleg lányoknak), akik tizenévesen felnőttes komolysággal bírnak, nem ajánlanám, mert képtelenek lennének élvezni a vicceket, túl primitívnek találnák őket. Mindenki másnak viszont tényleg csak ajánlani tudom, mert tényleg nagyon jó!

Patyi Kristóf

Tibor vagyok, de hódítani akarok! (88 perc, 2006)
Rendezte: Fonyó Gergely
Szereplők: Fancsikai Péter, Egri Bálint, Gregor Bernadett