51. szám 2006. december

Kulisszatitkok

Musical gála az Operett Színházban

„Mit csinálsz?! Állj már odébb! Menj előre, hát hol állsz?! Hangosan! Han-go-sab-ban!”

Mindezt még kiváló alakítások kellős közepén is képesek a rendezők – teli torokból – ordítani annak a szerencsétlen embernek, akár a legnagyobb, legismertebb színésznek is, aki épp színpadon van. Ez persze csak a kontroll hangfalban hallatszik, tehát nem jut el a nézőkig, csupán a „játékosok” alapozótól kifakult orcájára hoz enyhe bőrpírt. De kevésbé profiknál az esetleges hangelcsúszás, no meg a kitekintgetés (a rendezőre) is megeshet.

Bármily hihetetlen, mindeközben a nagy Operett Színházban akad egy csöppnyi hely, ahova mindez nem jut el. Igaz, ott nagy esély van a füstmérgezés általi halálra (a bagótól). Ez az az ominózus terem, ahol a szaftosabbnál szaftosabb pletykák útra kelnek. Mert ugye a még mit sem tudó gyermek, vagy a most kezdő gyakornok, ha elcsíp egy „a Marival” végződő mondatot, netán egy „de mint a kályha” közepű párbeszédet, már néhány határozószóval megtoldva adja tovább.

És amikor a gyerekszínész műsorszámát bemondják a mikrofonba, és ő rohan színtiszta örömmel a képén, s már két produkcióval a saját száma előtt ott toporog, és ott a rendező mellől nézheti az előadást… Hát, az huhh! A vigyor csak akkor mosódik grimasszá az arcán, mikor a díszletmunkásoknak jelent akadályt, esetleg saját vagy a díszletező lábát metéli le a 10 kilós vasállvány. Ezek után ne sírj, ne ess pánikba! Szépen menj be! Csináld végig éktelen mosollyal a rég áhított jeleneted (velem szerencsére ilyen még nem esett meg, de már nem egy hasonló eset szemtanúja voltam).

Persze ezek a peches emberek azok, akik a gálák végén rohannak egyik sztárocskától a másikig, fotózkodni, aláíratni. Nem szimpatizálok ezzel, nekem ebből az jön le, hogy az ember, aki autogramot kér kedvencétől, elismeri, hogy az említett kedvenc nála felsőbbrendű. (No jó, azért egy közös fotót Johnny Deppel én sem hagynék ki. Vagy Marsi tanár úrral?)

És hogy milyen a jó közönség? Háááát… Olyan, aki felállva tapsol a végén, aki sikoltással jutalmazza a meghajoló színészeket. Aki elhiszi, hogy játék, játék az egész, és nem a bakikat keresi, a Rómeó és Júliát nem a francia színrevivéshez viszonyítja, hisz a körülmények öszszehasonlíthatatlanok. Mert közönség nélkül nincs színház, és ugye tudjuk, hogy „színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő”.

Ez a színház, szerintem.

Harle Vivien

Egy kis operett ajánló: Elizabeth, bár ez most nem fut, de januártól újra él, zseniális darab. Menyasszonytánc, ó, hát ebbe bele se kezdek, ezt meg kell nézni. Amit meg ne nézzetek meg, az a Dr. Bőregér, eszméletlenül gyatra, ócska poénok vannak benne, a kivitel is értékelhetetlen.