51. szám 2006. december
Joulu Pukki története,
avagy a Mikulás fehér lovon
Itt a tél, jönnek az ünnepek, ajándéközön, meg amit akartok... Vagy hát ahány ház, annyi szokás, a fontos az, hogy mindenki boldog legyen a sok mindentől amit kap, akármiről is legyen szó. Statisztikai adatok is igazolják, hogy télen az ember könnyebben lesz depressziós, így hát jól jön ilyenkor egy kis vidámság a sötét, borongós napokra.
Nem
is értem, hogy egyesek miért örülnek annyira, ha jön a tél. Persze egyvalakinek
ilyenkor kezdődik a műszak, aki egész évben csak erre készül, ő a Mikulás, más
néven: Papa Noel, Sinter Klaas, Père Noël, Jizo, Shengdan Laoren, Black
Peter, Julenissen, Befana, Gyed Maroz, Jultomten, Babadimitri, Gaghant Baba,
Kaledu Senelis, Daidaín na Nollaig, Baba, Chaghaloo, Vader Kersfees, Viejo
Pascuero, San Niklaw… és még sorolhatnám. Öreg barátunk több mint fél évezredes
múlttal dicsekedhet, és kora ellenére elég jó kondiban van. Sokan kiszámolták
már, hogy hány millió gyerekhez kell eljutnia, de én ezt most nem teszem meg.
Viszont a rengeteg Mikulás-sztori közül – mert ugye szinte minden országnak más és más szokása van – megosztok veletek néhányat.
A belga-holland-luxemburgi illet
őségű Mikulás, név szerint Kerstman, Spanyolországból csónakon érkezik, és partra szállva fehér lóra ül, így járja az utcákat. A finn Mikulás, Joulu Pukki a lappföldi Korvatonturiból (Fülhegy), egy kis faluból származik, és már december elejétől járja az utcákat rénszarvasszánon. Sokan úgy gondolják, hogy ő az eredeti, de ez csak 1925-ben terjedt el egy újságcikk következtében, melyben megírták, hogy az Északi-sarkon nincs fű a rénszarvasoknak, hogy legeljenek. Ezért indul Lappföldről, ami egy kicsit lentebb van. Nálunk a népi szokások keveredtek az Ausztriából származó, főleg a polgárság körében elterjedt szokásokkal. A Mikulás-járás főleg a Dunántúlon, Csallóközben és az Ipoly mentén terjedt el. Láncos, álarcos, olykor szalmába burkolt Mikulás és a vele együtt vonuló ördögök ijesztgették az utcán és a fonóházban a fiatalokat. A színes, kavargó menet a tél örömeit köszöntő felvonulássá, a fiatalság találkozásának ünnepi alkalmává változott.Christmas Father ünnepe Amerikában a XIX. században keveredett össze a karácsony ünnepével. Az amerikai gyerekek kedvence Rudolf, a piros orrú rénszarvas, aki nélkül el sem tudják képzelni az ünnepeket.
Különben a Mikulás legendája a IV. században, Patarában (ma Törökország) élő Szent Miklós püspök alakjából származik, aki a legenda szerint egy éjjel három szegény lány ablakába három zacskó aranyat tett, hogy megszabadítsa őket a szegénységtől, hogy férjhez tudjanak menni. Amikor a harmadik lány ablakától osont el az éjszaka leple alatt, meghallották a mocorgást, kinéztek, de már csak egy piros ruhás alakot láttak távozni a hóesésben. A következő években újra meglátogatta a házat, és az ajándékot ott adta be, ahol csak tudta (pl. a kéményen keresztül, és az ajándék egy száradó harisnyába esett). Innen ered a szokás, hogy zoknit akasztanak a kandallóra, cipőt tesznek ki az ablakokba az ajándékot váró gyerekek. Ez nagyon is rendben van, kellenek ilyen mesék a kisebb gyerekeknek. Ezért remélem, hogy ti is meghagyjátok ezt az illúziót a kistestvéreiteknek. Nem vagyok benne biztos, hogy a krampusz-kultusz nevelési szempontból olyan hú de jó lenne, és a szabványvirgácsoktól is a falra mászom. Legyen inkább valami üzenet a csokik és cukrok között, pl.: „Józsika, Rózsika, jövőre kevesebbet veszekedjetek, mert akkor levél helyett csokit kaptok” – na azért ennél jobbat… A Mikulás üzleti vállalkozásnak sem kispista. A Coca-Colának is jó sok jövedelmet hozott a jó öreg zsákos, mivel a nyári hűsítőt nem nagyon lehetett eladni télen. Talán a Téli fagyi is jobban befutna, ha az ismert személyiség reklámozná – bár így sem fűznék hozzá túl sok reményt. Kívánok nektek gazdag ünnepeket!