Szubjektív

Tartalom

51. szám 2006. december

Szabadság, Szerelem

Mire ez a cikk megjelenik, talán már sokan láttátok a filmet. Ezért amit itt olvashattok, nem filmajánló, hanem inkább vélemény.

Nekünk, a diákságnak mindenképp véleményt kell formálnunk. A forgalmazók ingyenes vetítéseket is szerveztek több vidéki nagyvárosban, talán azért, hogy az ifjúság is tisztában legyen azzal, mi is történt 50 éve, mi is volt az, amit az akkori egyetemisták kezdeményeztek. Nos, ez mind szép és jó, a gondolat nagyon nemes. De az, aki történelmi, politikai indokokat keres, vagy csak azt szeretné, hogy bárminemű fogalma legyen arról, milyen volt valójában ‘56, annak sajnos maradnia kell az MTV-nél, és annak dokumentumfilmjeinél. Mert ez nem más, mint egy amerikai, pontosabban csak félig amerikai film, Magyarországon valóban megtörtént eseményekről, kitalált szereplők életét követve. Ám a vásznon a „megtörtént események” 90 százaléka vagy eléggé nevetséges – mint például a „Ruszkik haza!” felkiáltás kialakulása –, vagy pedig arról szól, hogy tank jön, lő, ház össze, vér fröccsen (kifejezetten sokszor), aláfestésképp pedig könnyfakasztó zene, ami egyébként önmagában nekem tetszett. Tehát az itthon valóban megtörténtek szerintem nincsenek valami hitelesen megjelenítve. Ám a cél nem is feltétlenül a hitelesség. Andy Vajna (a film producere) nyilatkozta egy tévéműsorban arra a kérdésre, hogy „nem lesz túl amerikai ez a film nekünk, magyaroknak?”, hogy „nem számít, hogy egy film amerikai vagy magyar vagy bármilyen más, csak az a fontos, hogy az adott történetet a lehető legérdekesebben meséljük el, úgy, ahogy az a leginkább felkelti a néző érdeklődését”. Nos, én úgy érzem, erre rá is ment a film mondanivalója, így lett belőle egy ebből-is-egy-kicsit-meg-abból-is-egy-kicsit film, ezáltal pedig nincs a történetben semelyik szereplő vívódása vagy akármije kiemelve. Az egyedüli, ami jól volt megjelenítve, a melbourne-i olimpián a magyar-orosz vízilabdameccs és a közben Magyarországon történtek hatása egymásra. A szereplők el tudták játszani hihetően, hogy keserűséget és csalódottságot éreznek, majd rájöttek, hogy a medencében bosszút tudnak állni a szovjeteken, legalább a saját lehetőségeik szerint. De mivel természetesen ez így nem elég, szerelem is kell a történetbe, és ha szerelem, akkor Dobó Kata. A második problémám pedig személy szerint ő. De hát reménykedjünk, hogy Andy Vajnával való szakításuk eredményeképp egy ideig nem látjuk mozivásznon, majd csak akkor, ha megtanul játszani. Egyébként a főbb szereplőket már megszokhattuk: Csányi Sándor, Gesztesi Károly, valamint a feltörekvő Fenyő Iván.

És most annak a résznek kéne jönnie, hogy szaladjatok a legközelebbi moziba, és ámuljatok, ám mivel a legelején azt mondtam, hogy ez nem egy filmajánló, ezért nem írom, hogy: Nézzétek meg!

Szabó Panni

Szabadság, Szerelem (magyar film, 2006, 120”)
Rendezte: Goda Krisztina
Szereplők: Fenyő Iván, Dobó Kata, Csányi Sándor, Gesztesi Károly