58. szám 2008. június
A hatodik történet
Egy hétfő reggel vállamra vettem az 50 literes táskám, és útnak indultam a Nyugati felé. Útközben megpróbáltam elképzelni, milyen is lesz a tábor, milyen lesz a szállás, az első reggel, a falukutatás, na meg persze hogy mennyi élménnyel leszek gazdagabb az utolsó nap végére. Eszembe jutott az első termtud. témahét, hogy mennyire másra számítottam, mint ami végül lett belőle, és hogy talán most, a hatodikon is teljesen más lesz minden, mint amire számítok. De kíváncsian néztem elébe, és reméltem, hogy ez most még jobb lesz, mint az eddigiek.
A vasárnap délutáni pakolás idén a szokottnál gyorsabban
ment, így volt okom az aggodalomra, hogy valamit otthon hagytam. Mire sikerült
meggyőznöm magam, hogy minden megvan, már indult is a vonat. Két óra alatt a
táborba értünk, ahol hamar elkezdődött a verseny a szobákért. Nem különböztek
sokban, mindegyikben két kicsi emeletes ágy volt összezsúfolva 4 négyzetméteren.
Egy tízágyas, tetőtéri szoba is volt, ez persze sokkal nagyobb, több hellyel és
valamennyi fűtéssel. Nekem sikerült itt ágyat találnom, így ezzel a szobaügy
számomra gyorsan megoldódott. Az első nap hamar eltelt, közben kisebb-nagyobb
bosszúságokkal, mint a jégeső vagy a nem túl finom ebéd. Másnap reggel 7 óra
körül ébredtem, és mivel a szobában még mindenki aludt, elhatároztam, hogy
megpróbálkozom azzal a rettegett zuhanyzással, amiből előző nap a későn
érkezőknek csak jégkockák maradtak. A korai ébredés miatt úgy gondoltam, nem
érdemes sietni, úgyse lesz ott senki. De mikor beléptem a fürdőszobába, már
sorban állás volt a zuhanyzókért. A meleg víz pedig csak fogyott és fogyott, így
végül beértem egy fogmosással, aztán visszamentem aludni. A reggeli minden nap
fél kilenckor volt, az általában ezt megelőző torna idén elmaradt.
A falukutatást a második nap kezdtük el, és igazából itt kezdődött a tábor lényeges része. Én az egészségüggyel foglalkoztam, a tervem az volt, hogy elmegyek az orvoshoz, felteszek neki 15-20 kérdést, majd ebből írok egy 5 oldalas dolgozatot. Persze már az első nap világossá vált, hogy ennyi nem elég, és hogy ezt az öt oldalt komolyabban kell venni, mint gondoltam. Így hát elhatároztam, hogy felkeresek minden helyet, ahol új információkat szerezhetek a témával kapcsolatban, még akkor is, ha a falu legvégére kell érte mennem. A falu legvége nem hangzik túl fenyegetően, pedig az volt. Ezt a helyet számomra a temetők jelentették. A falu egyik végén a rabtemető, másikon a köztemető. Az utóbbival kezdtem a keresést, persze azon egyszerű módon, hogy majd megkérdezek valakit útközben, hogy merre kell menni. Eligazítottak hárman is, háromfelé. Az irány nagyjából mindegyik esetben ugyanaz volt, csak abban nem értettek egyet, hogy az első, a második vagy a harmadik utca vezet el célomig. Végül – nem tudom miért – én a harmadikat választottam. Eleinte még értettem is, merre megyek, de lassan kezdtem azt hinni, rossz utcát választottam. Aztán mégis sikerült megtalálnom a temetőt, kerülő árán, de akkor már mindegy volt. A rabtemetővel is hasonlóképpen jártam, csak az még messzebb volt, mint a köztemető, és még kevésbé tudtam, hogy jó helyen járok-e. Bár nemsokára ennek is nyomára bukkantam, a látvány nem nagyon nyűgözött le. Alig volt néhány sír, ezeket is teljesen eltakarta a magas fű. Évek óta nem gondozhatja senki, nyilván már túl távoliak a leszármazottak, ha vannak egyáltalán. Ez az a hely, ami senkinek se fontos már. Azért persze írtam, fotóztam, kutattam, és végül kissé csalódottan továbbálltam. Szerda délutánra már bejártam az egész falut, semmit nem akartam péntekre hagyni. A csütörtökről nem tudok túl sokat mesélni, aznap volt az egész napos túra, de ez igazán csak annak a csoportnak volt egész napos, akik a 45 km-es gyalogolást választották.
Az estét az első két nap leginkább a filmnézés töltötte ki, de szerdára már nem maradt semmi a Távol Afrikától, így a programok kapták a főszerepet. Délután, mikor visszajöttünk Márianosztráról, a tábor vezetője tartott nekünk programokat, azaz kvízt, íjászatot, növényismereti feladatokat… stb. Az előbbi még ment, az utóbbi kettő viszont már nem az erősségem. Este mi tarthattunk programot, melyen – talán csak a pontokért – szinte mindenki részt vett. A feladat lényege az volt, hogy különböző műfajokban kellett ugyanarra a dalra táncolniuk a csibéknek. Ez érdekes módon tetszett mindenkinek. Illetve majdnem mindenkinek, mert lázadók mindig vannak, de most őket is egész jól meg lehetett győzni. Csütörtökön ismét filmnézésre került sor, de ezen már nem volt kötelező részt venni. Valahogy érthető is, mert a Harcosok klubja nem mindenki ízlésének felelt meg… de nekem másodszorra is tetszett.
Az esti fürdésekért továbbra is harcok folytak, a meleg víz meg csak fogyott és fogyott. Persze mire véget ért a tábor, már nagyjából kialakult, ki mikor fürdik: reggel, délután, este vagy esetleg éjszaka… de akkor már mindegy volt. A legtöbb dolog csak a tábor végére alakult ki, addigra a szállást is megszoktuk, na meg persze egymást. De én 5 nap után már szívesen megyek haza, mert addigra már mindenki elfárad, és legalább egy veszekedésen túl van. Minden tábornak van nagyjából egy azonos kerete: első nap megérkezünk, második nap kezdem megismerni a dolgokat, első reggeli, első falukutatás, első ebéd… stb. Harmadik nap minden jól megy, negyedik nap már túlzottan is, akkor kezdődnek a pletykák meg a „nagy” feszkók. Péntekre meg már elegem van az egészből és szívesen megyek haza. De ha visszagondolok rá, mindig csak a jó dolgok jutnak eszembe, meg akkor már a rosszak is viccesek.
Nos, azt hiszem ennyi a hatodik (elutazós) témahetünk története.
Falukutatás témahét, 9. évfolyam
Szob, Márianosztra