50. szám 2006. október
Hotel 2000
Sok
gondot vesz a vállára az ember, amikor a régi korok hangulatát próbálja
felidézni. Ezt Szabó Dezső is hamar megtanulta, hamisítatlan huszadik századi
hotelje vezetése közben. Most is épp az egyik beosztottját vonta kérdőre, mert
az nem cserélt ki egy izzót. „Pedig a kétszáztizennégyesből már két napja
panaszkodnak, hogy a folyosó teljesen sötét az ajtajuk előtt”. A fiú persze
azzal védekezett, hogy ő már akkor megcsinálta, és ha sötét van, az csak az
ócska vacak lámpák miatt lehet. Ócska és vacak. Alighogy kimondta, már meg is
bánta, de már nem volt visszaút. A szavak visszavonhatatlanul elhangzottak, és
már indult is a végeláthatatlan litánia, eredetiségről, korhűségről, kulcsokról
és zárakról. Meg egyáltalán mindenről, ami szörnyen unalmassá tette ezt a
helyet, és amit, legnagyobb csodálkozására, a vendégek mégis annyira szerettek.
Próbált persze érdeklődést mutatni, de csakhamar nem tudott elnyomni egy
ásítást. Hangulata gyorsan átragadt a főnökére is, aki még néhány mondatot
elmorgott, aztán lemondóan legyintett, és elindult, hogy maga végezze el a
munkát. Bosszúsan sétált a fényes folyosón, kezében egy kis dobozzal, egészen a
kétszáznyolcas szobáig. Ez volt talán a munka legkönnyebb része, nem értette,
hogy lehet valaki még ehhez is túl lusta. Alig csavarta ki azonban a hibás égőt,
a falból váratlanul szikrák ugrottak elő, és ő egy teljesen sötét folyosón
találta magát. Remélte, hogy nem ment el az áram az egész házban, de csalódnia
kellett. Tett néhány próbát a kapcsolószekrénnyel, de nem ért el semmit. Így
kénytelen-kelletlen hívott egy szerelőt, aki persze pofátlan felárat számított
fel a késői kiszállásért. De nem várhatott másnapig, vigyáznia kellett a Hotel
2000 hírnevére.
Figyelem, a lift gyorsulása egészségügyi kockázatot jelent az arra érzékenyeknek. Az ebből eredő károsodásokért semmilyen felelősséget nem vállalunk. Köszönjük a megértésüket. Négy utas sétált el a tábla előtt, és szállt be a szűk kabinba. A következő pillanatban máris megtapasztalták a gyorsulást, útban a több száz emeletes magasságba. Ahol más emberek váltották fel őket, hogy elinduljanak a földszintre, ahol már többen vártak, hogy a felső emeletekre juthassanak. Hogy ott újabb várakozóknak adják át a helyüket. Akik ismét csak a földszintre tartottak, de nem értek le. Valahol a tizenkettedik és a tizennegyedik között ugyanis váratlanul megállt a fülke, és kialudt a világítás. Hárman néztek tanácstalanul a kabin vak sötétjébe. Százak meredtek a metrók mély homályába. És ezrek bámulták feketeséget, a stadionban, a feketeséget, ami előtte a játéktér volt. A város kihunyt fényei fölött ragyogtak a csillagok. És mikor a Hold feljött, zárt ajtókra világított, és megfagyott fémfolyókra, amelyek nemrég még gyalogosokat szállítottak. Mintha az égi lámpás hideg fényében megdermedt volna minden. Az emberek egy része azonban hamarosan felébredt kábulatából. Felfeszítették az ajtókat, otthagyták a fülkéket, és elindultak gyalog. Kásás Atilla egy mellékutcában sétált hazafelé. Már legalább negyedórája nem találkozott senkivel, de érezte, nincs egyedül. Sarokról sarokra egyre közelebb került hozzá valami. Megbújt az árnyékban, utánaeredt a sötétben, és figyelte minden lépését. Ahogy megszaporázta lépteit, a férfi légzése egyre hangosabb lett, szinte már zihált. De az a hang nem lehetett az övé, mintha néhány centivel maga mögött hallotta volna. Futásnak eredt. Nem nézte már az utat, nem érdekelte, hazatalál-e, gyorsabbnak kellett lennie. Befordult egy keresztutcába, majd még egybe, és a következőben apró fénykört vett észre. Odarohant, és látta, hogy láng pislákol az egyik ablakban. Gyertyafénynél javítottak valamit. Megfordult, de mögötte már üres volt az utca. Bárki vagy bármi követte, ha követte egyáltalán, már eltűnt. De mégsem volt kedve továbbmenni az úton, vagy elindulni hazafelé. Egyre csak a tüzet nézte, az olvadó viaszt, a megszilárdult cseppeket. Észre sem vette, ahogy egyre többen gyűltek a fény köré. Már kisebb tömeg álldogált az ablak alatt, amikor valaki megszólalt. Gyertyákról mesélt valami ostoba kis történetet, amit régen hallott. Talán a szomszédjának szánta, talán csak hangosan gondolkodott, de a jég megtört, a beszélgetés elkezdődött. Addig folytatták, amíg a tűz egy lobbanással ki nem hunyt a viasztócsa közepén. Ekkor a tömeg oszlani kezdett, mindenki elindult hazafelé. Sokan sétáltak együtt a járdákon, és ahogy Atilla a lépések kongását hallgatta a mozdulatlan fémcsíkon, tudta, ez a zaj egyedül tőlük származik. Nem követte senki. Mire megérkeztek otthonaikba, felkelt már a Nap is. A Hotel 2000 kiégett romjait pedig elektromos gépek takarították el.