58. szám 2008. június
A hetedikes felvételi
A felvételi egyszer mindenki életében eljön. Most erről a nagy eseményről faggattam Laffer Zsuzsa tanárnőt, aki örömmel válaszolt is a kérdésekre. Most megtudhatsz néhány háttér-információt, olyan dolgokat, amik eddig talán még eszedbe sem jutottak.
Szubjektív: Mióta felvételiztetsz? Te akartál, vagy
„kineveztek”?
Laffer Zsuzsa: 2000-ben felvételiztettem az első évfolyamomat. Mivel leendő patrónus voltam náluk, nem volt kérdés, hogy én is a bizottság tagja vagyok. Azóta is szívesen végzem ezt a feladatot minden évben.
Szub: Mit szeretsz a felvételiztetésben?
LZS: Nagyon szívesen ismerem meg a gyerekeket, bár a 30 perc erre nem igazán elég. Az is izgalmas, amikor a felvételi után egy papíron nevek formájában megjelenik egy újabb évfolyam.
Szub: Mik a tapasztalataid a gyerekek viselkedésével kapcsolatban?
LZS: A legtöbben sajnos nagyon izgulnak, és ez meg is látszik rajtuk. Próbálunk azonban olyan légkört teremteni, hogy feloldódjanak. Ez legtöbbször sikerül is.
Szub: Amikor leendő patrónusként felvételiztettél, 2006-ban, már előre „szemezgettél” a gyerekek közül, hogy kit szeretnél a csibédben tudni?
LZS: Bizony, ezt kár lenne tagadni. Kicsit más szemmel néztelek benneteket. Izgalmas arra gondolni, hogy akiket felveszünk, 7 éven keresztül velünk lesznek. Esetleg még a patrónusuk is leszek. Mint tudjuk, ez három esetben meg is történt, és ez nagyon jó így.
Szub: Te általában milyen kérdéseket szoktál föltenni?
LZS: Ez változó. Általában felosztjuk egymás között a feladatokat, van, aki inkább megfigyel, van, aki jegyzetel, van, aki kérdez, de természetesen ez nem szabály. Aztán cserélünk. Van, amikor mindenki mindent csinál. Az aktuális helyzet is befolyásolja. Konkrét kérdéseket most felesleges lenne említeni, mindig kérdezősködöm a felvételiző iskolájáról, szabadidejéről, tanulási szokásairól stb.
Szub: Amikor a felvételiző kimegy, rögtön megbeszélitek, hogy felvettétek-e vagy sem, vagy ez azért másképp működik?
LZS: Mindig beszélünk róla 1-2 percig, de már jön is a következő. Aztán a nap végén részletesebben. Egyeztetjük a jegyzeteinket, benyomásainkat.
Szub: Amikor egy hatodikos „határeset”, mi segít abban, hogy eldöntsétek, bejutott-e vagy sem?
LZS: Olyankor a legvégére hagyjuk a döntést, és másokkal is összehasonlítjuk. De erre nincs recept, minden eset más és más.
Szub: Ki a felvételiztető partnered? Mi alapján választjátok ki a diák felvételiztetőt?
LZS: A bizottságban általában a leendő patrónus választ maga mellé egy másik tanárt, és közösen választunk diákot magunk mellé, rendszerint a végzős évfolyamból.
Szub: Mennyire szoktatok figyelni arra, hogy a gyerekek összeilljenek, hogy egy – viszonylag – egységes évfolyamot képezzenek?
LZS: Erre nem igazán szoktunk odafigyelni, illetve nem is szándékunk. Meg nem is lehetne, hiszen a hat bizottság egymástól függetlenül dönt a náluk felvételizőkről.
Szub: Amikor én felvételiztem, szintén te voltál bent, valamint Szűcs Tamás tanár úr, ám inkább ő kérdezett. Ennek mi az oka? Jobban szeretsz megfigyelőként jelen lenni?
LZS: A te esetedben talán éppen a megfigyelő-jegyzetelő szerepet töltöttem be. Egyébként Szűcs tanár úrral már gyakran felvételiztettem, összecsiszolódtunk, hasonló kérdéseket szoktunk feltenni.
Szub: A tanárok ugyebár párban felvételiztetnek. Egy párosban mindenképpen kell lennie egy leendő patrónusnak?
LZS: Ha megoldható, törekszünk erre, de ez nem szentírás.
Szub: Amikor egy hatodikosról hamar kiderül, hogy egyáltalán nem illik ide, és biztos, hogy nem veszitek fel, attól még ugyanannyit beszélgettek vele, vagy rögtön kikülditek, mondván, „dolgozza fel”?
LZS: Természetesen mindenkinek hasonló esélyeket próbálunk biztosítani. Nem vagyunk annyira önteltek, hogy pár perc után gyerekeket minősítsünk. Nem lenne tisztességes.
Szub: Szintén 2006-ban, amikor felvételiztem, a végzős diák nézte végig a füzetemet. Nem tartotok attól, hogy esetleg a tizenkettedikes, ha megtetszik neki valaki, szándékosan jobbnak mutatja fel a hatodikos füzetét, esetlen jobb színben tünteti fel a tanárok előtt?
LZS: Ezt egyáltalán nem tudnám elképzelni.
Szub: Miért van szükség a végzős diákok részvételére? Én például hagyományos iskolában is felvételiztem, ott csak tananyagot kérdeztek, és csupán tanárok voltak bent.
LZS: Fontos számunkra, hogy egy fiatalabb, a felvételizőkhöz korban közelebb álló diák hogyan látja a gyerekeket. Fontos számunkra a véleménye, benyomásai. És a jelenléte is talán megnyugtatóan hat a megszeppent hatodikosokra. Hiszen nem könnyű helyzet ez a számukra.
Szub: A felvételin ugyebár nem iskolai tananyagról beszélgettek, inkább magáról a gyerekről. Az nem aggaszt titeket, hogy lehet, hogy a felvételiző nagyon illik az AKG-ba, de mondjuk a teljesítménye kritikán aluli, és ráadásul ebben a „szabadabb” iskolában talán meg is bukna?
LZS: Kockázat mindig van, de ezt vállaljuk. Nincs tökéletes felvételiztető rendszer, nem is lehet, hiszen emberekről van szó. Az összes lehetőség közül azonban mi ezt látjuk a legjobbnak. Te is itt vagy, nem?